Fusio Group koncert a MODEM-ben

Kultúra

A Fusio Group a fúziós jazz műfaj első számú képviselője hazánkban. A zenekar hatalmas zenei átalakuláson ment keresztül az elmúlt 20 év alatt. Teljesen kiforrott egyéni stílusuk, ami egyrészt a zenekar zeneszerző- hangszerelője, Szendőfi Péter keze nyomát viseli, másrészt a csapat többi tagjának egyéni játékstílusa, illetve a rengeteg együttjátszás eredménye.

A formációra jellemzőek a bonyolult, előre megkomponált szövevényes témák, a szokatlan zenei szerkezetek és az óriási energiákkal történő előadásmód. Ugyanakkor rengeteg improvizáció és spontaneitás is jelen van zenéjükben, ellensúlyozva ezzel a komplex témákat, felszabadítva a kötöttségeket sugalló, megírt részeket.

A jazzre jellemző stílusjegyek mellett használják a rock, a funk és a latin zene elemeit is. A Fusio Group csütörtökön a nemrég megjelent, hatodik, Wanna Dance? című, több szempontból is rendhagyó albumát mutatja be a debrecenieknek a MODEM belső kertjében. (Két olyan szám is szerepel a lemezen /India, Improvisation #2/, amely kollektív zenekari improvizáció, minden előzetes próba, vagy megírt részek eljátszása, utólagos javítás, rájátszás nélkül. Ezen felül az album több olyan számot is tartalmaz, amelyek páratlan metrumban íródtak, ráadásul nem a “megszokott” páratlan metrumokban. A címadó szerzemény – Wanna Dance? – például 21/16-ban van, ami nem túl gyakori a jazzben.)

 

A zenekar tagjai:

Szendőfi Péter – dobok, samplerek, programok

Elek István – tenor- és szopránszaxofon

Kormos János – gitár

Romhányi Áron – billentyűs hangszerek

Barabás Tamás – basszusgitár
Jegyár: 800 Ft

Időpont: 2014. augusztus 28., csütörtök 20:00

Jegyek a helyszínen válthatók.