Szóvivőket és a médiában dolgozókat díjaztak péntek este

Ország

Szóvivőket és a médiában dolgozókat díjazott a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesülete (MSZOE) a szóvivők bálján péntek este Budapesten.

A szóvivők médiadíját idén is négyen kapták: Kovács Attila, az MTI/MTVA fotóriportere, a közmédia Család-barát című magazinműsora, Gajdos Tamás, az ATV műsorvezetője és Farkas Krisztina, a Hír TV műsorvezetője.

A pénteken 70. születésnapját ünneplő Hájos László agrárújságírót, a Magyar Mezőgazdaság Kiadó Kft. ügyvezető igazgatóját életműdíjjal jutalmazták.

A szóvivői szakmai díjak közül a Szavak embere díjat Tarczy Gyula, az Ökonet-Biocom cég kommunikációs vezetője és a Nyíregyházi Televízió és Napló főszerkesztője, a Hiteles tájékoztatásért díjat Tóth Tibor, a Hidászokért Egyesület szóvivője kapta.

A rendészeti kommunikációban dolgozóknak odaítélhető Dr. Lasz György-díjjal a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, Vargáné Szombati Andreát tüntették ki.

A bálon Equality-díjjal tüntették ki Enyedi Ildikó filmrendezőt. Az idén első alkalommal odaítélt díjjal azok munkáját ismerik el, akik tevékenységükkel, sajátos eszközeikkel kiállnak a nőkért, küzdenek az erőszak és mindenfajta megkülönböztetés ellen. Enyedi Ildikó az elismerést később veszi át.

Az Európa rendezvényhajón megtartott jótékonysági bál bevételével a szervezők a daganatos és leukémiás gyermekek javára létrehozott Őrzők Alapítványt és a Magyar Nyelvőr Alapítványt támogatják.

Az első szóvivőbált 2005-ben tartották azzal a céllal, hogy személyes kapcsolat jöjjön létre a szóvivői, intézményi kommunikációs területen dolgozók között, ezzel is segítve a mindennapi szakmai együttműködéseket.

A MSZOE-t Orodán Sándor alapította 2004-ben, a magyarországi szóvivők pártpolitika-mentes, szakmai alapokon álló szervezeteként. Az egyesület tagjai számára szakmai és társasági programokat is szervez, és részt vesz a szóvivők képzésében.