Kisújszállás mutatkozik be természeti és kulturális értékeivel Debrecenben

Kultúra

Kisújszállás évszázadok alatt megőrzött értékeit, a helyi értéktárba felvett mintegy 130 kincséből nyújt ízelítőt az a kiállítás, amely január 22-én nyílik a Debreceni Művelődési Központban a magyar kultúra napja alkalmából.

A tárlaton Mazsu János, a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke, valamint Kecze István, a nagykun város polgármestere mond köszöntőt, a kiállítás anyagát Tóth Albert, a kisújszállási értéktár bizottság elnöke mutatja be.

Tóth Albert a bemutatkozó tárlatról az MTI-nek elmondta: Kisújszállás szerencsés helyzetben van, mert a településen az értékek megőrzésének nagy hagyománya van, ennek a munkának most “az állami akarat” további lendületet adott. Erre nagy szükség van, mert az értékek hihetetlen mértékben eltűnőben vannak – hangsúlyozta az elnök.
Mint fogalmazott, az értékek között különbséget kell tenni, ezért több kategóriát hoztak létre a természeti értékektől az épített környezeten, hagyományokon át a művészetekig.

Az értéktárba bekerült a debreceni Nagyerdővel közel azonos kategóriájú Öregerdő és az Erzsébet királyné liget. A listára került egy sírkert is, amelyben az Illéssy-dinasztia van eltemetve, hiszen a család kritikus helyzetekben is támogatott olyan államférfiakat, mint Kossuth és Széchenyi. A helyi értéktár része a Móricz Zsigmond Gimnázium muzeális értékű Jermy Gusztáv természeti szertárgyűjteménye, amelyet már a Trianon előtti időkben is nyilvántartottak – sorolta az elnök, megjegyezve, hogy a kunhalmok azért nem kerültek a listára, mert azokat már törvény védi, így a kisújszállási kunhalmok is műemléki védettséget élveznek.

Az értéktárba a hagyományos versenyek, szokások, meglévő épületek, szobrok, emlékhelyek, kulturális hagyományok is bekerültek, valamint olyan jeles helyi sportolók, irodalmárok, képzőművészek, mint többek között Barcza Gedeon sakknagymester, Kiss Tamás vagy Csukás István költő.