A kormány is támogatja a pécs-pogányi repülőtér fejlesztését

Helyi hírek Ország

A kormány is támogatja a pécs-pogányi repülőtér fejlesztését, derült ki a külgazdasági tárca pénteki sajtótájékoztatóján. A pécsi cégek is igénylik, hogy valóban működjön a reptér, a kormányzati támogatással ez megvalósulhat.

Bár a pécsi gazdaság számára önmagában is jelentős fejlesztést jelentettek be pénteken Budapesten – a Hauni csaknem 6 milliárd forintos bővítésbe és korszerűsítésbe kezd -, a sajtótájékoztatón szó esett egy másik beruházásról, amely szintén rendkívül fontos lehet Pécs, sőt egész Baranya számára. A külgazdasági tárca államtitkára közölte, a kormányzat támogatja a pécs-pogányi repülőtér fejlesztését.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Hauni-projekt bejelentésén a támogatásról szóló egyedi kormánydöntést azzal indokolta, hogy a fejlesztés magas színvonalú gépipari technológiát telepít a pécsi üzembe és 100 új munkahelyet teremt. Magyar Levente üdvözölte, hogy a baranyai megyeszékhely egyre gyorsuló ütemben fejlődik gazdaságilag is, a városban pedig ennek köszönhetően több ezernyi, szaktudást igénylő munkahely jött létre a közelmúltban.

pecsma.hu