Tiltakoznak a Hal köz lakói és üzlettulajdonosai a mélygarázs lezárása ellen

Helyi hírek

A debreceni önkormányzat átfogó városi közlekedés-fejlesztési terve számos pontján módosítja a gyalogos- és gépjárműforgalmat. Az egyik legjelentősebb változás a Széchenyi utca Külsővásártér és Piac utca közötti szakaszának egyirányúsítása, amelynek egyik következménye, hogy lezárják a Halköz Üzletház mélygarázsának Széchenyire nyíló lejáratát.

Az itt élő és üzletet működtető emberek számos kényelmetlenségre panaszkodnak. Úgy látják, a lezárás hatással van a Simonffy utca leterheltségére, a hely megközelíthetőségére, és rontja az üzletek forgalmát.

Egy üzlettulajdonos a haon.hu-nak azt panaszolta, őket senki nem kérdezte meg előzetesen, és nem úgy bérelte ki a lakásokat, üzleteket, hogy ilyen változások következnek egyszer.

A Széchenyi utca júliusi felújítása alatt már belekóstoltak, hogy milyen lesz a jövő – a Simonffy utca túlterheltségét és az üzletek forgalmának 40-50 százalékos csökkenését tapasztalták.

A közlekedők, észlelve a lezárást, inkább tovább hajtottak, mintsem, hogy megkerülve az egész tömböt a Simonffy utcai bejáratot vegyék igénybe. (…) A belvárosi üzletek eddig sem rendelkeztek számottevő parkolási lehetőséggel, a vásárlók nagy része itt parkolt le, innen indult bevásárolni, enni vagy éppen kikapcsolódni. A Debrecenbe érkezők, mivel kevésbé járatosak a helyi parkolási rendben, leginkább a mélygarázsokat keresik, hiszen ezek a felszíni parkolónál sokkal olcsóbbnak és védettebbnek számítanak.

– mondta az üzlettulajdonos, aki még hozzátette, az egyirányúsítás után a mélygarázsok helyett sokan olyan helyen teszik le az autót, ahol jó eséllyel megbüntetik őket. A városnak pedig a könnyű parkolási lehetőség lenne érdeke.

Hol fognak megállni a turisták?

Az itt élők attól is tartanak, hogy ha a zöldhullám elviszi a forgalmat, nem fognak ott megállni a turisták. A lehajtási lehetőségek bővülését szeretnénk úgy, hogy a Külsővásártér felől kocsival is be lehessen jutni az üzletház alá, és ki is lehessen fordulni onnan a Széchenyi utcára. Ehhez mindössze két beengedőkaput kellene megcserélni.

Az üzletközpont közös képviselője elmondta aggályait az illetékeseknek, és felvázolt egy olyan lehetőséget, ahol a mélygarázs irányából nézve a bal oldalról ki lehetne hajtani a Széchenyire, míg onnan a jobb oldali kapun keresztül lehetne lehajtani a mélygarázsba, így nem keresztezné egymást a gépjárműforgalom.

Felvetését azzal utasították el, folytatja, hogy ha nem tud minden autó lehajtani a zöld idején, akkor a feltorlódó autók akadályozhatják a buszsávban közlekedő járműveket.