Weisz Fannit feketelistára tette az adóhatóság – tiszta vizet öntött a pohárba

Ország

Fontosabb dolga is akad annál, minthogy azzal foglalkozzon, hogy feketelistára tette az adóhatóság.

A Bors vette észre, hogy a cegjegy­zek.hu és a 13 állami lista összevonásával létrehozott feketelista.hu adatai szerint komoly adótartozást halmozhatott fel Weisz Fanni siket modell, aki Áder János újévi üzenetét szokta tolmácsolni.

2017 óta három, ismeretlen összegű adótartozást követelnek a Weisz Fanni Stúdió Kft.-n, idén januárban pedig már a cég kényszertörlési eljárását is elkezdték. A modell 2023-og nem alapíthat céget, és nem viselhet olyan tisztséget egy cégben, ami érdemben befolyásolja a működését.

Weisz Fanni közösségi oldalán reagált a hírekre, és mint a fotón is látható, megpróbál tiszta vizet önteni a pohárba.

Az elmúlt években nem nyilatkoztam családi ügyekben, van, aki igen.

Mint bizonyára tudjátok, életem nagy napja közeleg, feleség leszek.

Az izgatott készülődést, az esküvő előkészületeit a nevemmel teletűzdelt unalomig ismételt, figyelmet nem érdemlő nyilatkozatok és időzítve elővett vélt, vagy valós gazdasági hírek árnyékolják be.

Azt vallom, hogy minden gondolat egyenlő, mindenki alkothat egyéni véleményt, sőt, ezt el is mondhatja, főleg ha kérdezik.

A tények pedig olyan dolgok, amelyekkel nem árt tisztában lenni.

Tények:

Ez az egyetlen instagram oldalam, amit kezelek.

A régi oldalam hozzáférését több éve elvették, az ott közzétett tartalmakhoz nincs közöm, a nevemben közzétett írásokra semmilyen ráhatásom nincs, a meghirdetett eseményeken nem szerepelek.

A weboldalamhoz (weiszfanni. hu) és az évekig használt e-mail fiókomhoz szintén nem férek hozzá.

A családi vállalkozásomban és annak nevében semmilyen tevékenységet nem végzek évek óta.

A gazdasági ügyek tisztázására jogi és könyvelői segítséget kértem.

Mivel az ügyintézés számomra valamivel hosszadalmasabb (értsd: nem tudok telefonon felvilágosítást kapni, mindenért és mindenhová személyesen kell mennem), így a megnyugtató válaszokra egy kicsit várni kell.

Ezek után pedig engedjétek meg, hogy az augusztus számomra az esküvőnkről szóljon.

Puszi: Fanni

– olvasható a bejegyzésben.

Weisz Fanni (@realweiszfanni) által megosztott bejegyzés,