Nettó 170 ezerért csábítják betanított munkára a hajdú-bihariakat az ország másik feléből

gyarboschkomkapeter

Akkora a munkaerőhiány, hogy a Dunántúlon már nem találnak embert az alacsonyabb képzettséget igénylő állásokra.

Facebookon keresnek betanított munkára embereket nettó 170 ezer forintért. Mivel e sorok írója is hajdú-bihari lakos és megjelent a hírfolyamában a bejegyzés, feltételezhető, hogy megyénkre is célzottan érkezett ez a hirdetés, tehát kimondottan az ország szegényebb régióiból próbálnak embert toborozni.

A munkával kapcsolatban konkrétumot nem írnak, csak annyit, hogy állni kell és betanítják az embert.

A juttatásokról viszont részletesen tájékoztatnak:

fss

Ennyire rosszul keresünk mi itt, Hajdú-Biharban?

Csak érdekességképpen nézzünk rá a KSH legfrissebb adataira, és máris látjuk, mekkora az átlagos nettó fizetés az ország egyes megyéiben.

Az első negyedév adatai szerint Hajdú-Bihar megyében a nettó átlagkereset mintegy 176 ezer forint volt, míg Komárom-Esztergom megyében 205 ezer. Persze az átlag nem biztos, hogy a legszélesebb réteget képviseli (kevés, de irdatlan magas fizetés mellé sok átlag alatt bér társul).

nettok

A legalacsonyabb nettó fizetésből (147 ezer forintból) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kell valahogy kjönnie az embernek, míg a legmagasabbat Budapesten (265 ezer Ft) mérték.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*