Heilig Gábor visszatér a 100 Folk Celsiusba Orbán József halála után

Ország

Folytatja működését a 100 Folk Celsius, amelynek alapító tagja, frontembere, Orbán József idén júliusban hunyt el súlyos betegségben. A csapat régi-új tagja Heilig Gábor.

Az élet megy tovább, és szerintünk Józsi sem szeretné, ha minden elveszne, aminek felépítésében oly nagy része volt. Most egy régi jó barát, Heilig Gábor csatlakozott újra hozzánk, hogy együtt próbáljuk a hiányt elviselhetővé tenni. Ezentúl a koncertjeinkkel rá is emlékezünk – közölte Littvay Imre zenekarvezető, alapító tag kedden az MTI-vel.
Heilig Gábor 1987 és 1996 között már volt a 100 Folk Celsius tagja, aztán tavaly és idén ő helyettesítette a betegeskedő Orbán Józsefet.

A country és a bluegrass hazai alapcsapata 1976-ban alakult. Az áttörést a 100 Folk Celsius számára az 1984-ben megjelent harmadik nagylemez, a Paff, a bűvös sárkány hozta meg, amely elképesztő sikert aratott: a ma már elképzelhetetlen 374 ezer példányban kelt el. A Papp, a bűvös sárkány mellett a zenekar további nagy gyerekslágerei közé tartozik A nagy ho-ho-ho horgász, a Miki Manó meséi, a klasszikus felnőtt countrydalok közül az Ohio, az Anyám, ha szeretsz, a Mikor Szekszárdra készültem, a Drága otthon vagy a Köhögni kell. A 100 Folk Celsius – nyolcszor – az Egyesült Államokba, a country szülőhazájába is eljutott és ott is sikereket aratott.

A 100 Folk Celsius két korábbi tagja, az egyaránt basszusgitáros-énekes Drosztmér Ferenc és Torontáli István is elhunyt, előbbi 1987-ben, utóbbi 2010-ben. A jelenlegi felállás: Littvay Imre (basszusgitár, ének), Légrády Péter (gitár, bendzsó, ének), Mikes Attila (hegedű, billentyűs hangszerek, ének), Kocsándi Miklós (dob, ütőhangszerek, ének), Heilig Gábor (gitár, ének).