Súlykorlátozást vezetnek be Csornán a 85-ös és 86-os főúton

Helyi hírek Ország

Péntektől súlykorlátozást vezetnek be a Csornára a 85-ös és 86-os főúton érkező gépjárművekre az útszakasz jelentős teherforgalma miatt – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint ezután 20 tonnánál nehezebb járművek nem hajthatnak át a Rédicstől Mosonmagyaróvárig tartó 86-os főút 148-as és 153-as, illetve a Győrt és Sopront összekötő 85-ös főút 24-es és 29-es kilométerszelvényei között.

A szakemberek tehergépkocsival behajtani tilos jelzéseket helyeznek ki, amelyek az áruszállítókra, illetve a mezőgazdasági vontatókkal felszerelt járművekre nem vonatkoznak – írták.

A 20 tonnánál súlyosabb járművek az M85-ös csornai elkerülő szakaszát használhatják korlátozás nélkül a jövőben.
Kiemelték: a korlátozás célja, hogy Csorna lakott területét védjék a járművek okozta környezeti hatásoktól, emellett fontosnak tartják a teherautóktól való tehermentesítést is, amely az M85-ös út elkerülő szakaszának megépítésével együtt valósul majd meg.