Várnai Gyula hanginstallációi – megnyitó a MODEM-ben

Kultúra

Rewind címmel Várnai Gyula hanginstallációiból nyílik nagyszabású tárlat a MODEM-ben, több mint ezer négyzetméternyi kiállítótérben. A 2017-es velencei biennálé magyar pavilonjának kiállítója nemcsak korábbi munkáival, de új alkotásokkal is készül a debreceni bemutatkozásra, sőt a tárlat nyitvatartási ideje során több alkalommal maga is fellép zenészként. A kiállítás kurátora Petrányi Zsolt.
Szeretettel várunk mindenkit a megnyitón március 24-én 17 órától a MODEM-ben. A program:

Petrányi Zsolt kurátor – köszöntő
Sőrés Zsolt experimentális zeneszerző, hangművész – megnyitó
Ladik Katalin és Várnai Gyula – performansz

17.45
Petrányi Zsolt és Várnai Gyula – tárlatvezetés

20.00
Pados Gábor, Petrányi Zsolt, Várnai Gyula – kísérleti zene (koncert)
Vizuál: Varp

A megnyitóra busz indul Budapestről 13 órakor a Műcsarnok melletti parkolóból. A részvétel ingyenes, a buszra jelentkezni a regisztracio@modemart.hu címen lehet.