Ezer hátrányos helyzetű kisdiák a Déri Múzeumban

Kultúra

A járásszékhelyi múzeumok szakmai támogatására Gyere velünk a múzeumba! címmel írt ki pályázatot a szakminisztérium. A Déri Múzeum 1 millió forintot nyert el „a járás településeihez kötődő kulturális örökség hozzáférhetővé tételére és a területi egyenlőtlenség felszámolására”. A kapott támogatás több mint ezer gyerek számára ad lehetőséget ingyenes múzeumpedagógiai foglalkozásra, és az utaztatás költségét is fedezi. A pályázatban részt vevő iskolák diákjai megtekintik a Csillagos ég lakói című kiállítást, megismerkednek az ókori egyiptomi temetkezési szokásokkal és a hozzájuk kapcsolódó tárgyakkal. A foglalkozás végén pedig mindenki elkészíti a saját kis múmiáját.

Elsőként, április 25-én 150 gyerek érkezett a Bagamér-Kokad Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolából. Az intézmény felső tagozatáról május 2-án ugyancsak ennyien vesznek részt a délelőtt 10-től, déltől és 14 órától kezdődő hatvan perces foglalkozásokon.
A pályázat adta lehetőséggel a következő hónapokban még számos hátrányos helyzetű diák élhet, május 31-én Esztárról érkeznek gyerekek a múzeumba.