Rekordot döntött januárban a Debreceni Nemzetközi Repülőtér

Helyi hírek Ország

Még nincs vége januárnak, de máris többen utaztak a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről, mint egy esztendővel ezelőtt az év első hónapjában.

2018 januárjában összesen 24.072 utas fordult meg a debreceni légikikötőben. Ezt a számot idén már 22 nap alatt sikerült elérni. A prognózisok alapján

2019 januárjának végére 35 százalékos utaslétszám-növekedés várható a múlt évhez képest.

A repülőtér és a Wizz Air közötti szoros együttműködés eredményeképpen 2018 decemberében megérkezett a második bázisgép is, mellyel máris menetrend szerinti járatok indulhattak olyan új célpontokra, mint az angliai Doncaster Sheffield, a németországi Dortmund, a spanyolországi Barcelona és a svájci Bázel. 2019. március 31-től pedig a Wizz Air

további három új közvetlen járatot indít Máltára, Ciprusra és Mallorca-ra a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről.

A Wizz Air járatai mellett a Lufthansa heti öt alkalommal közlekedő, Debrecen és München közötti járatának segítségével egy átszállással juthatnak el az utasok a világ számos pontjára. A müncheni járatot gyakran használják a Debrecenben tevékenykedő multinacionális cégek munkatársai is.

A régió vezető légikikötőjeként a Debreceni Nemzetközi Repülőtér felkészült az utaslétszám dinamikus növekedésére. Az utasvárót mindkét oldalon kibővítettük, a vizesblokkokat korszerűsítettük, a beszállókapuk számát megdupláztuk. Az utasok kiszolgálását elősegítő modern eszközöket szereztünk be és új munkatársakat vettünk fel.

A korszerűsítés azért fontos, mert a 2019-es évre a 700 ezres utaslétszám elérését tűzte ki célul a Debreceni Nemzetközi Repülőtér.

Az utaslétszám várható további növekedéséhez nagyban hozzájárul, hogy Debrecen a régió gazdasági, kulturális, oktatási és turisztikai központja. A város stratégiai partnerként tekint a repülőtérre. A régióközponti szerep betöltését Debrecen további reptéri fejlesztések és beruházások révén kívánja megvalósítani.

Fotó: Nagy Krisztina