Kidöntötte a fénysorompót Debrecen közelében, ez lett a büntetése

Helyi hírek Ország

A Debreceni Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat az ellen a balmazújvárosi férfi ellen, aki gyorsan hajtott, ezért nekiütközött egy vasúti átjáróban lévő fénysorompónak és a fényjelző árbócot kitörte.

A vádlott 2018. szeptember 4-én röviddel éjfél előtt a 33-as számú főúton közlekedett lakott területen kívüli útszakaszon. Az adott helyen és időpontban éjszakai, közvilágítás nélküli fényviszonyok voltak, a forgalom gyér volt, az időjárási viszonyok sem nehezítették a közlekedést.

A balmazújvárosi férfi Debrecenből Hortobágy irányába haladt a megengedett 90 km/h sebesség helyett 110-130 km/h közötti sebességgel.

A közutat keresztező vasúti átjáró előtt a veszélyes vonalvezetésű útra jelzőtábla is utalt, azonban a vádlott ezt figyelmen kívül hagyva nagy sebességgel közelített a vasúti átjáróhoz. Először a kanyarodás ívét levágva áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, amikor is az autó a túlzott sebesség miatt sodródni kezdett. A vádlott elvesztette uralmát a gépkocsi felett és az az úttesten keresztbe fordulva a bal oldalával nekiütközött a vasúti átjárót biztosító fénysorompó fényjelző árbócának. A nagy erejű ütközéstől a biztosító berendezés kitört, majd a jármű innen tovább sodródva az út jobb oldalán nekiütközött egy jelzőtáblának is, és a füves útpadkán állt meg.

A vádlott KRESZ szabályszegő magatartása következtében személyi sérülés nem történt, a sorompóban anyagi kár keletkezett, továbbá a vádlott magatartásával veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát.

A bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen a Debreceni Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján büntetővégzés meghozatala keretében pénzbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta.