Nem bírta elviselni a szakítást, majdnem megölte a nőt

Helyi hírek Ország

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

 

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2018 májusában S. M. vádlottat erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint A vádlott feleségével Fehérgyarmaton élt. Házasságuk megromlott és az asszony 2016 nyarán közelebbi kapcsolatba került egy másik férfival. 2016 szeptemberében közölte a vádlottal, hogy el akar tőle válni, ezért pakolja össze a dolgait és még aznap költözzön el. A vádlott folyamatosan sírva könyörgött a feleségének, hogy szereti, és ne váljanak el. Az asszony telefonon kérte új barátját, hogy jöjjön fel a lakásba, segítsen neki, mert nem boldogul a férjével, nem tudja őt meggyőzni a válásról. A férfi megérkezett próbálta meggyőzni a vádlottat arról, hogy a legjobb megoldás a válás. Utalt arra is, hogy a vádlott nem viselkedett megfelelően férjként. Ekkor tudatosult a vádlottban, hogy a válás gondolata igazából emiatt a férfi miatt merült fel. Ekkor a konyhában lévő feleségét újra átölelte és kérlelni kezdte, azonban az asszony eltolta őt magától. A vádlott a konyhapultról felkapott késsel, 5 alkalommal háton, 1 alkalommal pedig mellkason szúrta feleségét. Ezt követően saját magát kezdte el mellkason szurkálni. Közben a sértett kiment a konyhából. A magára maradt vádlott egy másik késsel, több alkalommal saját magát újra mellkason és hason megszúrta. Az asszony halálát az idejében érkező szakszerű orvosi ellátás hárította el. A vádlott is súlyos életveszélyes sérüléseket szenvedett.