Nyári táborok júniusban

Helyi hírek

NYÁRI TÁBOROK 2017.

június 19 – 23. Napraforgó Tenisztábor    

A táborba szeretettel várjuk azokat a 6-18 éves gyermekeket, akik még csak most ismerkednének a tenisszel és azokat is, akik már rendszeresen űzik ezt a sportot. A csendes, falusias hangulatú környezetben, időjárástól függően salak-, aszfaltpályán és teremben folynak a gyermekek tudásszintjéhez igazított edzések. A kezdő és haladó résztvevők külön csoportban edzhetnek, naponta kétszer másfél, illetve két órában.

Bővebb információ kérhető Burai Luca művelődésszervezőtől

Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)

június 19 – 23. Ládafia Gyermektábor

Életkor: 7-12 év

A Ládafia gyerektábor három téma köré épül: a hagyományos és modern kézműves technikák megismerése, a környezettudatos életmódra nevelés, kommunikációs és együttműködési készségek fejlesztése. Célja, hogy a különböző kézműves technikákon keresztül megismertesse a gyerekeket a környezettudatos anyagfelhasználás, az újrahasznosítás és az újra használat fontosságával, megmutatva a tudatos fogyasztói magatartás alapelveit.

Bővebb információ kérhető Új Judit művelődésszervezőtől

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

június 19 – 23. Homokkerti Élményvarás Tábor – Közösségi Játékgalaxis Gyerekeknek

A tábor célja, hogy a gyermekek tapasztalják meg a közösségi lét kreatív, élménydús formáit. Eközben új ismeretekre, élményekre, barátokra tehetnek szert. A tábor ideje alatt lesz kemencés program, horgászat, strandolás a Kerekestelepi fürdőben, kézműveskedés, filmnézés, közösségi játékok, valamint egyéb meglepetések.

Bővebb információ kérhető Miklós László művelődésszervezőtől

Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)

június 19 – 23. Úszótábor Az Élményfürdőben

A Debreceni Úszó Teknőcök Sportegyesület szakedzői több mint 20 éve hirdetik úszótáborukat kezdők és haladók részére!

Programok: napi 2-szeri úszásoktatás és edzés az Aquaticum élmény- és strandfürdőben, egész napos mediterrán fürdőzés, búvárkodás, lovaglás, íjászat, állatkert, játszóterek, rajz – és filmvetítés, csúszdázás, szabadtéri főzés, lovaglás

Erdőspuszta szolgáltatásai: műfüves programok, pusztakocsikázás, csónakázás, állatsimogatás, dodgem, 9d mozi

(minden nap éttermi ebédet biztosítunk – Aqua étterem)

Bővebb információ kérhető Móró Tibor úszótábor vezetőtől

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 70/241-5979)

június 19 – 23. XXX. Zoológiai és természetvédelmi szaktábor az Állat- és Növénykert területén

A nyári táborozás ideális helyszíne az állatkert. Itt mindig történik valami érdekes, és ha egy hetet töltünk el együtt akkor is maradnak olyan titkok, amelyekért legközelebb is érdemes eljönni az állatkertbe. Együtt sétálhatunk a pingvinekkel, segíthetünk megetetni a zsiráfot, megsimogathatjuk a kígyót és a szakállas agámát, meghallgathatjuk a gibbonok énekét és gyűrűsfarkú makik között sétálhatunk a kifutóban. A Vidámparki jutalomjátékról nem is szólva.

A több évtizedes hagyományok alapján szerveződő táborainkban az állatkerti állatok életének titkaiba igyekszünk bepillantani. Együtt etetjük az állatkert lakóit, és követjük életük nyomait. Az állatokkal való közvetlen találkozások, az izgalmas felfedezések, a játékok, és a nagy versengések élménye sok új ismerettel is gazdagabbá tesz. A nagyító alatt és a távcső előtt a természet apránként felfedi számunkra titkait.

