Magyar kórus is részese volt Penderecki békeoratóriuma brüsszeli bemutatójának

Kultúra

A debreceni Lautitia ifjúsági kórus is részese volt Krysztof Penderecki lengyel zeneszerző Oratórium a békéért című új szerzeménye vasárnapi bemutatójának a brüsszel-koekelbergi Szent Szív székesegyházban.

A Flamand Fesztivál keretében megrendezett eseményen a zene erejével kívántak megemlékezni az első világháborúról, Penderecki kifejezetten erre az alkalomra komponált művének bemutatójával. A hatalmas, mintegy 1300 fős kórus a belga résztvevők mellett az első világháborúban érintett különböző országok kórusaiból – szám szerint 22 belga és 17 külföldi kórusból – állt össze.

A koncerten jelen voltak a flamand és a belga szövetségi kormány képviselői, a brüsszeli régió miniszterei, valamint vallon közjogi méltóságok, illetve a résztvevőket delegáló országok nagykövetei. A rendezvény fővédnöke Herman Van Rompuy, az Európa Tanács elnöke volt.

A 2008-ban alapított, de már jelentős nemzetközi tapasztalatot szerzett Lautitia ifjúsági vegyeskar a brüsszeli Balassi Intézet javaslatára vehetett részt a projektben. A 70 fős karból 24-en utaztak a belgiumi bemutatóra. Már hétfőn megérkeztek, és szerdán a flandriai Laakdalban léptek fel, a helyi Villanella kórussal közösen.

Ezután lényegében három napon át próbálták a Penderecki-oratóriumot, amely – mint azt Nemes József karnagy az MTI tudósítójának elmondta – hallatlanul nehéz zenemű. A szakmai feladat súlyát különösen megnövelte az, hogy kisebb kórusokból óriási létszámú kórust kellett szó szerint összehangolni, rövid idő alatt.

A Lautitia karnagya szerint a feladat annak ellenére is nagyon keménynek bizonyult, hogy “szerelemből a XXI. század, a kortárs zene áll a legközelebb a csapathoz”.