Változik a forgalmi rend a Sumen utcán

Helyi hírek

2017. augusztus 10-11- én, csütörtökről péntekre virradóan új forgalmi rend lép életbe a Sumen utcán.
A Sumen utca a nagyfelületű aszfaltozás keretén belül új kopóréteget kapott, melyre már a belvárosi egyirányúsításnak megfelelő tervezett burkolati jelek lettek felfestve azzal az eltéréssel, hogy a jobb szélső sáv egyenes-jobbra kialakítású.

A Sumen utca a belváros irányába négy forgalmi sávvá szélesedik, melyek közül kettő a Szent Anna utca irányába halad, kettő pedig a Klaipeda utca felé. Az egyenesen haladók a korábbi forgalmi rendhez hasonlóan (jobbra húzással) közlekednek majd, sávváltás nélkül.

A polgármesteri hivatal kéri a járművezetőket, hogy az említett területen fokozott figyelemmel, a megváltozott forgalmi rend szerint közlekedjenek.