Megnyitották a Magyar nemzeti parkok hetét Debrecenben

Kultúra

Magyar szürke szarvasmarhák, bivalyok, racka juhok és nóniusz lovak legelnek a debreceni Nagyerdőben, ahol szombaton nyitották meg a Magyar nemzeti parkok hetét.

Magyarország óriási nemzeti kincse a természet közeli állapotban megmaradt táj, amely hazánk területének csaknem egyharmada – mondta a rendezvény megnyitóján a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért felelős helyettes államtitkára.

Rácz András hozzátette: 850 ezer hektár védett terület van az országban, a tíz nemzeti park 300 ezer hektár állami védett területet kezel, ahol összesen 14 ezer őshonos állatot tartanak.

A helyettes államtitkár legfőbb célnak a területek legeltetéssel történő jó karbantartását és a génmegőrzést nevezte, de – mint mondta – fontos szerepet töltenek be a nemzeti parkok az öko-turisztikában is: programjaiknak tavaly 1,5 millió regisztrált látogatója volt.

A környezeti nevelésről szólva kiemelte a 15 hazai erdei iskolát: foglalkozásaikon évente tízezer gyerek vesz részt, de a különféle környezetvédelmi programokat több mint kétszázezren látogatják.

Rácz András szerint az állami környezetvédelemnek fontos partnerei a helyben élő gazdák. A Nemzeti Parki Termék védjegy programban több mint 170 termelő 600 termékkel vesz részt – jelezte.

A nemzeti parkok hete rendezvénysorozat egyre sikeresebb: 10 éve, az első rendezvényen még 3500-an vettek részt, tavaly már 15 ezren, s reményeik szerint az idén még többen érdeklődnek a parkok munkája iránt – mondta a helyettes államtitkár.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: egy nappal korábban, pénteken nyújtották be azt a turisztikai pályázatot, amellyel az egykori szürkemarha-hajtóutak mentén alakítanának ki a régi mesterségeket is bemutató turisztikai attrakciókat.

Egyik ilyen a hagyományos fazekasság, amelynek az ország minden részéből, illetve a délvidékről érkezett mai képviselői mutatkoznak be a Nagyerdőben a nemzeti parki találkozóval együtt megnyitott fazekas fesztiválon. Pajna Zoltán ebből az alkalomból 22 fazekasnak adta át a fesztivál diplomáját.
A két rendezvényhez kapcsolódva a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) első alkalommal rendezi meg a nagyerdei Békás-tó partján a Hortobágy házhoz jön! – pusztai kínáló című gasztrokulturális programját.
Kovács Zita, a HNP igazgatója megnyitójában elmondta: a pusztai állatok bemutatójával és az autentikus pusztai ételekkel arra szeretnék felhívni a városiak figyelmét, hogy Debrecentől 35 kilométerre, világörökségi helyszínen él a hagyomány, érdemes oda ellátogatni.