A 2018-as Debreceni Virágkarnevál programjai

180815-esztergomi-szentmise-viragkocsi-szentelese-KSz-KA_7

A 2018-as Debreceni Virágkarnevál fő- és kísérőprogramjai. A virágkarnevált 1966 óta rendezik meg Debrecenben, és mára akkora eseménnyé nőtte ki magát, hogy egész héten programok tömege várja az érdeklődőket határon innen és túlról is egyaránt.

Karneváli programok 2018.

Virágok ker(e)tben – Istók Bernadett édenkertje

július 31 • 10:00 – szeptember 2 • 18:00

Istók Bernadett szentendrei festőművész édenkertjébe feledkezve megérint valami ősi, mély érzés, magával ragad a látvány. Nehezen kategorizálható, nem absztrakt, mégis az, nem realista, mégis az, nem csendélet, nem hagyományos tájfestészet… A szakrális kert nála békés, csendes, az újra megtalált egyensúly kertje. Istók Bernadett szívesen tölti idejét a debreceni arborétumban. „A fölém magasodó hatalmas fák ámulatba ejtenek… mezítláb tapogatom a föld buckáit. Érzem, hogy szabad vagyok, itt el lehet bújni a város zajától…” Munkáiból Budapest mellett számos hazai településen rendeztek nagy sikerű kiállítást, résztvevője volt a Corvinus Kertészeti Egyetem Nemzetközi Orchideakiállításának, de rendszeres meghívottja az Itália kastélyaiban megrendezett kertészeti kiállításoknak is.

A festett virágok édenkertjét Szántó Piroska nagy méretű gobelinje és a művészettörténetet formáló Szombathelyi Képtár nemzetközi minitextil-gyűjteményéből összeállított válogatás egészíti ki.

A kiállítás ingyenesen látogatható a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig, esti rendezvények esetén 19 óráig.

Cseh Sörkert

augusztus 9 • 12:00 – augusztus 20 • 02:00

Hozzászoktunk, hogy a Karneváli Héten a Nagyerdőn évről évre „habzó cseh sört iszunk”. Idén sem lesz másként, a Nagyerdei Szabadtéri Színpad rendezvényterén mutatkoznak be a sörfőzdék.

Kiállítások a Karneváli Hét idején

augusztus 14 • 08:00 – augusztus 26 • 18:00

július 31. – szeptember 2. Virágok ker(e)tben
Istók Bernadett édenkertje
Kölcsey Központ Bényi Árpád-terem

augusztus 14-26. Mátyás király rózsát nyitó ostornyele
gyerekrajz pályázat és -kiállítás

augusztus 14-26. A Hortobágy madarai
Tóth Csaba fotográfus képei

augusztus 15-26. Nagyvárad testvérvárosaiban élő fotóművészek kiállítása

augusztus 16-20. Szomjazóművészek
Kaktuszok és pozsgások kiállítása és vására

A kiállítások helyszíne a Kölcsey Központ körfolyosója.
A kiállítás ingyenesen látogatható a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében.

Galiba Gyermekfesztivál

augusztus 15 • 15:00 – augusztus 20 • 19:00

2012-ben született az ötlet: a virágkarneváli felvonulás kistestvéreként az óvodások, iskolások, tánccsoportok, civil szervezetek gyermekcsoportjai maguk készítette kiskocsival vonulva hadd kóstoljanak bele a karneválozás örömeibe. A Galiba Gyermekfesztivál Fazekas Mihály Ludas Matyijára, pontosabban Matyi libájára, Galibára is emlékeztet minket. S mivel „nincs szebb állat, mint a lúd”, a Galiba ideje alatt igyekszünk a ludak dicséretét is becsempészni a virágok közé.

augusztus 15. szerda
a Mátyás király-emlékév jegyében

a Békás játszi Lurkó Ligete
15.00 MÁTYÁS KIRÁLY ÉS A TÖK
Alföld Gyerekszínpad
15.30 HOLLÓÉNEK-KONCERT
Mátyás király-énekekkel
a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület vitézi tornái és viseletbemutatói Mátyás korát idézik

Nagyerdei Szabadtéri Színpad
17.00 TURBÓ MÉHEK-koncert
rajzás Méhes Csaba vezetésével
ingyenes belépés

augusztus 16. csütörtök
még mindig Mátyás! – a Vojtina Bábszínház napja

a Békás játszi Lurkó Ligete
15.00 VÁSÁRI KOMÉDIÁK
ORT-IKI Báb-és Utcaszínház
16.00 MÁTYÁS KIRÁLY SZÁRNYAI
MárkusZínház
a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület
vitézi tornái és viseletbemutatói Mátyás korát idézik

Nagyerdei Szabadtéri Színpad
17.00 a HAHÓ EGYÜTTES koncertje
Kardos-Horváth János gyerekzenekara
ingyenes belépés

augusztus 17. péntek
meselánc

a Békás játszi Lurkó Ligete
15.00 MICIMACKÓ
Alföld Gyerekszínpad
16.00 VITÉZ LÁSZLÓ
Pályi János

Nagyerdei Szabadtéri Színpad
17.00 KÉTSZERVOLT, HOLNEMVOLT
Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar családi koncertje Varró Danival
ingyenes belépés

augusztus 18. szombat
libanap, a mi napunk – ingyenes belépés a Vidámpark területére

Debreceni Vidámpark
9.30 ILYEN-OLYAN LIBAFAJTÁK
a Debreceni Állatkert libái
10.00 AZ ÉLET ÉS A HALÁL VIZE
Écsi Gyöngyi
11.00 ILYEN IS LEHETNE – LUDAS MATYI HASONMÁSVERSENY
a Ludas Matyi-szobor körül
11.30 LUDAS MATYI-TÁNCHÁZ
Kováts Marcell muzsikájára
12.00 AZ ARANYHAL MESÉJE
Gulyás László vándormuzsikus
13.00-16.00 GALIBA-CSOPORTOK
a Galiba-színpadon

Nagyerdei Stadion rendezvénytere
17.00 Galiba-felvonulás gólyalábas felvezetőkkel, érkezés a Vidámparkba

Debreceni Vidámpark
18.00 gyerekkoncert, eredményhirdetés

augusztus 19. vasárnap
csűr-és űrdöngölés

a Békás játszi Lurkó Ligete
12.00-15.00 BEMUTATKOZNAK CSABA TESTVÉR GYERMEKOTTHONAINAK LAKÓI
Gyergyószárhegy Debrecenben
15.00 MÁTYÁS-MESÉK
Gulyás László vándormuzsikus
16.00 VITÉZI MÓKÁK
a Langaléta Garabonciások gólyalábas játéka

Nagyerdei Szabadtéri Színpad
17.00 ŰRDÖNGÖLŐ
a Rutkai Bori Banda koncertje
ingyenes belépés

Tündérkert a Régi Városházán

augusztus 15 • 16:00 – augusztus 19 • 23:00

Augusztus 15. és 19. között öt estére újra Tündérkertté változik a Régi Városháza udvara, ahol a helyszín, a fények és a dekoráció különleges hangulata mellett naponta 19:00 és 20:00 óra között igazi zenei csemegék is várják a látogatókat a hárfától a handpanig, a gitártól a vonósnégyesig, míg 20:30-tól minden este komolyzenei formációk előadásai varázsolják el a közönséget.

augusztus 15.

19:00 – 20:00 Lövei Petra – hárfa
20:30 – 21:30 Nyáresti fuvolaszó

augusztus 16.

19:00 – 20:00 Arco Nobile
20:30 – 21:30 2 x 6 húron – Tóth Gergő és Nagy Gábor gitárestje

augusztus 17.

19:00 – 20:00 Afronauta – Nagy János handpan előadása
20:30 – 21:30 Trio Harmony

augusztus 18.

19:00 – 20:00 Lakatos Imre gitárestje
20:30 – 21:30 Nimród Kürtkvartett

augusztus 19.

19:00 – 20:00 Bedő Balázs
20:30 – 21:30 Francesca Provvissionato – énekművész és
Böszörményi Judit – zongoraművész estje

Fények éjszakái

augusztus 15 • 17:00 – augusztus 19 • 00:00

monumentális épületvetítés (3D mapping), koncertek, Tündérkert

Az elmúlt évek sikereire való tekintettel idén ismét fénybe borul a debreceni éjszaka. Öt világhírű 3D mapping művész – hazai és külföldi alkotók –  látványos animációjukkal keltik életre a város épületeit.

A monumentális épületvetítés a Nagytemplom homlokzatán elevenedik meg augusztus 18-19-én. A Régi Városháza udvarán Tündérkert kínál felejthetetlen élményeket esténként, ahol színekkel és zenével varázsolja el az oda látogatókat augusztus 15-19. között.

A Kossuth téren táncbemutatók és koncertek kísérik az estéket: a helyi táncegyüttesek és a meghívott külföldi művészeti csoportok látványos koreográfiái és a város  emblematikus zenekarainak (Debrecen Big Band, Tordai Zoltán zenekara, Debrecen Dixieland Jazz Band) ünnepi műsorai váltják egymást. A programok nyitányaként közel 500 néptáncos tesz kísérletet a mikepércsi csárdást táncolók rekordjának megdöntésére.

Kossuth téri programok

augusztus 17. péntek

12.00 – 24.00 Food Truck Show

16.00 – 17.00: Mikepércsi csárdás rekordkísérlet

17.00 – 18.30: Hazai művészeti csoportok ingyenes bemutatója.

19.00 – 20.30: Karneváli Swing (Debrecen Big Band koncert)

20.30 – 22.00: Hazai művészeti csoportok ingyenes bemutatója.

21.00 – 24.00: 3D mapping (Nagytemplom)

 

augusztus 18. szombat

12.00 – 24.00 Food Truck Show

12.00 – 20.00: Street Art Show

17.00 – 18.30: Hazai művészeti csoportok ingyenes bemutatója.

19.00 – 20.30: Debrecen Dixieland Jazz Band

20.30 – 22.00: Külföldi művészeti csoportok ingyenes bemutatója.

21.00 – 24.00: 3D mapping (Nagytemplom)

 

augusztus 19. vasárnap

12.00 – 24.00 Food Truck Show

12.00 – 20.00: Street Art Show

19.00 – 20.30: Koncert

20.30 – 21.00: Street Art Show díjátadó

21.00 – 22.00: Külföldi művészeti csoportok ingyenes bemutatója.

21.00 – 24.00: 3D mapping (Nagytemplom)

A programok ingyenesen látogathatók.

Tündérkert

augusztus 15. szerda

19.00 Lövei Petra
20.30 Nyáresti fuvolaszó

augusztus 16. csütörtök

19.00 Arco Nobile
20.30 2×6 húron, Tóth Gergő és Nagy Gábor gitárestje

augusztus 17. péntek

19.00 Afronauta
20.30 Trio Harmony

augusztus 18. szombat

19.00 Lakatos Imre
20.30 Nimród Kürtkvartett

augusztus 19. vasárnap

19.00 Bekő Balázs
20.30 Francesca Provissionato és Böszörményi Judit

Nyitvatratás:

augusztus 15-16.: 17.00 – 23.00
augusztus 17-18-19.: 17.00 – 24.00

Deák Bill 70

augusztus 15 • 20:00 – 22:00

2400Ft – 3900Ft

Deák Bill Blues Band-koncert, vendég: Tátrai Tibor

Ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam.” – Chuck Berry

Az 1968 óta aktív Deák Bill Gyula igazi jelenség a zenei piacon. A kőbányai sztárt a magyar blueskirálynak de Bill Kapitánynak vagy csak Billnek is nevezik.

Az idén hetvenedik születésnapját ünneplő Deák Bill Gyula megkérdőjelezhetetlen tehetsége nemcsak itthon tette ismertté és népszerűvé, hanem nemzetközi szinten is igen magasan jegyzik, igazi ikon az ikonok között.

A Nagyerdei Szabadtéri Színpadon ezúttal Tátrai Tibor gitárművész lesz a vendége.

Deák Bill Gyula – ének
Nagy Dénes – szólógitár
Takács József – basszusgitár
Horváth Zsolt – billentyű

Borsodi homályos

augusztus 16 • 20:00 – 22:00

2900Ft – 3900Ft

Aranyosi Péter országszerte nagy sikerrel futó Négybetűs szavak című önálló estjén felbuzdulva, új önálló esttel jelentkezett.

A négybetűsben gyerekkoráról, szüleiről, iskoláiról, munkahelyeiről mesélt, és a kezdő humorista nehézségeivel foglalkozott. Az új est – ahogy a címe is sugallja – inkább a „Provinciákról” érkezett „Borsodiember” története, ahol inkább a barátok és cimborák sztorijai fognak dominálni. Homályosan, hiszen az alkohol és társai átfolyják a történeteket!

Visszatérnek a színpadra a régi jó „Miskolci arcok” Ferkóék, Sityuék és természetesen Béla, akinek a kedvenc söre a rekeszes!

Food Truck Show

augusztus 17 • 12:00 – augusztus 20 • 23:59

Az ország legfinomabb járműinek országjárásából természetesen Debrecen sem maradhat ki!

Találkozunk augusztusban Debrecenben, a Debreceni Virágkarnevállal összekötött Food Truck Show-n, ahol a guruló gasztronómia legjobb hazai mestereivel várunk Titeket nagy szeretettel!

A beguruló truckok:

American BBQ
Burger Bár-hol
Briga Burger
Borkas
Bliss Cocktails
Finchi Food Catering
Froyo Like
GUSTO Pálinka
Kanálgép
Kanna Guruló Csehó
Meat & Sauce
MEATing Hentesbár
Perla Caffé
Pilsner Urquell Magyarország Beer Truck
The Grilled Piggy
The Soft – FoodTruck
Királyi Marcipán Desszert

Mikepércsi csárdás rekordkísérlet

augusztus 17 • 16:00 – 17:00

Ingyenes

A Mikepércsi csárdás Béres András 1950-ben készült egyik legsikeresebb, egyben első koreográfiája. Leírása megjelent a „Néptáncosok kiskönyvtára” című sorozatban. A Debreceni népi Együttesnek olyan jelentős műsorszáma volt, mellyel nagy nemzetközi fesztiválokat nyert első helyezést. Így Kínában, a Kartagói Világfesztiválon vagy a Dániában kétszeresen elnyert Aranyrózsa-díjért folytatott versenyen is a kezdő koreográfia volt. 2009. augusztus 18-án 318 táncos részvételével bemutatott Mikepércsi csárdásból Magyar- rekord született.

Idén a Debreceni Virágkarneválon kísérletet tesznek a Mikepércsi csárdás koreográfia rekordjának megdöntésére, ehhez várjuk tánccsoportok és táncos párok jelentkezését.

 

Karneváli Swing – Debrecen Big Band-koncert

augusztus 17 • 19:00 – 20:30

Ingyenes

Debrecen Big Band tavaly ünnepelte a Kölcsey Központban „10 éve Big Band” jubileumi koncertjével az egy évtizedes munkásságát. Ezen a nagyszabású koncerten felléptek azok a művészek, akik 10 év alatt színpadra léptek a Big Band-del. 5 énekes, 8 hangszeres szólista, 3 tánccsoport és 2 konferanszié és a Debrecen Big Band teltházas produkcióját láthatta és hallhatta a kedves közönség.

Most egy kis ízelítőt kaphatnak a Virágkarnevál nyitórendezvényeként, a „Karneváli Swing” koncerten. Ezen az estén fellép a Debrecen Big Band-del Gájer Bálint a „Swing hercege”, aki a számtalan díja mellett, döntőse volt „A Dal” 2015-ös versenyének. Részt vett, és 2. helyezést ért el a „The Voice Hungary” tehetségkutató versenyen, ahol egy szériában szerepelt, az est másik fellépőjével, Pákai Petrával. Debrecen Big Band tavalyi Virágkarneváli fellépésén, Pákai Petrahangját is megcsodálhatta a debreceni közönség.

A mai esten a Debrecen Big Band vendége lesz még Zsemlye Sándor szaxofon, Tulkán Péter trombita, Gyárfás Istvángitár, Lutz János basszusgitár és Pataj György zongora.

A műsorban közreműködik a LedDance Hungary csoportja, vezetőjük Dér István.

A műsort konferálja: Fazekas László.

Budapest Bár-koncert

augusztus 17 • 20:00 – 22:00

2400Ft – 3900Ft

A Budapest Bárt nem lehet nem szeretni: el kell jönni a koncertre, hátradőlni, bulizni, élvezni a zenét és a jobbnál jobb számokat! El lehet hozni a nagyit, az unokát, a barátnőket – garantáltan mindenki jól fogja magát érezni. A zenekar már 10 éve játssza sajátos és merész feldolgozásait, válogat a csodálatos dalkincsből, amit a magyar zeneirodalom ránk hagyott. Sőt, ők is hozzátesznek ehhez az örökséghez: legújabb lemezeiken egyre több saját szám is szerepel. A koncerteken immár 10 album anyagából válogat a rendkívül sokszínű zenekar. A Nagyerdei Szabadtéri Színpadon a Farkas Róbert vezette nagyszerű Budapest Bár zenekar Behumi Dórival, Frenkkel, Keleti Andrással, Kollár-Klemencz Lászlóval és Szűcs Krisztiánnal érkezik.

