Megérkezett Debrecenbe a betlehemi láng

Helyi hírek Ország

A 43. Főnix cserkészcsapat jóvoltából Jézus születésének helyéről  megérkezett Debrecenbe a Betlehemi láng. A Debreceni Advent programsorozatánál már megtapasztalt városi és egyházi összefogás szellemében december 21-én a Csonka Templomban megrendezett ünnepi eseményen városi és egyházi vezetők személyesen tolmácsolták ünnepi gondolataikat és egy-egy mécses segítségével tovább vitték a Szent Lángot.

Szakács György, a Debrecen Kistemplomi-Ispotályi Református Egyházközség lelkészének köszöntése után Komolay Szabolcs a város nevében kívánt áldott ünnepet. Debrecen alpolgármestere arra is felhívta a figyelmet, hogy december 23-án, vasárnap 17 órától a főtéren sorra kerülő negyedik adventi gyertyagyújtáson a betlehemi lángból minden érdeklődőt megajándékoznak egy-egy kis mécsessel. Gencsi Zoltán, Hortobágy alpolgármestere a pásztorok nevében köszönte meg, hogy a szent láng hozzájuk is eljut és hirdetheti a szeretet és összefogás erejét. 4

Asztalos Richárd, a Debreceni Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze imádsága után, Markovics Balázs, a debreceni Szent Anna-székesegyház plébánia segédlelkésze, Sipos Barnabás, a Debreceni Szent Háromság magyar ortodox egyházközség parochusa és Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője is egy-egy ünnepi üzenettel köszöntötte a jelenlévőket.

Fotók: C. Kis Ilona