A hajdú-bihari fideszesek is megszavazták az MTA megcsonkítását, íme a nevek

Helyi hírek

A parlament kedden délelőtt megszavazta az MTA átalakítását, amellyel Palkovics László kezdeményezésére elvették az MTA-tól az akadémiai kutatóhálózatot.

A Debreceni Egyetem professzorainak egy népes csoportja is felemelte a hangját Palkovicsék terve ellen, hiába.

Az Országgyűlés új szervezeti és finanszírozási modellt hozott létre a kutatás-fejlesztési és innovációs ágazat számára.

A képviselők 131 igen szavazattal, 53 nem ellenében és három tartózkodás mellett fogadták el az innovációért és technológiáért felelős miniszter előterjesztését.

Igennel szavazott a Hajdú-Bihar megyét képviselő Kósa Lajos, Pósán László, Halász János, Tiba István, Tasó László, Vitányi István, Bodó Sándor is.

Palkovics László a javaslat országgyűlési vitájában elmondta, a változtatások célja Magyarország versenyképességének növelése, a hatékonyabb működés és az egységes, teljesítményalapú forráselosztás feltételeinek megteremtése.

Az elfogadott törvénymódosítások eredményeként az MTA kutatóintézet-hálózatának működtetése átkerül az újonnan létrejövő Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH).

Ez alá tartozik mostantól az idáig az MTA irányítása alá tartozó 15 kutatóintézet és kutatóközpont, a törvény lehetővé teszi azonban ezek átszervezését, megszüntetését és új intézetek csatlakozását is – írja az Index. Az ELKH tizenhárom fős irányító testületébe hat főt a Magyar Tudományos Akadémia, hat főt pedig a kormány delegál. Az elnököt a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a miniszter közös javaslatára a miniszterelnök nevezi ki.

A kormány szándékai szerint ez a lépés a kutatóintézet-hálózat alapkutatási eredményeinek nagyobb arányú és hatékonyabb hasznosulásához vezet majd.

Palkovics László kiemelte, a változtatások az MTA köztestületi státuszát nem érintik, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat pedig a költségvetési törvényben önálló költségvetési fejezetet képez, nem tartozik a kormány irányítása vagy felügyelete alá.

A parlament létrehozta a Nemzeti Tudománypolitikai Tanácsot is, amely kizárólag a miniszterelnöknek felelős testületként felügyeli a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) alapjának működését, továbbá véleményt alkot a kormány kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével kapcsolatban.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma szerint

a Magyar Tudományos Akadémia megcsonkítása bűn a tudomány ellen, bűn a nemzet ellen, és bűn a magyar kultúra ellen.

Lovász László, az MTA elnöke, korábban több oldalas levelet küldött a képviselőknek, amiben részletesen felsorolta aggályait, és érveit, hogy miért lenne káros a kutatóhálózat kiszervezése.