Járjuk együtt a vadon világát! Titkokat kutatva fedezzük fel együtt az élővilág sokszínűségét!

Szinte minden órában új program kezdődik. A csoportok munkáját szakképzett pedagógusok irányítják.

A gyerekeket reggel 7.30-tól tudjuk fogadni, a programok 8.00 órától 16.00 óráig tartanak.

Napi 3-szori étkezés biztosított.

Ha általános iskolás vagy és kíváncsi az állatkert lakóinak titkaira, köztünk a helyed!

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

június 26 – 30. 8.00 – 13.00 Tűzzománc Tábor

Hosszú évek után, a feltételek javulásával (új kemence) tűzzománc tábort szervezünk Bobonkáné Papp Antónia művésztanár vezetésével.

Bővebb információ kérhető Borsányi Ágnes művelődésszervezőtől.

Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

június 26 – 30. Napraforgó Tenisztábor    

A táborba szeretettel várjuk azokat a 6-18 éves gyermekeket, akik még csak most ismerkednének a tenisszel és azokat is, akik már rendszeresen űzik ezt a sportot. A csendes, falusias hangulatú környezetben, időjárástól függően salak-, aszfaltpályán és teremben folynak a gyermekek tudásszintjéhez igazított edzések. A kezdő és haladó résztvevők külön csoportban edzhetnek, naponta kétszer másfél, illetve két órában.

Bővebb információ kérhető Burai Luca művelődésszervezőtől

Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)

június 26 – 30. Játékos Tudomány

Kutass, nyomozz, kísérletezz! Ha érdekelnek a természet titkai, nyitott vagy a tudományos kalandokra és szeretnél részt venni látványos kísérletekben, jelentkezz az Agóra táborába! Az egy hét alatt bepillanthatsz a fizika, kémia, biológia, környezettudomány és a csillagászat rejtelmeibe, megismerheted a Botanikus Kert növényeit és állatait, mikroszkópon keresztül megvizsgálhatod az Agóra-tó élővilágát vagy óriási távcsövön át kémlelheted az eget. Fedezd fel velünk a természet csodáit!

A tábori jelentkezés feltétele az elvégzett első osztály. A csoportokat életkor és tudásszint szerint állítjuk össze.

Több hetes táborozás esetén, valamint testvéreknek is kedvezményt adunk.

A tábori programok 8-tól 16 óráig tartanak. Reggel 7:30-tól délután 16:30-ig biztosítunk felügyeletet.

Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)

június 26 – 30. Robotika Tábor

A táborban a kezdők játékos formában ismerkedhetnek meg a robotépítés és a modern programozás alapjaival a programozható robotépítő készletek és a fantáziájuk segítségével. A haladók tovább bővíthetik ismereteiket és teljesen automatikusan működő robotokat építhetnek. A robotokat különböző kihívásokon keresztül, terepasztalon is tesztelhetik a gyerekek.

június 26 – 30. Mátyás Király Fekete Serege

A tábor célja a hagyományőrzés gyermekbarát, vidám formában, játékos ismerkedés a magyar reneszánsz korhű öltözetével, a katonák páncélzatával, fegyvereivel. Múltidéző betekintés Mátyás király fekete seregének jellegzetességeibe. A tábor végén a résztvevőket hadiapróddá avatjuk.

Bővebb információ kérhető Miklós László művelődésszervezőtől

Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)

június 26 – 30. Úszótábor Az Élményfürdőben

A Debreceni Úszó Teknőcök Sportegyesület szakedzői több mint 20 éve hirdetik úszótáborukat kezdők és haladók részére!

