Kassai Imre festőművész jubileumi kiállítása

Kultúra

A Debreceni Művelődési Központ, mint a város művelődő közösségeinek és alkotóinak tevékenységét támogató intézmény, rendszeres bemutatkozási lehetőséget nyújt a debreceni művészek, alkotóközösségek számára. 2016-ban tölti be Kassai Imre, Debrecen egyik kiemelkedő, önálló festői nyelvet teremtő művésze 70. életévét. Ebből az alkalomból a Debreceni Művelődési Központ jubileumi kiállítást rendez, melynek keretében a város művészetszerető közönsége válogatást láthat az alkotó eddigi munkásságából. Kassai Imre festőművész jubileumi tárlatának megnyitóját Debrecen város napjához kötődő időpontban, 2016. április 12-én, kedden, 17 órakor tartják a DMK Belvárosi Galériájában (Kossuth u. 1.).

A megnyitón köszöntőt mond Komolay Szabolcs, Debrecen Megyei Jogú Város alpolgármestere. A kiállítást megnyitja Fátyol Zoltán festőművész. Közreműködik Jantyik Hanna és Tóth Fruzsina fuvolán.

„Kassai Imrét festészetében elsősorban a figuralitás és az absztrakció közötti egyensúly keresése, az embernek és környezetének művészi eszközökkel kifejezhető kapcsolata foglalkoztatja. Festészete emberközpontú akkor is, ha a figuralitás, az emberi jelenlét helyét átveszi a képen a színélményeket egyre bátrabban közvetítő, a valóság elemeit szelíden, líraian kromatikussá tevő, expresszívhez közelítő közlésmód, hiszen emberi érzelmeket fejez ki, az ember felelősségét vagy kiszolgáltatottságát – mint ahogy ez például a Megsebzett táj, vagy A lányok háza című kompozíció esetében is megfigyelhető. Kassai Imre … egyre gyakrabban alkalmaz visszatérő, akár sorozatokká is építhető témákat, motívumcsokrokat, a képi megvalósítást az allegorikus lehetőségekkel is gazdagító, következetes jelrendszerré építhető, sajáttá tett festői sémákat. Ezek közé tartozik a ház, mint kompozíciós építmény a maga számtalan átfogalmazási, metaforikus lehetőségével, s mint élettér is, a jelöltet a jelölő minőségeivel azonosítva, azaz: a ház a benne élők karakterét ölti magára, így a tárgy alkalmassá válik az emberi jellemvonások kifejezésére. Vallja, hogy a látás számára ünnep, a legfontosabb megismerési folyamat fő állomása, s Kassai Imre áldozatokat nem bánó akarattal jutott el odáig, hogy saját festői formanyelvét megtalálja. …”

A kiállítás megtekinthető 2016. május 13-ig, hétköznapokon 10-18 óráig.