Ingyenes orgonakoncerteket hallhatunk szerdánként a Nagytemplomban

Kultúra

Évek óta népszerűek a Debreceni Református Nagytemplom orgonakoncertjei, melyeken alkalomról-alkalomra több száz hallgató vesz részt. A Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség Zenei Bizottsága a nyári időszakra egy új kezdeményezéssel állt elő: augusztus végéig minden szerda délben lehetőségük nyílik a látogatóknak orgonajátékban gyönyörködni.

Mint a legtöbb turisztikai látványosság számára, a Debreceni Református Nagytemplom esetében is kiemelt látogatottságú időszakot jelentenek a nyári hónapok. Az elmúlt évben júniustól augusztus végéig több mint 18.000 látogató kereste fel a templomot, és ez a tendencia idén is megfigyelhető.

A Debreceni Református Nagytemplom számos érdekességet tartogat a látogatók számára – bejárható a templom mindkét tornya, a panorámajárdán elkészülhetnek a legjobb fotók, míg a vállalkozó kedvűek a több mint 50 mázsás Rákóczi-harangot is megtekinthetik. A templomtérben a bejárattal szemben látható a 4258 síppal rendelkező csodálatos orgona is, azonban mind tudjuk, hogy egy hangszer esetén nem a látvány, hanem a hangzás az igazán lenyűgöző.

Annak érdekében, hogy minél több látogató részesülhessen az élményben, a nyári időszakban – július 10-től augusztus végéig – minden szerdán 12 órakor a Nagytemplom orgonistái 30 perces rövid koncerttel kedveskednek a zeneszerető érdeklődők számára.

A koncertre érkezők számára a belépés díjtalan, és ha valaki az orgonajáték mellett a templom teljes látogatói útvonalát is szeretné megtekinteni, akkor 50% kedvezményt kap a belépőjegyek árából. A kedvezményes belépőjegyek kizárólag szerdánként, 11 és 12 óra között vásárolhatóak meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.