Programok: napi 2-szeri úszásoktatás és edzés az Aquaticum élmény- és strandfürdőben, egész napos mediterrán fürdőzés, búvárkodás, lovaglás, íjászat, állatkert, játszóterek, rajz – és filmvetítés, csúszdázás, szabadtéri főzés, lovaglás

Erdőspuszta szolgáltatásai: műfüves programok, pusztakocsikázás, csónakázás, állatsimogatás, dodgem, 9d mozi

(minden nap éttermi ebédet biztosítunk – Aqua étterem)

Bővebb információ kérhető Móró Tibor úszótábor vezetőtől

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 70/241-5979)

június 26 – 30. XXX. Zoológiai és természetvédelmi szaktábor az Állat- és Növénykert területén

A nyári táborozás ideális helyszíne az állatkert. Itt mindig történik valami érdekes, és ha egy hetet töltünk el együtt akkor is maradnak olyan titkok, amelyekért legközelebb is érdemes eljönni az állatkertbe. Együtt sétálhatunk a pingvinekkel, segíthetünk megetetni a zsiráfot, megsimogathatjuk a kígyót és a szakállas agámát, meghallgathatjuk a gibbonok énekét és gyűrűsfarkú makik között sétálhatunk a kifutóban. A Vidámparki jutalomjátékról nem is szólva.

A több évtizedes hagyományok alapján szerveződő táborainkban az állatkerti állatok életének titkaiba igyekszünk bepillantani. Együtt etetjük az állatkert lakóit, és követjük életük nyomait. Az állatokkal való közvetlen találkozások, az izgalmas felfedezések, a játékok, és a nagy versengések élménye sok új ismerettel is gazdagabbá tesz. A nagyító alatt és a távcső előtt a természet apránként felfedi számunkra titkait.

Járjuk együtt a vadon világát! Titkokat kutatva fedezzük fel együtt az élővilág sokszínűségét!

Szinte minden órában új program kezdődik. A csoportok munkáját szakképzett pedagógusok irányítják.

A gyerekeket reggel 7.30-tól tudjuk fogadni, a programok 8.00 órától 16.00 óráig tartanak.

Napi 3-szori étkezés biztosított.

Ha általános iskolás vagy és kíváncsi az állatkert lakóinak titkaira, köztünk a helyed!

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

június 26 – 30. Némó Úszótábor

A nagy érdeklődésnek köszönhetően a tábort ajánljuk minden vizet kedvelő, úszni tudó, vagy nem tudó 6-12 éves gyermekeknek. Az oktatást a gyermekek tudás szintjéhez igazítjuk. Minden nap másfél óra úszásoktatás zajlik játékos vízi mozgással, képzett úszásoktatatóval a Beregszászi Pál Szakközépiskola és Szakiskola uszodájában. Délutánonként különböző szabadidős tevékenységeket folytatunk, kirándulunk, kézműveskedünk, mozizunk, szabadtéri játékokat játszunk.

Bővebb információ kérhető Borsányi Ágnes művelődésszervezőtől-

Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

június 26 – 30. Bibliai Vakációs Tábor

A Debrecen- Ondód- Macsi Református Egyházközség szervezésében. A gyermekek délelőttönként játékos hitoktatáson vesznek részt. Délután sport tevékenységeket, kézműves foglalkozásokat, játékos vetélkedőket ajánlunk, a csak nagymacsi illetőségű gyerekek számára.  A tábor ingyenes.

Bővebb információ kérhető Both Erna művelődésszervezőtől.

Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Háza (Debrecen-Nagymacs, Kastélykert u. 39., Tel.: 52/217-171, 30/5660-252)

június 26 – 30. Játékos Jóga És Mozgásfejlesztő Tábor

A jóga a testi-lelki harmónia megőrzésének jól bevált eszköze. A táborban játékosan sajátítjuk el a jóga alapjait és alkalmazzuk annak módszereit (helyes légzés, testmozgás, lazítás). Ennek szellemében a gyermekek mozgásfejlesztő és önismereti foglalkozásokon vehetnek részt. Mindezt a korosztály igényeihez, sajátosságaihoz alakítva. Ügyességi játékok, mese, zene, rajzolás, igényes kézműves foglalkozások, szabadtéri játékok, szekerezés, erdei kirándulás – mind részét képezik a tábornak.

