Kidőlt fák okoztak gondot a vihar után

Ország

A hétfői vihar következményeként legtöbbször leszakadt ágakhoz, kidőlt fákhoz riasztották a tűzoltókat – mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedden az MTI-nek.

Hajdu Márton tájékoztatása szerint a kidőlt fák sok helyen akadályozták a vasúti és a közúti közlekedést, valamint áramkimaradást is okoztak. A vihar 28 lakóépületben okozott kárt az országban, öt épület lakhatatlanná vált – tette hozzá.

A szóvivő elmondta azt is, hogy a vihar ezúttal Budapesten és Pest megyében nem okozott nagy károkat.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a tűzoltóknak a legtöbb esetben forgalmi akadályt képező kidőlt fák, illetve lehasadt ágak eltakarítása adott munkát – közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel kedden.

Dojcsák Dávid tájékoztatása szerint Mezőkeresztesen egy-egy lakóházra dőlt fát távolítottak el, de egy családi ház tetőszerkezete is megrongálódott a viharban. Emődön egy ledőlt kémény rongálta meg egy lakóház tetőszerkezetét, Nyékládháza határában kidőlt fáktól tették szabaddá a vasúti sínt a tűzoltók, míg Mezőnagymihályban egy személygépkocsira dőlt fát távolítottak el.

Sátoraljaújhelyen harminc méter magas fa dőlt egy családi házra, amely lakhatatlanná vált. Szintén a zempléni városban több százezer forintos kárt okozott egy ledőlt kémény. Alsóbereckiben egy háromszáz négyzetméteres műhely tetejét tépte le és borította az útra a szél.

Prügyön a vihar miatt egy hatvan négyzetméteres lakóház tetőszerkezetének a fele beomlott és a kéménye is ledőlt.

Baranya megye 17 településen okozott áramkimaradást a heves esőzéssel, felhőszakadással és széllel átvonult vihar – közölte kedden az MTI érdeklődésére Pandur Gabriella, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője.

Az E.On Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. szakemberei folyamatosan dolgoznak a leszakadt felsővezetékek helyreállításán a többi között Pécs keleti városrészében, Alsószentmártonban, Nagykozárban, Pécsudvardon, Pogányban, Szalántán és Villányban.