Programsorozattal tiszteleg Debrecen a magyar nyelv napja előtt

Kultúra

2011. szeptember 26-án a Magyar Köztársaság Országgyűlése–az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslatára-november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. A Debreceni Művelődési Központ a hagyományokhoz híven idén is méltó módon kíván megemlékezni az ünnepről a következő programsorozattal:

November 13., 11.00

Partnervárosunk, Balatonfüred felhívására 2018. november 13-án 11.00 órakor Dsida Jenő halálának 80. évfordulója alkalmából a költő Az én dalom című versét közösen szavalja több száz debreceni diák.

Köszöntőt mond: Komolay Szabolcs alpolgármester

Ünnepi beszédet mond: Szakács György református lelkipásztor

Közreműködnek: Újhelyi Kinga Jászai-Mari díjas színművésznő, Erdős-Tóth Fruzsina (ének) és Tóth Zsolt (gitár)

Helyszín: Debreceni Kistemplom (Csonkatemplom)

November 13., 10.00-12.00

 „Nyelv, játék, vers”

Anyanyelvi kvízek, grafikai foglalkozás, versfa

11.00: Dsida Jenő-Az én dalom című versének szavalása a balatonfüredi diákokkal

Közreműködik Dánielfy Zsolt színművész

Helyszín: Csapókerti Közösségi Ház

November 13., 10.00

Anyanyelvi játszótér és kézműves alkotókuckó óvodásoknak

Közreműködik: az anzX Nefelejcs zenekar

Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház mozi terem, Előtéri Galéria

November 13., 16.00–18.00

Játékos nyelvi hatpróba 2-4 fős csapatoknak a MacsiCafé-ban

Helyszín: Nagymacsi Közösségi Ház