Több milliárd forint jut a magyar karitatív szervezeteknek

Ország

Hazai karitatív szervezetek 4,5 milliárd forint infrastrukturális fejlesztéseket valósíthatnak meg pályázati forrásból, amire eddig nemcsak itthon, de az Európai Unió többi tagállamában sem volt még példa – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Debrecenben.

A Magyar Vöröskereszt projektnyitó konferenciáján Soltész Miklós elmondta: a pályázat keretében 42 helyszínen valósulnak meg beruházások kilenc karitatív szervezetnél, köztük a vöröskeresztnél.

Felépül, illetve megújul 12 nagy logisztikai bázis, irodaház, és felújítanak 30 regionális irodát, de számos segítségnyújtást segítő eszközt is beszerezhetnek a karitatív szervezetek – fűzte hozzá.

Az államtitkár felidézte, hogy a karitatív szervezetek munkájának összehangolására a 2010-es árvizek irányították rá a figyelmet: volt ugyanis olyan helyszín, ahol szinte egymás munkáját akadályozták, annyian voltak, míg más településre egyetlen segítő sem jutott a bajba jutott emberek megsegítésére.

Ekkor döntöttek arról, hogy dolgozzanak összefogva a karitatív szervezetek, és hat támogató szervezet részvételével létrehozták a Karitatív Tanácsot. Tagjai közül most öt szervezet 650-650 millió, egy szervezet 600 millió forint, további, a tanácson kívüli három szervezet 200-200 millió forint pályázati forráshoz jutott infrastrukturális fejlesztésekre – ismertette a részleteket Soltész Miklós.

Az államtitkár visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint Magyarország nem szolidáris. Utalt Ukrajna megsegítésére, Szerbia támogatására az árvíz idején, a Közel-Keletre eljuttatott felszerelésekre. “Mindig ott segítettünk, ahol nagy szükség volt rá” – mondta.
Soltész Miklós végül a tömeges migrációra utalva elmondta: 2015-ben 200 millió forinttal támogattak a határnál segítő két karitatív szervezetet, 2016-ban öt szervezet 250 millió forint, 2017-ben pedig hat szervezet 300 millió forint támogatást kapott erre a célra.
Pajna Zoltán, a hajdú-bihari közgyűlés elnöke a gondoskodó állam és a gondoskodó társadalom összefogásának fontosságáról, és annak helyi eredményeiről beszélt.

Hajdú-Bihar megyében öt év alatt 34 212-ről 7595-re csökkent a hátrányos helyzetű gyerekek, és 16 ezerről 12 276-ra a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek száma – mondta, kiemelve: a hátrányos helyzetű óvodás korú gyerekek száma 7800-ról 1500-ra esett vissza.
Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója részletesen ismertette a szervezet működését, és a mostani, 650 millió forintos támogatásból megvalósuló fejlesztéseket.

A projekt keretében 11 helyszínen összesen több mint négyezer négyzetméter infrastrukturális felújítást valósítanak meg a szolgáltatások minőségének javítása érdekében, de négy új gépjármű és 257 informatikai eszköz beszerzésére is lehetőség nyílik – tette hozzá.
A Hajdú-Biharra jutó 20 millió forintos forrásból megújul a szervezet debreceni székháza, és egy mikrobuszt is vásárolnak – mondta el az MTI érdeklődésére Ujvárosy Éva megyei igazgató.