Adventi családi programok Debrecenben

Helyi hírek

A karácsonyt megelőző időszakot Adventnek nevezzük, amely a
várakozás időszaka. Várjuk a Megváltó érkezését, s ez idő alatt ünneplőbe
öltöztetjük a szűkebb és tágabb környezetünket, de még a lelkünket is.
Az ünnepre való ráhangolódást segítjük az Adventi városrészi családi
programok szervezésével.

Idén 19 helyszínen (a Debreceni Művelődési Központ egységeiben,
templomokban, iskolákban, óvodákban, szociális intézményekben,
szabadtereken, lakótelepeken, tanyaközpontokban) szervezünk
adventi programokat, ahol bemutatkoznak a
XXVII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó csoportjai is. Valamennyi
helyszínen a helyi közösségekkel együttműködve, az ő támogatásukkal
valósulnak meg a rendezvények. A kézműves játszóházakban adventi
koszorúkat, asztali, ajtó, és karácsonyfadíszeket készítünk a gyerekkel,
amelyeket aztán otthonaikba is hazavihetnek.
Külön hangsúlyt fektetünk arra, hogy a hátrányos helyzetben élő
gyermekeket is megörvendeztessük, lehetőségeinkhez mérten szebbé
varázsoljuk számukra a szeretet ünnepét.
A programokat december 2–16. között valósítjuk meg, jobbára hétvégéken.
Arra törekszünk, hogy programjaink olyan helyszínekre is
kijussanak, ahol egyébként ilyen összetételű és minőségű rendezvények
nincsenek. Így a nagy lakótelepek mellett a külterületekre és a kertségekbe
is kitelepülünk. Az évek óta végzett szükségletfelmérések és elégedettségi
vizsgálatok igazolják, hogy a településrészeken élők nagy örömmel várják
és készülnek az adventi programokra.
Rendezvénysorozatunk színvonalas, tartalmas közösségi alkalmakat
biztosítanak a családok közös szórakozásához, együttlétéhez.

Az adventi városrészi családi programokon a műsorok összeállítása
az ünnepi készülődés, az ünnepre hangolódás, az elcsendesedés
jegyében zajlik. Valamennyi helyszínen a kézműves játszóházak
mellett betlehemes játékok és karácsonyi hangulatú műsorok váltják
egymást. Kiemelkedő szerepet kap a zene, a kórusmuzsika és a
tánc. Az iskolai zenekarok, énekkarok mellett több neves debreceni
amatőr együttes is részese az ünnepi rendezvényeknek.
Tizenegyedik éve színesítjük a programokat a legismertebb és
legelterjedtebb karácsonyi népszokással, a betlehemezéssel. Az idén
december 8–10. között mutatkoznak be a XXVII. Nemzetközi Betlehemes
Találkozó Kárpát-medencéből érkező csoportjai.

Kedvelt és kiemelkedő szerepe van a helyszíneken kialakított
kreatív kézműves játszóházaknak. Szülő és gyermek együtt készítheti el
az adventi koszorút, az ünnepi asztal díszeit, a fenyőfadíszeket, üdvözlő
kártyákat és az apró ajándéktárgyakat. A természetben fellelhető
anyagok mellett különféle textíliákat, gyapjút, bőrt és agyagot is használtunk.

Helyszínek:

December 2., 10.00–12.00
VEZÉR UTCAI ADVENTI CSALÁDI DÉLELŐTT
Helyszín: a COOP ÁRUHÁZ előtti tér

December 2., 15.00–17.00
TÉGLÁSKERTI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN
Helyszín: Tégláskerti Református Templom

December 2., 14.00–17.00
NAGYMACSI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN
Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Ház

December 7., 15.00–17.00
PACI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN
Együttműködő partner: DMJV Gyermekvédelmi és Családsegítő Központ
Helyszín: DMJV Gyermekvédelmi és Családsegítő Központ Pacikerti
Területi Irodája (Pacikert u. 1.)

December 8., 15.00–17.00
ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN AZ ARANY JÁNOS ÓVODÁBAN
Helyszín: Arany János Óvoda (Arany János tér 3.)

December 8., 13.00–16.00
HOMOKKERTI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Ház

December 8., 10.00–13.00
WESSELÉNYI LAKÓTELEPI CSALÁDI DÉLELŐTT
Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza

December 9., 10.00
HALÁPI ADVENTI CSALÁDI NAP
Együttműködő partner: Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület
Helyszín: Debrecen-Haláp, Haláp 35. (a volt Bokorhegyi Iskola)

December 9., 10.30–12.30
NAGYSÁNDOR-TELEPI ADVENTI CSALÁDI DÉLELŐTT
Helyszín: Pósa Utcai Református Templom és gyülekezeti Terem

December 9., 15.00
LENCZTELEPI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN
Helyszín: Lencztelepi Református Templom
December 9., 10.00–12.00
KISMACSI ADVENTI CSALÁDI DÉLELŐTT
Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Ház

December 9., 15.00–18.00
ONDÓDI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN
Együttműködő partner: Ondód Jövőjéért Egyesület
Helyszín: DMK Ondódi Közösségi Ház

December 10., 15.00–18.00
„KARÁCSONY KOPOGTAT” – Adventi Családi Nap
Együttműködő partner: Józsai Település- és Közösségfejlesztő Egyesület
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Ház belső terei

December 10., 16.00
ÚJKERTI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház

December 12., 14.00–16.00
CSAPÓKERTI ADVENTI DÉLUTÁN – adventi kézműves délután gyerekeknek
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Ház

December 13., 14.00
CSAPÓKERTI KÖZÖSSÉGEK KARÁCSONYA
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Ház

December 15., 16.00–18.00
VÉNKERTI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN
Helyszín: a Vénkerti Ált. Isk. és Alapfokú Művészeti Iskola aulája

December 15., 14.00–16.00
NAGYERDEI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN
Helyszín: Hunyadi János Általános Iskola
December 16., 14.00–16.00
DOMBOSI ADVENTI CSALÁDI DÉLUTÁN
Helyszín: Dombosi Óvoda

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.