A Budapest Bár cikázik a zenei stílusok között és kiszakít a mindennapokból.

Örömzene nyitott füleknek!

A Budapest Bár zenekar: Farkas Róbert (hegedű, gitár), Farkas Mihály (cimbalom), Ökrös Károly (harmonika, zongora), Farkas Richárd (bőgő), Kisvári Ferenc (dob)

Énekesek: Behumi Dóri, Frenk, Keleti András, Kollár-Klemencz László és Szűcs Krisztián

Street Art Show

augusztus 18 – augusztus 19

A Street Art Show egy országos versenysorozat, melynek minden állomásán igyekszünk helyi illetve környékbeli tehetségeket bemutatni. A jelentkezéseket folyamatosan fogadjuk a jelentkezz@streetartshow.hu email címen egy rövid bemutatkozással, lehetőség szerint videóval, telefonszámmal. Ezután telefonon egyeztetjük a részleteket. Minden versenyállomáson hirdetünk egy győztest a közönség szavazatai alapján, aki 100 000Ft-os díjat kap és tovább versenyezhet a Budapesten 2019 májusában megrendezésre kerülő döntőben. Kisdíjak, tárgynyeremények illetve szponzorált díjak is kiosztásra kerülnek majd, ez többek között a szervezők, zsűri és a szponzorok közös döntése lesz. A szavazás menete a helyszínen a food truck-okból vásárláskor kapott szavazókártyákkal történik. A néző ráírja a kedvenc fellépője nevét és odaadja a fellépőnek, vagy a rendezvény hostesseinek. A nyertes kihirdetése a verseny napján 8 óra táján történik majd.

Mit, miért, és hogyan. Mindent a Street art show-ról!

Mit? Utcai szórakoztatók versenye és bemutatkozási lehetősége a Street Art Show. Műfajokban és minőségben a világszínvonalat igyekszünk tükrözni, így zsonglőrök, bűvészek, breaktáncosok, különös és különleges hangszeren játszó művészek vagy akár extrém sportok egyes képviselői, úgy mint street workout művelői, freestyle focisták is színesítik sorainkat.

Miért? A Food Truck Show-k világából nőttünk ki, azokhoz kötődünk, ami egy szabad, közvetlen és nem utolsósorban jellemzően utcai gasztro-műfaj. A kajáskocsik és az utcai étkezés persze sok helyen a világban kényszer szülte megoldás volt vagy puszta praktikum, nekünk egy Food Truck _Show keretében a szabadság, a szabad választás, a frissesség és a spontaneitás idoljai. Programelemként olyan mellett tettük le a voksunkat, ami ugyanezeket az elveket hordozza. A szabadságot, a kreativitást, a spontaneitást, olyan ami „eljön hozzád” és megszólít.

Hogyan? Az utcaművész rendszerint hívatlanul érkezik abba a térbe, amit te közlekedésre, sétára, pihenésre használsz, az utcára, a térre a parkba a strandra. Mindamellett, hogy rengeteg munkát fektetnek a felkészülésbe, szabad és spontán az előadásuk. A közönségüket maguk szerzik, mivel sem színpad, sem felkonferálás, sem műsorfüzet nem emeli őket a közönségük fölé. Valamennyi hangtechnikát használnak ugyan, de annál a 20-30 járókelőnél több nem kell, hogy hallja. Ők azok, akiket sikerül megállítani, a figyelmüket néhány percre megragadni. Itt pedig a néző szabad választása érvényesül, mert ha esetleg nem tetszik az előadás, csak elsétál. A műfajtól illetve a használt kellékektől függetlenül ezért nagyon fontos eszköze az utcaművésznek, az interaktivitás a járókelőkkel. Az utcaművész, főleg a mi versenyeinken kevéssé engedheti meg magának, hogy zárkózott, magának való, a közönségétől elszigetelt személyiség legyen. A versenyeken a közönség szavazatai, úgymond „az életben” pedig a kalapba gyűjtött pénz a tét, ami az utcaművésznek tulajdonképpen a gázsija. Így a figyelem megszerzése és megtartása a mesterség alapját jelentik.

