Sikeres volt az első, közösen megrendezett Hortobágyi Lovasnapok

Helyi hírek

Debrecen Megyei Jogú Város megbízásából a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. az idei Hortobágyi Lovasnapokat közösen szervezte a Hortobágyi Nonprofit Kft. munkatársaival. A három napos lovas- és kiegészítő programoknak Hortobágy – Máta adott otthont.

A rendezvény elsődleges célja hogy szélesebb körben is megmutassák a lovak és a lovas sportok sokszínűségét, bemutassák a hortobágyi pásztorkultúrát és nem utolsósorban a Mátai Ménes lótenyésztő munkáját. A tavalyi évben 50. születésnapját ünneplő jubileumi Lovasnapokkal nem csökkent az érdeklődés, mivel még több lovas és ló szerető ember volt kíváncsi az idei eseményre, mint tavaly.

Több ország képviseltette magát és a lovassportok széles palettáját sikerült felvonultatni. Az érdeklődők megismerhették a különböző szakágakat, és olyan versenyszámokkal is találkoztak, amelyekkel eddig csak igen keveseknek sikerült. Volt országos western bajnokság, cutting verseny, díjlovas- és díjugrató verseny, fogathajtó verseny, kitartásos magasugratás és a hortobágyi csikósok versenye. Amíg a különböző helyszíneken sorra zajlottak a versenyek, a Gyermek Lovasfaluban a kisgyermekes családok kapcsolódhattak ki. Egymást váltották a fellépők a színpadon, kézműves sátrak, játszóházak, vásár este pedig koncertek várták az érdeklődőket.

Az idén először került megrendezésre a Hortobágyi Vágta, amely a Nemzeti Vágta előfutama. Délelőtt az elődöntőt, délután pedig a döntőt láthatták vendégek. A döntőt Tiszacsege lovasa nyerte, a második helyet Hortobágy a harmadik helyet pedig Debrecen szerezte meg. Hortobágyot és Balmazújvárost is hortobágyi csikós képviselte, ezért Hortobágy versenyzője Bordás Ádám szabad helyét átadta Balmazújváros versenyzőjének, Kosina Péternek. A szabad helyét azért adta át a Hortobágy versenyzője, mert a verseny rendezőjének jogán eleve bejutott a Nemzeti Vágta budapesti futamára. Így a szeptember 15-17-e között Budapesten, a Hősök terén megrendezésre kerülő Nemzeti Vágtán Tiszacsege, Hortobágy, Debrecen és Balmazújváros lovasaiért is izgulhatnak. A felnőtt versenyzők mellett természetesen Kishuszár Vágtát is volt, melynek nyertese Sepsiszentgyörgy lovasa lett. A Hortobágyi Vágtát óriási érdeklődés kísérte, több ezer néző szurkolt együtt a városok nevében versenyző lovasoknak.