Nyitott programok a b24 Galériában és udvarán

Kultúra

Mit jelent a dizájn gondolkodás, és mit jelenthet ma dizájnernek lenni? Mire jó az öndizájn, és vajon honnan ered a szerepe? Hogyan kapcsolódik mindez a kortárs művészethez, s ha már kapcsolódik, miként lehet elkülöníteni egymástól, miközben mindkét terület alapja a kreatív gondolat és tevékenység? A Debreceni Nemzetközi Művésztelep ebben az évben – 2017. július 17-től 28-ig – elsősorban a tervezett alkotás, a megtervezés és megfontolás kérdéskörével foglalkozik; többek között arra is keresve a választ, vajon kihirdethetjük-e mai ismereteink tükrében a dizájn totális győzelmét.

A 21. században a dizájn kétségkívül az egyik legexpanzívabb iparág: progresszív, optimista, problémaorientált, miközben fiatalok tömegeit képes az oktatásba csábítani, valós megélhetést is ígérve számukra. Akárcsak a kortárs művészet, a dizájn is meghatározó jelleggel foglalkozik az emberiség, többek között a társadalom és környezet kérdéseivel, ám sikeres stratégiája ellenére is úgy tűnik, rászorul az autonóm művészet vagy egyéb interdiszciplináris területek „ösztönző segítségére”. Az idei Debreceni Nemzetközi Művésztelep – eme interdiszciplinaritás szellemében is – az alkotó- és kutatómunka mellett számos nyitott előadásra, beszélgetésre és programra várja az érdeklődőket, a hazai és nemzetközi szcénában egyaránt ismert és elismert művészek és előadók részvételével.

A DNM2017 művészeti vezetői: Csontó Lajos és Süli-Zakar Szabolcs képzőművészek, Horányi Attila művészettörténész, esztéta

Részt vevő művészek, előadók: Antal Balázs, Balla Dóra, Fábián Gábor, Fajcsák Dénes, Lakner Antal, Major Lajos, Martinkó József, Szabó Ádám, Szabó Károly, Szentpéteri Márton, Váczi Lilla
július 18. 17 óra
Miért dizájn?

20. századi teroetikusok szerint mindannyian dizájnerek vagyunk, sőt, egyenesen arra kárhoztattunk, hogy saját magunk dizájnerei (is) legyünk. Mit jelent ma dizájnernek lenni, hogyan keveredik a dizájner és a művész szerepe, s ha esetleg választani kellene, győzhet-e bármelyik is? Minderről Horányi Attila művészettörténész, esztéta; Szentpéteri Márton, a MOME egyetemi oktatója és Martinkó József, az Octogon főszerkesztője beszél a b24 Galériában.

20.30-tól szabadtéri vetítés a b24 Galéria udvarán a tűzfalon. Válogatás a MOME és az EKE tervezőgrafikai és animációs filmjeiből
21.30: Cipőfűzők. Dokumentumfilm a magyar könnyűipar múltjáról és jelenéről, a Tisza cipőről mint márkáról és annak megjelenéséről

július 19. 18 óra
Aektivátorok a Velencei Építészeti Biennálén

Közösség, hulladék, újrahasznosítás és fenntarthatóság – a 2016-os velencei biennálé győztes magyar pavilonjának kulcstémái, esztétikai és művészeti szempontokkal kiegészítve.
Fajcsák Dénes és Fábián Gábor (Eger) építészek vetítéssel egybekötött előadása a 2016-os velencei biennálé győztes magyar pavilonjáról és az Arkt Csoport tevékenységéről

július 20. 18 óra
Tervezett alkotás. Balla Dóra grafikusművész és Major Lajos tervezőgrafikus vetítéssel egybekötött előadása

július 21. 18 óra
Tervezett alkotás újra. Lakner Antal és Szabó Ádám képzőművészek előadása

július 25. 18 óra
Rend és szimmetriák a természetben
Hunyadi Mátyás fizikus, az MTA Atommagkutató Intézete tudományos főmunkatársának előadása
19 óra: Építészet és dizájn. Beszélgetés Kovács Péter (DLA) Ybl-díjas építésszel, a Debreceni Egyetem docensével

július 26. 18 óra
Tervezett alkotás 3. Csontó Lajos és Süli-Zakar Szabolcs képzőművészek előadása

július 27. 18 óra
Tervezett alkotás 4. Szabó Károly és Váczi Lilla képzőművészek előadása (a helyszín ezen a napon a MODEM)

július 28. 18 óra
Uborkaszezon

Antal Balázs kiállításának megnyitója a b24 Galériában

Valamennyi program ingyenes.
www.b24galeria.hu, Debrecen, Batthyány u. 24.