Matolcsy György

Matolcsy György a Debreceni Egyetem díszdoktora lett

Egyetem

Matolcsy György a Debreceni Egyetem (DE) díszdoktora lett, a jegybankelnök csütörtökön az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi egyetemi szenátusi ülésen vette át a doctor honoris causa kitüntetést.

A laudációban elhangzott: Matolcsy György 95 tudományos közlemény, 16 könyv, 13 könyvrészlet szerzője, az Egyensúly és növekedés című kötete 2015-ben angol nyelven is megjelent. A DE gazdaságtudományi karán 2019-ben kezdeményezésére alakult meg a Magyar Nemzeti Bank tanszék.

Matolcsy György a Magyarország a fenntartható felzárkózás ösvényén címmel tartott díszdoktori előadásában azt mondta:

jegybank nélkül sem szabadság, sem függetlenség nem érhető el, utóbbiak megőrzéséhez pedig egyszerre kell biztonság és gyarapodás.

A nemzeti bank elnöke történelmi, nemzeti feladatnak nevezte Magyarország felzárkózását a fejlettebb országokhoz, s azt mondta: elérhető közelségbe kerül a felzárkózásunk a szomszédos Ausztriához.

A magyar gazdaság felzárkózása Ausztriához 2013 óta az egyensúly megőrzése mellett valósul meg – mondta, majd “pénzügyi-gazdasági hitünket erősítő érveket” sorolva, állítását igazoló grafikonokat mutatott be.
Matolcsy szerint Magyarország gyarapodása, az egy főre jutó GDP-növekedés a vásárlóerőre számítva, valamint a foglalkoztatási ráta meghaladja Ausztria, Németország, Franciaország, a Benelux-államok és a dél-európai országok hasonló adatait, ami “hitünket, önérzetünket, öntudatunkat erősítő” tényező.

“A titok nyitja: a munka. Dolgozni kell, munkát vállalni, tudástőkét gyarapítani” – sorolta a jegybank elnöke, hozzátéve, hogy “egy pénzügyi hadsereg, a jegybanki vezérkar részt vett ezen a menetelésen”.

Az egyetem március 15-i ünnepségén Szilvássy Zoltán rektor 1848-49 legfőbb üzenetének nevezte, hogy a forradalom idején és azt követően is egységes volt a nemzet. “Ez az az ünnep, ami a nemzetet egységbe kovácsolta”

– mondta, megjegyezve, érdemes lenne erre ma is figyelni.

Bognár István Ádám, az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke az események fősodrába került márciusi ifjakról emlékezett meg.

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester felidézte, hogy 171 éve Debrecen az ország fővárosa volt, az akkor történt események pedig bebizonyították: “nemcsak lehet, hanem kötelező a magyar nemzeti érdekeket a birodalmi érdekek elé helyezni”.

Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő, a honvédelmi és rendészeti bizottság elnöke azt mondta: “a reformkori innovátorokat” a közjó képviselete, a hit mint szilárd iránytű, és a nemzetben való gondolkodás vezérelte, ami példa a mai “politikai innovátorok” számára is.

Az ünnepi egyetemi szenátusi ülésen címzetes egyetemi tanári címeket és intézményi kitüntetéseket is átadtak.

A Debreceni Egyetem korábban díszdoktori címet adott Mocsai Lajosnak – az egyetemi doktori és habilitációs tanács ellenvéleménye dacára -, utólag “igazolva” a volt kézilabda szövetségi kapitány Testnevelési Egyetem rektorává való kinevezését . Majd több tanszék tiltakozása ellenére Vlagyimir Putyin orosz elnököt díszpolgárává avatta.

A csütörtöki ünnepségen címzetes egyetemi tanár címet vett át Fred Robert David, a Dél-Karolinai Francis Marion Egyetem professzora. Nábrádi András, a Gazdaságtudományi Kar egyetemi tanára a cím adományozásának indoklásában kiemelte, hogy a professzor szerzője több mint 200 referált publikációnak, amelyekből számos nagyon magas presztízsértékű szaklapban jelent meg, ugyanakkor több előadást, konzultációt tartott a Debreceni Egyetemen.

Ugyancsak címzetes egyetemi tanár címet vett át Simonyi Sándor, a salgótarjáni Trigon Electronica Fejlesztő és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. Szűcs Edit, a Műszaki Kar dékánja kiemelte, hogy a műszaki kutatás-fejlesztés és megvalósítás területén kiemelkedő, a vállalati és egyetemi tudás ipari hasznosítására is nagy hangsúlyt helyező, magas színvonalú munkássága miatt javasolták a cím adományozását.