Rózsa és Ibolya győzelemre ítélt szerelme a Csokonai Színházban

Kultúra

Igazi családi produkcióval, a klasszikus magyar népmese, a Rózsa és Ibolya színpadi változatával várja a gyerekeket november 28-ától a Csokonai Színház. Két fiatal kalandos, csodálatos szerelméről szól a mese, amelyben a hatalomvágyó mostoha legyőzhetetlennek tűnő akadályokat állít a fiatalok elé, hogy szétválassza őket. Ármány, cselszövés, menekülés alakítja a történetet finom humorral, csordultig érzelemmel.
Rózsakirály, az emberek uralkodója háborúból tart hazafelé, amikor a tündérek tiltott erdejébe téved. A Tündérkirály – életéért cserébe – újszülött fiát kéri. Így kerül Rózsa, az emberfiú Tündérországba cselédnek, ahol felcseperedvén Ibolyába, a Tündérkirály lányába lesz szerelmes.

Ám a varázstalan embervilág és a mágikus tündérföld ősidők óta szemben áll egymással… Legyőzheti-e egy szerelem az évszázados viszályt? Szerethet-e egy tündérlány egy emberfiút? Kitarthat-e egymás mellett két fiatal, ha az egész világ ellenük fordul?

A tündér-és embervilág közti gyűlölet okára nem derül fény. Tengely Gábor rendező és alkotótársai nem is erre keresik a választ, inkább azt kutatják, mi következik ebből. A főbb szerepekben Mészáros Ibolyát, Rózsa Lászlót, Zeck Julit, Herczeg Tamást és Mercs Jánost láthatja a közönség. A produkció koreográfusa Katona Gábor.