Vándorkiállítás nyílt az I. világháború mindennapjairól Debrecenben

Helyi hírek Kultúra

Megnyitotta kapuit a látogatók előtt Debrecenben, a Baltazár Dezső téren 2017. december 9-én a Magyar Nemzeti Múzeum országjáró gömbsátra, a Többes számban. Az I. világháborús mindennapok valóságai elnevezésű kiállítása.

A kiállítást 2017. december 9-én Komolay Szabolcs alpolgármester nyitotta meg. Köszöntőt mondott Baják László főmúzeológus. A megnyitón közreműködött még Császtvay Tünde főkurátor, a Magyar Nemzeti Múzeum volt főigazgató-helyettese, Garamvölgyi Anett, népdalénekes, és Végh Katalin alkurátor, a Katona József Múzeum igazgatóhelyettese.
Komolay Szabolcs alpolgármester a megnyitón felidézte Debrecen miként vett részt a Nagy Háborúban. Elmondta, hogy a császári és királyi 39. gyalogezred fontos szerepet vállalt a háborúban, több fronton is helytállt. Jogutódjának, a Bocskai István Lövészdandárnak szintén látható egy gyűjteménye a kiállításon – emelte ki az alpolgármester.

A 18 méter átmérőjű félgömb alakú sátorban a látogatók nem egy hagyományos kiállításba lépnek be, hanem amennyire lehet, itt át is érezhetik, milyen lehetett a fronton vagy a hátországban élni száz évvel ezelőtt. A vándorkiállításon nem a szokásos, könnyen mozgatható vagy csupán digitális eszközökön, hanem a század elejének jellegzetes, stilizált tereiben, életnagyságú, interaktív installációk közt, érzelmileg is megérintve lehet megismerni a korszakot, amibe a közemberek kerültek a háború éveiben. A kiállítótérben helyet kapott a frontra induló katonák sorsát jelképező vonatkocsi, a 19. századot is megidéző, de idővel darabjaira hulló körhinta, a háborús időkre utaló óriás írógép és egy villamoskocsi is.

Az idén több helyszínen (Kecskeméten, Karcagon, Győrben, Hódmezővásárhelyen és Egerben) bemutatkozott kiállítások mindegyikén hatalmas volt az érdeklődés. Egerben 6 nap alatt 37 500-an, Győrben szintén 6 nap alatt 26 200-an, Karcagon 14 740-en, Kecskeméten pedig 31 200-an látogatták a gömbsátor különleges kiállítását.

A kiállítás igazi múzeumi és közgyűjteményi együttműködésből született: létrehozását segített – a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményei mellett – az MNM balassagyarmati Palóc Múzeuma, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, az MMKM Elektrotechnikai Múzeuma, a kecskeméti Katona József Múzeum.

A kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum mellett az I. világháborús Centenáriumi Emlékbizottság, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a befogadó városok és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága is támogatta. A sátor látogatása mindenkinek ingyenes.

Fotó: Miskolczi János