Cserhalmi Györgynek újra meg kell tanulnia járni

Kultúra

Súlyos gerincoperáción esett át Cserhalmi György, a Nemzet Színésze. 

2017 áprilisában műtötték meg a térdét, melynek során súlyos gerincproblémát észleltek nála, ezért orvosai egy újabb sürgős beavatkozás mellett döntöttek. A 69 éves színművész, aki 1975-77 között a debreceni Csokonai Színház művésze volt, a közelmúltban hagyta a kórházat.

„Járni tanulok például. A műtétek után hónapokig nem tudtam, most is csak úgy-ahogy. Próbálgatom, hogyan működik a testem, meg egyáltalán mi az, ami működik”

– mondta a nemzet színésze a Nők Lapjának adott interjúban. Azt is elárulta, hogy születése után angolkóros volt az egyik lába, emiatt sokáig az is kétséges volt, hogy egyáltalán tud-e majd járni, ha felnő.

“Nekem azért is meg kellett küzdenem, hogy egyáltalán járni tudjak! Ez megmaradt bennem. Bennem ragadt a dac, hogy én semmit sem kapok ingyen, nekem mindenért muszáj harcolnom. Ez végigkísért, és most ismét itt tartok, hogy megint gyötrődöm azért, hogy egyáltalán járni tudjak” – mondta Cserhalmi.

A színész felesége nemrég hunyt el, ezért és a műtétek miatt is, saját bevallása szerint, sokkal érzékenyebbé vált az őt érő impulzusokra és az élet igazán fontos dolgait is alaposan átértékelte.

(Inforádió)