Zenevonat érkezik Debrecenbe

Kultúra

Huszonkét örökzöld LGT-dal szólal meg a Zenevonat címet viselő produkció keretében 2016. június 4-én a Főnix Csarnokban.A koncert részleteit Varga Antal ismertette. A produkcióban közreműködő Abrakazabra zenekar vezetője azt mondta: több mint 30 előadóval – köztük Horváth Charlie-val, Demjén Ferenccel, Balázs Fecóval – dolgoztak, illetve dolgoznak együtt az országban, így régóta kapcsolatban állnak az LGT-vel is. A június 4-i koncerten ennek köszönhetően az LGT tagjai közül részt vesz majd Somló Tamás, Karácsony János és Solti János, valamint közreműködik Heincz Gábor „Biga” is. A látogatók 22 Loksi-számot hallhatnak majd a kétórás nagykoncerten, zömmel eredeti hangszerelésben, de lesz néhány feldolgozás is.
Becsky András, a Főnix Csarnokot üzemeltető Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezető igazgatója arról ejtett szót, hogy a létesítmény jól szolgálja mind a sport, mind a kultúra, mind a kiállítani, bemutatkozni szándékozók igényeit. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan az élvonalbeli hazai női kézilabdameccseket is itt lehet majd játszani.