Vádat emeltek a sikkasztó debreceni boltvezető ellen

Helyi hírek

A vádlott 2015 augusztusától egy élelmiszer üzletlánc egyik debreceni üzletében dolgozott boltvezetőként. Ennek során a pénztárgépből történő pénzkivételek, valamint a bankszámlára irányuló befizetések elintézése is a feladata volt. Az üzletvezető 2016. év elejétől kezdődően az irodában elhelyezett páncélszekrényből rendszeresen 10-50 ezer forint közötti pénzösszegeket vett ki, amelyet saját és családja megélhetésére fordított.

A vádlott az eltulajdonított pénzösszegek leplezése érdekében 2016. december végén és 2017. január végén banki befizetést színlelve a pénztárból kifizetést eszközölt, azonban a feltüntetett pénzösszegek a valóságban nem álltak rendelkezésre.

A boltvezető a rábízott készpénz eltulajdonításával közel 1 éven keresztül összesen mintegy 2 és fél millió forint kárt okozott az üzlethálózatnak, amely nem térült meg. A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlottal szemben nagyobb értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. Vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.