Diákok a középszintû magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgán a Debreceni Ady Endre Gimnáziumban 2019. május 6-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Havi 10 ezer forinttal támogatja a szegény, de tehetséges diákokat a debreceni önkormányzat

Helyi hírek

Debreceni önkormányzata saját forrásból támogatásban részesíti a tehetséges tanulókat a 2019/2020-as tanévben. A támogatásra pályázni lehet.

A támogatás megállapítható az 5. évfolyamtól kezdődően a középfokú nevelés-oktatás utolsó évfolyamát vagy a szakképesítés megszerzésére irányuló szakképzés utolsó évfolyamát megelőző évfolyamig bezárólag annak a Debrecenben bejelentett lakóhellyel rendelkező tanulónak, akinek a pályázat benyújtását közvetlenül megelőző, már befejezett két tanévben (2017/2018 és 2018/2019) a tanulmányi átlaga eléri a 4,5-et, valamint Magyarország és a szakminisztériumok hivatalos lapjaiban meghirdetett országos tanulmányi verseny döntőjében az első 10 helyezés valamelyikét, vagy nemzetközi, vagy országos szakszövetségi sportverseny, vagy diákolimpia, illetve művészeti verseny, vetélkedő döntőiben az első 6 helyezés valamelyikét elérte.

A támogatás feltétele továbbá, az is, hogy

a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladhatja meg a 77.000 forintot.

A támogatás mértéke

10 hónapon keresztül (2019. szeptember 1. és 2020. június 30. között) havi 10.000 forint összegű pénzbeli támogatás.

A támogatás iránti kérelmet az arra rendszeresített formanyomtatványon a pályázó által látogatott oktatási intézményben kell benyújtani 2019. június 30-ig. A pályázni kívánók a formanyomtatványhoz saját oktatási intézményükben juthatnak hozzá.

A támogatással kapcsolatos bővebb tájékoztatás Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Szociális Osztályán Madarász-Nagy Nikolett ügyintézőtől is kérhető az 52/517-770-es telefonszámon.