Elhunyt Józsa János festő- és grafikusművész, a magyar és a debreceni képzőművészet kiemelkedő alakja.
Több nemzetközi, hazai és debreceni művészeti szervezetnek is tagja volt sokszínű munkásságának köszönhetően, pl. a Magyar Képzőművészek Országos Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Grafikusművészek Szövetségének, a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesületének, a Pasztellfestők Egyesületének és sokáig sorolhatnánk még.
Józsa János 1936. november 7-én született Debrecenben. Művészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban végezte, ahol Somogyi József és Szinte Gábor tanításai voltak maradandóak számára. A legtöbb indíttatást azonban a Debrecenben élő és alkotó művészektől kapta, így Félegyházi László festőművésztől, Várkonyi Károly és Móré Mihály grafikusművészektől.
1971-ben érdemesült műtermes lakásra más művészekkel együtt a Móricz Zsigmond körút 6. sz. alatt, ahol élete végéig alkotott és élt. Nagy-nagy lelkesedéssel, szakmai alázattal és felkészültséggel munkálkodott egyszerre több műfajban is sok évtizeden át. Otthonosan mozgott a sokszorosított grafikában, a magas, mély- és síknyomásban. Rézkarcai, linómetszetei és litográfiái technikailag és tematikailag is magas színvonalat képviseltek.
Erőtől duzzadó metszetek sokasága került ki a keze alól. Bátorságának alapja kiváló és ragyogó rajztudása, szakmai felkészültsége, ezért tudott évtizedeken át elismert szinten alkotni és szerves részévé válni a képzőművészeti életnek.
Nem lebecsülendő a festészet és a tűzzománc terén kifejtett tevékenysége sem, amit váltakozó intenzitással művelt grafikai művészetével egyenrangú módon. A tűzzománc, különösen a rekeszzománc technika meghonosításának területén egyedit és maradandót tett le a művészet asztalára.
Tematikailag is egészen különleges volt, hiszen semmi nem állt tőle messze. Odaadással festette édesanyja, szerelmei, felesége és családtagjai portréit felelevenítve jellegzetes alakjukat. A hétköznapi tárgyak sem kerülték el figyelmét, sokszor állította őket csendéletbe. Különösen izgalmasak a tér- és idősíkokat megjelenítő alkotásai, legyenek azok litográfiák, festmények vagy metszetek. Bámulatosan szépen fogalmazott az illusztrációk terén is. Színes üvegablakai ma is gyönyörködtetik az Aranybikába látogatók tekintetét. Az ex libristől a murális méreteken át képes volt maradandót alkotni.
Évtizedeken át állandó résztvevője volt a Hajdú-Bihar Megyei Tavaszi és Őszi Tárlatoknak, illetve országos és nemzetközi pályázatoknak, művésztelepeknek. Egyéni kiállításokat is gyakran rendezett. Élete során számtalan hazai és nemzetközi díjban, elismerésben volt része.
Szerelmese volt a Hortobágynak, és Káplár Miklós után a táj újrafelfedezésében tevékenyen részt vállalt más művészekkel egyetemben. Vélhetően a genetikának köszönhetően gyermekei, lányai is követik őt a képzőművészet terén, hiszen alkotói pályán vannak. Számtalan feladatot hagyott hátra örökségül mindazoknak, akik szerették művészetét, tisztelték emberségét. Munkáságának feldolgozása egy nagy monográfia keretei között még várat magára.
A nyolcvanadik születésnapjához közeledő művész kissé hátérbe húzódva élte életét a nagyerdei művészlakásban családjával együtt, készülve az újabb megmérettetésre, hiszen sokan szerettük volna idén e jeles eseményt kiállítással egybekötve ünnepelni. A sors sajnos váratlanul közbeszólt…
Tisztelettel búcsúzok tőle a város önkormányzatának felkérésére, debreceni tisztelői nevében, művésztársaimmal együtt:
Tamus István
grafikusművész