Az utcaművész rendszerint bevonja a nézőt a műsorába, bárki részese lehet a varázslatnak, amit egy zsonglőr vagy bűvész odavisz.

Magyar Udvar- Történelmi Játszótér

augusztus 18 • 14:00 – 21:00

Ingyenes

Debreceni Ifjúsági Ház által szervezett Magyar Udvar- Történelmi Játszótér elnevezésű rendezvény a Debreceni Virágkarneváli Hét kísérő programja.

Ezen a hagyományokat ápoló és a magyar kulturális értékeket őrző eseményen különböző történelmi korok elevenednek meg számos hagyományőrző csoport közreműködésével.

Partner: Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület

Tervezett program

  • Debreczeni Arany-keresztes Lovagok Egyesülete: fegyverzet- és viselet bemutató, lovagi torna, ügyességi játékok, kardvívás
  • madárbemutató
  • Fehérlófia Hagyományőrző Egyesület: fegyverzet- és viselet bemutató, jurta bemutató
  • Duhaj zenekar gyerekkoncert
  • Debreceni Ifjúsági Movie Band (fúvós zenekar)
  • Kuckó Művésztanya utcaszínházi előadás
  • Ákom-bákom Bábcsoport: A csillagszemű juhász (magyar népmese)
  • Hajdú Táncegyüttes
  • Piruett Tánc Stúdió
  • Rocksuli: MagyaRock koncert

 

Gyergyószárhegyi vendégek programjai a Gyergyószárhegyi Önkormányzat támogatásával:

  • a Gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekotthon kis lakóinak műsora: színdarab, zenés-énekes műsor
  • Gyergyószárhegyi Kulturális és Művelődési Központ: Gyergyószárhegy történelmi bemutatása, fotókiállítás és falvédők bemutatója
  • Gyergyószárhegyi Cika Hagyományőrző Csoport: néptánc, népzene, táncház
  • hagyományos gyergyószárhegyi ételek kóstolója:

rigófüttyös sült aszalt szilvás leves (Torzsások Kulturális és Turisztikai Egyesület)

lucskos káposzta (Gyergyószárhegyi Káposztatermelők Egyesülete)

  • gyergyószárhegyi házi készítésű, hidegen kavart lekvárok vására

 

Kísérő programok:

  • kézműves sarok
  • mézeskalács vásár

 

Debrecen Dixieland Jazz Band koncert

augusztus 18 • 19:00 – 20:30

A Virágkarneváli eseményeket tovább színesítve augusztus 18-án a Kossuth téri színpadon fellép a Debrecen Dixieland Jazz Band, akik már Európa csaknem összes országában, valamint az Amerikai Egyesült Államokban is felléptek. Az együttes munkáját Hajdú-Bihar megye Aranyéremmel, Debrecen Megyei Jogú Város Csokonai-díjjal és Debrecen Kultúrájáért díjjal ismerte el.

A zenekar 2016-ban jelentős átalakuláson ment keresztül. A hangszerösszeállítás változása – tuba alkalmazása a nagybőgő, basszusgitár helyett – mellett a fiatal, tehetséges muzsikusgenerációt is bevontak a muzsikálásba, mely jelentősen felfrissítette csapatuk életét, ezáltal koncertjeiket is.

A zenekar tagjai:
Gyarmati Zoltán – szaxofon
Gyarmathy István – klarinét Ökológus
Kovács János – trombita, ének
Tóth Dániel – harsona
Tikász Sándor – bendzsó, ének
Pataji Géza – dob, ütőhangszerek
Kerekes Imre – tuba

Bernstein 100 – a Kodály Filharmonikusok, Varnus Xaver és Balázs János estje

augusztus 18 • 20:00 – 22:00

1400Ft – 2900Ft

Interaktív gálaest a száz éve született legendás muzsikusról – beszélgetéssel, filmvetítéssel és természetesen Bernstein kedvenc zenéivel.

