Tíz éve sasolják a földeket a mezőőrök Hajdúnánáson

Helyi hírek

Hét fővel kezdte meg működését a szolgálat, most kilenc mezőőr jár be olyan külterületeket is, ahová gépkocsival nehezen lehet eljutni.

Az elmúlt 10 év alatt elértük, hogy folyamatosan csökkentek a mezei lopások száma, valamint visszatudtuk szorítani a falopások számát is – kezdte összefoglalóját a mezőőrök vezetője. Kállai László elmondta, hogy az elmúlt időszakban kiemelkedő, napi szintű kapcsolattartást és együttműködést tudtak kialakítani a gazdálkodókkal.

Zárt területek őrzése, seregélyriasztás, téli időszakban szociális faosztás, dűlőutak karbantartása, folyamatos felügyelet a bel-és külterületeken – sorolja a vezető a nem kis felelősséggel járó feladatokat, aki hozzátette: közös szolgálatokat tartanak a rendőrséggel, tűzoltósággal, polgárőrséggel, melynek látható eredményei vannak.

Nem kis teher és felelősség van a vállunkon, hiszen közel 25 ezer hektár terület védelme nagy feladat, mondja Kállai László. Természetesen igyekszünk megfelelni az elvárásoknak mind a lakosság, az önkormányzat, a szolgáltatók mind pedig a gazdálkodók részéről egyaránt – emelte ki.

A gyalogos szolgálatok során a nehezen megközelíthető helyekre is el tudunk jutni. A rendőrséggel való hatékony együttműködésnek köszönhetően a bűncselekmények megelőzése mellett, a külterületek nyugalmának, háborítatlanságának biztosítása érdekében a tanyákon élőkre is nagy figyelmet fordítunk.

Sok munka áll még előttünk, fontosnak tartom, hogy tovább építsük kapcsolatrendszerünket a gazdálkodókkal, a lakossággal folyamatos kommunikáció, párbeszéd legyen közöttünk, hiszen közös munkával, közös erőfeszítésekkel tudjuk visszaszorítani a lopásokat, bűncselekményeket – hangsúlyozta a Mezőőrség vezetője.