Megszületett az ítélet a fancsikai orvvadászok ügyében

Helyi hírek Ország

A Debreceni Járásbíróság 2018. november 8-án kihirdetett ítéletében a két vádlottat lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében, orvvadászat bűntettében és lopás vétség kísérletében mondta ki bűnösnek. Ezért B. L. elsőrendű vádlottat 2 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra, míg B. Á. másodrendű vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, 3 év próbaidőre felfüggesztve ítélte.

A bíróság által megállapított tényállás szerint B.L. és fia B.Á. 2016 elején a debreceni használtcikk piacon egy ismeretlen személytől, közösen vásárolt egy hangtompítóval és távcsővel felszerelt lőfegyvert, valamint 100 darab lőszert. A vádlottak 2016. szeptember 27-én délután a Fancsika 2. számú tó környékére, az Egyetértés Vadásztársaság vadászterületére mentek, ahová magukkal vitték a fegyvert és legalább 77 töltényt is. A vadászterületen elejtettek egy 22 és egy 24 kilogrammos őzsutát. Az egyiket elszállították a kilövés helyéről, a másikat a közelben lévő út széléhez vitték. Valaki észrevette a két férfit, ezért a vádlottak hátrahagyták a 22 kilogrammos őzet és elhagyták a helyszínt. Nagyjából 2 kilométerrel arrébb a másik őzsutát egy zsákba tették, és a fegyverrel, lőszerekkel együtt elrejtették. B.L. és B.Á. vissza akart menni a hátrahagyott őzért is, de a mezőőrök feltartóztatták őket és értesítették a rendőrséget. A két vádlott soha nem rendelkezett fegyvertartási engedéllyel, és nem volt vadászati jogosultságuk sem. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló FVM rendelet szerint az őzsuta vadászati értéke 100 ezer forint.

Dr. Hornyák Zsolt bíró az ítélet szóbeli indoklása során kiemelte, hogy a lőfegyver és lőszer tartásának és birtoklásának szigorú szabályai vannak, aki pedig ezt megszegi annak a törvény szigorával kell szembenéznie. Mint mondta, a közbiztonság, mint védendő jogi tárgy szempontjából a lőfegyverek és lőszerek azért is érdemelnek kiemelkedő figyelmet, mert ezen emberi élet kioltására, testi épség sértésére alkalmas, önmagukban is veszélyes tárgyak nem megfelelő kezekbe kerülve, az állami kontrollt kikerülve, akár bűncselekmények elkövetési eszközévé is válhatnak.

Dr. Hornyák Zsolt hangsúlyozta, hogy fontos társadalmi érdek fűződik ahhoz, hogy csak és kizárólag olyan személyek rendelkezzenek, tartsanak, birtokoljanak lőfegyvereket, lőszereket, akik igazolható, ellenőrizhető módon rendelkeznek mind a szükséges szakmai hozzáértéssel, mind megfelelő egészségügyi alkalmassággal.

A bíróság a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte elsőrendű vádlott vonatkozásában, hogy többszörös visszaesői minőséget meghaladó büntetett előéletű, másodrendű vádlott pedig korábban volt büntetve, mindkettejük esetében továbbá azt, hogy a bűncselekmények többszörös halmazatáról van szó, a vagyonelleni bűncselekmények elszaporodottságát és a társas bűnelkövetési formát. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlottak beismerő vallomását, a bűncselekmény részben kísérleti szakban maradt, valamint az időmúlást.

Az elsőfokú bíróság határozata nem jogerős, az ügyész, valamint a vádlottak és védőjük is három nap gondolkodási időt kért.