Műsor:
Bernstein: Candide – Nyitány; West Side Story – Mambo, Maria, America
Gershwin: Kék rapszódia
Beethoven: C-dúr zongoraverseny Op.15. 3. tétel

Stravinsky: Tűzmadár szvit – részletek
Saint-Sëans: III. (c-moll) “Orgona” szimfónia, Op.78. Finálé

Közreműködik:
Balázs János – zongora
Varnus Xaver – orgona
Nagy Kíra – ének
Biri Gergely – ének

műsorvezető: Gróf Miklós
beszélgető partner: Juhász Előd újságíró, Bernstein-monográfus
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel

III. CSAK Design Vásár

augusztus 19 • 11:00 – 18:00

Ingyenes

A Karneváli Hét keretein belül kerül megrendezésre a III. CSAK Design Vásár a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarában.

Szeretettel várunk benneteket a város színes programjai között a debreceni dizájnerek termékeivel, izgalmas workshopokkal, debreceni gasztrosok standjaival és vendégalkotókkal.

A vásár 11.00-17.00-ig tart a Debreceni Egyetem Főépületében, a Díszudvarban, ahová a belépés ingyenes.
A vásár 17.00-tól ingyenes koncerttel zárul.

Amerikai-magyar est

augusztus 19 • 20:00 – 22:00

2400Ft – 3900Ft

Hogyan jön össze a XX. század amerikai zenéje, Bernstein világhírű West Side Story-ja, és a század eleji magyar slágerek – a Karády-, Kabos-, Jávor-, Latabár-filmek világa?
Az Artisjus-díjas Talamba Ütőegyüttes és a Kossuth-díjas Hot Jazz Band különleges hangzásában megelevenedik a Broadway és pesti flaszter fantasztikus világa. Sokféle izgalmas hangszer, ismert slágerek két elsőrangú együttestől. Igazi zenei csemege minden korosztálynak.

Hot Jazz Band:
Bényei Tamás – trombita, bendzsó, ének, hangszerelés, zenekarvezető
Fodor László – klarinét, szaxofon
Galbács István – dob
Juhász Zoltán – bőgő
Szabó Lóránt – gitár, bendzsó

Talamba Ütőegyüttes:
Grünvald László
Szitha Miklós
V. Nagy Tamás
Zombor Levente

Karneváli Felvonulás

augusztus 20 • 07:00 – 13:00

4990Ft – 9990Ft

Hazánk egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező és egyben legnépszerűbb kulturális rendezvényének központi eleme az augusztus 20-i karneváli felvonulás, amely keretében a több százezer szál élővirág felhasználásával készített, közel 5 méter magas és 10 méter hosszú virágkompozíciók nívós hazai és külföldi táncosok, hagyományőrző csoportok kíséretében haladnak végig Debrecen utcáin.

Continental lelátó – Rózsa utca

A felvonulás várható érkezése a lelátóhoz: 7:00

A program a biciklisek felvonulásával kezdődik, az első virágkocsi várhatóan 40 perccel később érkezik a lelátóhoz.
Jegyár: 4 990 Ft
A lelátó pados, nem fedett, helyfoglalás érkezési sorrendben.

FÓRUM lelátó – Nagytemplom – MINDEN JEGY ELKELT!

A felvonulás várható érkezése a lelátóhoz: 7:10
A program a biciklisek felvonulásával kezdődik, az első virágkocsi várhatóan 40 perccel később érkezik a lelátóhoz.
Jegyár: 9 990 Ft
A lelátó székezett, fedett, a jegyek helyre szólnak.

Krones lelátó – Kölcsey Központ

A felvonulás várható érkezése a lelátóhoz: 7:20
A program a biciklisek felvonulásával kezdődik, az első virágkocsi várhatóan 40 perccel később érkezik a lelátóhoz.
Jegyár: 4 990 Ft
A lelátó székezett, nem fedett, helyfoglalás érkezési sorrendben.

Honvéd utcai lelátó – MINDEN JEGY ELKELT!

A felvonulás várható érkezése a lelátóhoz: 7:30
A program a biciklisek felvonulásával kezdődik, az első virágkocsi várhatóan 40 perccel később érkezik a lelátóhoz.
Jegyár: 5 290 Ft
A lelátó székezett, nem fedett, a jegyek helyre szólnak.

Füredi úti fedett lelátó

A felvonulás várható érkezése a lelátóhoz: 7:40
A program a biciklisek felvonulásával kezdődik, az első virágkocsi várhatóan 40 perccel később érkezik a lelátóhoz.
Jegyár: 5 490 Ft
A lelátó pados, fedett, helyfoglalás érkezési sorrendben.

