Idén 50 éves a debreceni virágkarnevál

Helyi hírek Kultúra Party Zone

A 2016-ban ötvenéves Debreceni Virágkarnevál Magyarország egyik legnagyobb, legismertebb rendezvénye: a félszázados évfordulónak köszönhetően 2016. augusztus 13. és 21. között a régmúlt legszebb pillanatainak megidézésével és sok újdonsággal várja majd az érdeklődőket.
A Nagyerdei Stadion ad otthont a Karneváléj című produkciónak több mint ezer magyar és külföldi fellépővel, magyar szerzők műveire épülő zenei összeállítással. Új helyszín lesz a Debreceni Egyetem főépülete, amelynek homlokzatára 3D-és vetítéssel varázsolnak különleges látványt augusztus 18-án és 19-én este.

A jubileumi virágkarnevál beharangozó sajtótájékoztatóján – 2016. június 28-án – Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: ha a virágokról beszélünk, akkor a természetvédelem és a környezettudatosság is rendkívül fontos, ezért környezetkímélő, elektromos meghajtású virágkocsi is lesz az idei virágkarneválon.

– Az elmúlt évtizedekben Debrecen legnagyobb vonzóerejű turisztikai rendezvénysorozatává nőtte ki magát a virágkarnevál. Az e-mobilitás jegyében is zajlik az idei eseménysor. A környezettudatosság nagyon fontos, ennek megfelelően jelentkezik majd különleges újdonsággal a karnevál. A Debreceni Egyetem által fejlesztett elektromos hajtáslánc hajtja majd az egyetemi kocsit, amely a jövőt is megmutatja, hiszen a következő években szeretnénk valamennyi virágkocsit ilyen környezetkímélő eszközzel felszerelni – mondta el Papp László polgármester.

Az ötvenedik virágkarnevál Székesfehérvár után egy másik magyar koronázó városba is ellátogat majd: idén Esztergomba utazik a Szent Koronát ábrázoló virágkocsi. A tervek szerint ebben az évben Erdő Péter bíboros augusztus 14-én, Nagyboldogasszony napján megáldja majd a kompozíciót.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Zrt. ügyvezetője a tájékoztatón elmondta, idén is változatos lesz a program: – Az ötvenedik karnevál jelentőségét egy különleges, sajátos hangulatú kiállítással szeretnénk hangsúlyozni, éppen ezért fotókat várunk a debreceniektől. Ezekkel a képekkel foglalnák össze az elmúlt évtizedek karneváljait. A város különböző pontjain szelfihelyeket is kijelölünk majd, ahol közös fotózást lehet majd kérni.

A debreceniekkel együtt lehet kocsikat díszíteni. Ehhez az akcióhoz több oktatási intézmény is csatlakozott. Tovább kell vinni a gyerekekben is a debreceniség gyökerét, a Galiba Fesztivál ezt a célt fogja szolgálni ebben az évben is. A Kossuth téren is nagyon sok színvonalas program lesz, többek között fellépnek majd a Kodály Filharmonikusok, a Debreceni Helyőrség Zenekar és a Csokonai Nemzeti Színház művészei is – mondta Bódor Edit

A várható programok közül kiemelte, hogy Dél-Koreából érkezik egy együttes Debrecenbe és a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon nagyszabású színházi produkciót mutat be. A Békás-tó partján ismét megrendezik a cseh sörünnepet, ahol igazi fesztiválhangulatra számíthatnak az oda látogatók. Az új helyszínről, az egyetemről elmondta, oda is várják majd a látogatókat, hiszen érdekes és látványos produkcióval találkozhatnak majd az érdeklődők. A több mint egy héten át tartó programsorozatot pedig a Karneváléj zárja majd, melyen 1500 fellépőt láthatnak majd az érdeklődők a Nagyerdei Stadionban.

A Debreceni Virágkarnevál története során mindig is bővelkedett látnivalókban: az eddigi felvonulásokon 550 virágkocsi vett részt, az öt kontinensről mintegy hatvanezer fellépő érkezett Debrecenbe. A kompozíciók elkészítésében, a rendezvények lebonyolításában százezer ember segédkezett már eddig. A virágkocsikhoz az elmúlt fél évszázadban több mint 100 millió virágot használtak fel. A Debreceni Virágkarnevált 1966 óta rendezik meg augusztus 20-án. A nagyszabású felvonulás azóta csupán három alkalommal maradt el, így a mostani lesz a 47. a sorban.

A Debreceni Virágkarnevál 2009-ben és 2012-ben megkapta a Magyar Fesztivál Szövetség Kiváló minősítésű fesztivál címét, 2015-ben pedig az Európai Fesztivál Szövetség által minősített fesztivál lett a rendezvény.

Virágkarnevál 2015: képek, cikkek