Megnyílt a ferihegyi repülőtéren az új utasmóló

Ország

Szerdától már repülőgépjáratokat indít a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a 2B Terminálhoz kapcsolódó új utasmóló. Az új épületszárny megépítése 7,8 milliárd forintba, azaz 25 millió euróba került – közölte a Budapest Airport (BA).

A BA közleménye szerint az utasforgalmi épületet fokozatosan helyezik üzembe. Az első utasszállító repülőgép a tervezett határidőnél két hónappal korábban indulhatott a B utasmólóról. A több, mint tízezer négyzetméteres utasforgalmi csarnok első beszálló kapuját elsőként a Wizz Air asztanai járatának utasai vehették igénybe.

A B oldali utasmólót másfél évvel ezelőtt, 2017. március 1-jén kezdték el építeni. Az utasmólóhóz teljes kiépülése után egyszerre három, úgynevezett szélestörzsű (interkontinentális) utasszállító és négy keskenytörzsű közép-hatótávolságú repülőgép csatlakoztatható, vagy egyidőben tíz keskenytörzsű gép kiszolgálása folyhat. Emellett buszos beszállítók is lesznek.

A beruházás része a BA saját forrásból finanszírozott BUD 2020 névre keresztelt ötéves, repülőtérfejlesztési programjának. Az összesen 50 milliárd forintos (160 millió eurós) infrastruktúra beruházás-sorozat részeként 2,3 kilométer hosszban megújították az egyes futópálya betonfelületét, az 1 Terminál mellett új logisztikai bázis épült (a DHL és a TNT Express számára), ezer férőhellyel bővültek a parkolók, és átadtak egy új repülőtéri szállodát. Még idén ősszel elkezdődik egy új légi teheráru kezelő központ, a Cargo City építése a 2. Terminál közelében a vecsési oldalon, és decemberben megkezdődnek egy új, hatszintes parkolóház építési munkái, szintén a 2 Terminálon.

Stephan Schattney, a BA műszaki központ, a CUT vezetője a közleményben arról is beszélt, hogy a korszerű építési technológiának köszönhetően egy minden jegyében funkcionális, a légiközlekedés igényeinek változásait is jól követő épületet sikerült megalkotni, amely elsősorban használhatóságával és nem hivalkodó megoldásaival nyerheti el az utazóközönség tetszését.

A repülőtér termináljai 2017-ben 44 légitársaságnak adtak otthont, amelyek 13,1 millió utast szállítottak 45 ország 125 repülőterére, ami 14,5 százalékos éves forgalomnövekedést hozott. A Budapest Airport cargo forgalma 2017-ben 127 145 tonna volt. Az air cargo növekedése 2017-ben elérte a 13,4 százalékot.