Nagy Lajos király téri fedett lelátó

A felvonulás várható érkezése a lelátóhoz: 7:50
A program a biciklisek felvonulásával kezdődik, az első virágkocsi várhatóan 40 perccel később érkezik a lelátóhoz.
Jegyár: 5 490 Ft
A lelátó pados, fedett, helyfoglalás érkezési sorrendben.

Krones lelátó – Egyetem tér – MINDEN JEGY ELKELT!

A felvonulás várható érkezése a lelátóhoz: 8:00
A program a biciklisek felvonulásával kezdődik, az első virágkocsi várhatóan 40 perccel később érkezik a lelátóhoz.
Jegyár: 5 490 Ft
A lelátó pados, fedett, helyfoglalás érkezési sorrendben.

Augusztus 20-án, az utcai lelátóknál délelőtt a beléptetés során a nézők karszalagot kapnak, csak ezzel lehet helyet foglalni a lelátókon. A karszalag meglétét a szervezők folyamatosan ellenőrzik, karszalaggal nem rendelkező személynek a lelátót el kell hagyni. A fellépő csoportok minden lelátó előtt előadják műsorukat. A felvonulás egyéb állóhelyekről ingyenesen megtekinthető, azonban a láthatóság ilyen esetekben nem garantált, illetve a csoportok műsoraikat kizárólag a lelátók előtt adják elő. 3 éves kor alatt a délelőtti felvonulás ingyenes, amennyiben a gyermek ölben ül. Az ingyenesség feltétele, hogy a gyermek ölben ül, ezáltal nem foglal ülőhelyet. Ennek tényét a lelátóknál lévő biztonsági őrök szigorúan ellenőrzik!

TEKERJ A VIRÁGKARNEVÁLRA!

augusztus 20 • 07:00

Ingyenes

Ha te is szeretnéd kivenni a részed a karneváli forgatagból, szeretsz kerékpározni és nincs ellenedre a korán kelés sem, tekerj velünk augusztus 20-án a virágkarneváli menet élén!

A kerékpáros felvonuláshoz csatlakozhatsz

  • egyénileg
  • családdal, barátokkal
  • csapatban (cég / intézmény / civil szervezet képviseletében)

GYÜLEKEZŐ

Augusztus 20. reggel 06:30-07:00, Miklós utca

Tervezett indítás: 07:15

RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK

  • virágokkal díszített biztonságos kerékpár
  • kisgyermekek esetén védőfelszerelés és felnőtt felügyelet
  • céges csapatok esetén előzetes regisztráció, min. 5 fős csapat és egységes megjelenés
  • szervezői utasítások betartása

REGISZTRÁCIÓ

CSAPATOK számára a regisztráció KÖTELEZŐ augusztus 10-ig az erdei.nora@fonixinfo.hu e-mail címen az alábbi adatok megadásával

  • cég / intézmény / civil szervezet neve
  • kapcsolattartó neve, e-mail címe, telefonos elérhetősége
  • tervezett létszám
  • 2-3 mondat bemutatkozó szöveg

EGYÉNI KERÉKPÁROSOKNAK előzetes regisztráció nem kötelező, de AJÁNLOTT! Ha szeretnél velünk tekerni, küldd el az e-mail címed az erdei.nora@fonixinfo.hu e-mail címre és a felvonulással kapcsolatos minden technikai információt e-mailben is megküldünk.

Virágkocsi-, és oldtimer-kiállítás

augusztus 20 • 13:30 – 18:00

900Ft – 1300Ft

A felvonulást követően a menetben végig vonuló virágkocsik és oldtimerek kora délutántól testközelből is megtekinthetők.

Karneváléj

augusztus 20 • 19:30 – 21:30

2490Ft – 4990Ft

Magyarország legnagyobb arénashowja immár ötödik alkalommal koronázza meg a karneváli eseményeket.
A Dal című műsor legnépszerűbb produkcióiból és emlékezetes műsorszámaiból összeálló koncert-show várja az érdeklődőket.

Tartsanak velünk, hiszen A Dal műsor slágereitől lesz hangos a stadion!

Fellépők: Alexander Rybak | AWS | Ceasefire X | Dánielfy Gergő | Freddie | Ham Ko Ham | Honeybeast | Horváth Tamás | Kállay-Saunders András | Odett | Parno Graszt | Sativus | Süle Zsolt | Szakcsi Lakatos Róbert/Kökény Attila/Szőke Nikoletta | yesyes

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*