Az Európai Ügyészséghez csatlakozásért tüntettek Budapesten

Ország

Az Európai Ügyészséghez csatlakozásért tüntettek ellenzéki pártok és civilek kedden, az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján Budapesten, a Bem József téren.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a rendezvényen szervezőként felszólalva elmondta, ha sikerül egymillió támogató aláírást összegyűjteniük, a kormány csatlakozni fog az Európai Ügyészséghez. Ez nem az uniós támogatások leállítását, hanem a korrupció visszaszorítását eredményezi majd – tette hozzá.

Az ellenzéki képviselő bejelentette, hogy az aláírásgyűjtő standokon hamarosan a kilakoltatások leállításáért is támogatásokat gyűjtenek majd.

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere szerint csak összefogással lehet megdönteni az “Orbán-rendszert”. “Háromezer-kétszáz Hódmezővásárhelyre van szükség a pártállam legyőzéséhez a jövö évi önkormányzati választáson” – mondta.

Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az Európai Ügyészség fegyverként szolgálhat az ellenzéknek az “Orbán-rezsim elleni szabadságharcban”, mielőtt az újra zsákutcába vinné az országot.
Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője azt mondta, egy tolvaj rezsim saját gazdagodása érdekében elfordítja Magyarországot az Európai Uniótól.

Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja az “Orbán-rendszer” pusztítása következményeinek felszámolását és egy élhető Magyarország létrehozását sürgette.

A rendezvényen Donáth Anna, a Momentum alelnöke pártja támogatásáról biztosította a rendezvény szervezőinek petícióját.

A felszólalókat hallgatók magyar és uniós zászlókat lengettek, többen pártjelvényeket viseltek. A demonstráción néhány százan vettek részt.

A résztvevők közül ezután mintegy kétszázan az MTVA budapesti székháza elé vonultak, hogy a független hírszolgáltatásért tüntessenek.

Hadházy Ákos beszédében azt hangsúlyozta, hogy leginkább a “dezinformációs diktatúra, vagyis a néphülyítés” írja le azt, ami jelenleg Magyarországon történik.

A politikus úgy vélekedett, hogy a legutóbbi országgyűlési választás egy elcsalt választás volt, ezért a magyar Országgyűlés nem legitim. Annál is inkább, mert a választás előtt a kormányzat 100 milliárd forintot költött el “néphülyítésre”.

A demonstráción felszólalt Nagy-Navarró Balázs, a Magyar Televízió egykori szerkesztője is, aki 2011-től négy éven át demonstrált az MTVA épülete előtt.