Kocsmázás után verték halálra

Helyi hírek

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa 2019.02.21-én 10 órától a következő ügyet tárgyalja.

A megismételt eljárásban első fokon eljárt Egri Törvényszék 2018 májusában G. Péter vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt 9 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság a vádlottat az ellene emelt társtettesként elkövetett kifosztás bűntettének vádja alól felmentette.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2014 áprilisában Zagyvaszántón egy kocsmában tartózkodott a sértett N. J., aki nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, amitől lerészegedett és szokásához híven a többi vendégre sértő megjegyzéseket tett. A kocsma másik törzsvendége az időközben elhunyt K. G. is megérkezett a presszóba és ott a vádlottal együtt italoztak. Az esti órákban, nem sokkal zárás után a vendégek között szóváltás alakult ki, hogy kinek mennyit kell fizetnie, mert a pultos is ittas volt, és feltételezésük szerint olyan tételeket is beleszámolt a számlába, amit nem fogyasztottak el. K. G. ezen felháborodott és a számlát hozzádobta a pultoshoz. A jelenetet N. J. is látta, elkezdett megjegyzéseket tenni, K. G. pedig, aki magát már kellően felidegesítette, hirtelen arcon ütötte N. J-t. Ekkor lépett be a kocsmába egy másik vendég, akit K. G. és a vádlott is bántalmazni kezdett.

Ennek során többször arcon ütötték a férfit, aki rögtön el is ment a helyszínről. N. J. újra sértő megjegyzéseket tett a vádlottra, amit az nem tűrt szótlanul és pofon vágta a sértettet. N. J. azonban, tovább folytatta a szitkozódást és egy sörösüveggel fejbe vágta a vádlottat, aki ezt követően még inkább indulatba jött és kétszer ököllel megütötte a sértett fejét, majd amikor a földre került, vádlott meg is rúgta. A sértett azonban továbbra sem hagyott fel a beszólongatással. Addig-addig folytatta ezt, míg K. G. és a vádlott tovább bántalmazta. Valamivel éjfél után, amikor a három férfi már hazafelé tartott egymást támogatva, N. J. ismét szidni kezdte a vádlottat. Ekkor a két férfi testszerte ütlegelte a sértettet és legalább egyszer fejbe is rúgták. Ezt követően K. G. és a vádlott az úttest szélén lefeküdtek és elaludtak, majd hajnalban hazaindultak. A sértett a cselekménnyel összefüggésben 31 rb. erőbehatásra kialakult sérülést szenvedett. Halálát az arckoponyacsont törésekhez társult és a többszörös lágyrész sérülések következtében kialakult traumás sokk okozta. Figyelemmel a rendkívül durva törésekre az idejében érkező orvosi segítség sem menthette volna meg az életét. Első nyilvános ülés.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.