Távozik Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára

Ország

Saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel távozik Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára szeptember 30-án – mondta Dávid Ferenc kedden az MTI-nek, megerősítve a Független Hírügynökség információját.

A főtitkár részleteket nem árult el távozásáról az MTI-nek.
Dávid Ferenc 2006 február elseje óta főtitkára a VOSZ-nak, a tisztségre háromszor választották meg egyhangú szavazással.

A VOSZ 1988-ban alakult Vállalkozók Országos Szövetsége néven, az országos gazdasági munkaadói érdekképviselet honlapja szerint közvetlen tagságon és tagszervezeteken keresztül mintegy 53 ezer vállalkozást képviselnek.

Kritizálta a kormányt

Ha a pénzügyminiszternek, és az innovációs tárca vezetőjének gondjai vannak a hazai vállalkozókkal, akkor azokat miért nem a Magyarországon, az erre szakosodott intézményes fórumokon mondták el, mint amilyen például a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma – mondta a minap a Népszavának Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.

Ha a minisztereknek termelékenységi, hatékonysági, informatikai és egyéb problémáik vannak, akkor azt Miskolcon, Pécsett, vagy Zalaegerszegen és a többi magyarországi településen illenék megvitatni – fogalmazott a lapnak a VOSZ főtitkára.

Dávid Ferenc kifejtette, nem diagnózisra, hanem tárpiára várnak a vállalkozók, erről azonban nem esett szó Tusványoson,  Azt pedig különösen furcsának nevezte a vállalkozói érdekképviselet vezetője, hogy úgy minősítgették a hazai vállalkozásokat, mintha a kialakult helyzethez – mint előkelő idegeneknek – semmi közük sem lett volna, miközben Varga Mihály pénzügyminiszter hosszú ideig gazdasági miniszter volt, az innovációs tárca vezetője pedig oktatási államtitkárként tevékenykedett.