A gyermekek a táborban rengeteg élménnyel és pozitív életszemlélettel gazdagodhatnak. A programok színvonalát képzett szakemberek közreműködése biztosítja. A tábort 5-12 éves korosztálynak ajánljuk. Napi háromszori étkezést biztosítunk.

Táborvezető: Burján Enikő szociálpedagógus, rekreációs sportoktató.

Bővebb információ kérhető Nagy Mária művelődésszervezőtől

Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)

július 3 – 7. Festőtanoda Képzőművészeti Tábor

A Festőtanoda Képzőművészeti Szakkör hosszú évek óta működik Tarnóczi József vezetésével, aki az idén, a már 70. évéhez közelítő Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Kör és Szabadiskola vezetője is.  A 6-18 éves korú gyerekek és fiatalok a tábor során a kiváló szakember segítségével elsajátíthatják a festészet és a rajz alapvető technikáit. A szakmai foglalkozásokat délelőtt tartjuk, délutánonként különböző kézműves foglalkozásokat szervezünk, kirándulunk, szabadtéri játékokat játszunk, valamint egy kiállítással zárjuk a tábort.

Bővebb információ kérhető Szabó Katalin művelődésszervezőtől.

Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

július 3 – 7. Játékos Tudomány

Kutass, nyomozz, kísérletezz! Ha érdekelnek a természet titkai, nyitott vagy a tudományos kalandokra és szeretnél részt venni látványos kísérletekben, jelentkezz az Agóra táborába! Az egy hét alatt bepillanthatsz a fizika, kémia, biológia, környezettudomány és a csillagászat rejtelmeibe, megismerheted a Botanikus Kert növényeit és állatait, mikroszkópon keresztül megvizsgálhatod az Agóra-tó élővilágát vagy óriási távcsövön át kémlelheted az eget. Fedezd fel velünk a természet csodáit!

A tábori jelentkezés feltétele az elvégzett első osztály. A csoportokat életkor és tudásszint szerint állítjuk össze.

Több hetes táborozás esetén, valamint testvéreknek is kedvezményt adunk.

A tábori programok 8-tól 16 óráig tartanak. Reggel 7:30-tól délután 16:30-ig biztosítunk felügyeletet.

Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)

július 3 – 7. Robotika Tábor

A táborban a kezdők játékos formában ismerkedhetnek meg a robotépítés és a modern programozás alapjaival a programozható robotépítő készletek és a fantáziájuk segítségével. A haladók tovább bővíthetik ismereteiket és teljesen automatikusan működő robotokat építhetnek. A robotokat különböző kihívásokon keresztül, terepasztalon is tesztelhetik a gyerekek.

A tábori jelentkezés feltétele az elvégzett első osztály. A csoportokat életkor és tudásszint szerint állítjuk össze.

Több hetes táborozás esetén, valamint testvéreknek is kedvezményt adunk.
A tábori programok 8-tól 16 óráig tartanak. Reggel 7:30-tól délután 16:30-ig biztosítunk felügyeletet.

Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)

július 3 – 7. Úszótábor Az Élményfürdőben

A Debreceni Úszó Teknőcök Sportegyesület szakedzői több mint 20 éve hirdetik úszótáborukat kezdők és haladók részére!

Programok: napi 2-szeri úszásoktatás és edzés az Aquaticum élmény- és strandfürdőben, egész napos mediterrán fürdőzés, búvárkodás, lovaglás, íjászat, állatkert, játszóterek, rajz – és filmvetítés, csúszdázás, szabadtéri főzés, lovaglás

Erdőspuszta szolgáltatásai: műfüves programok, pusztakocsikázás, csónakázás, állatsimogatás, dodgem, 9d mozi

(minden nap éttermi ebédet biztosítunk – Aqua étterem)

Bővebb információ kérhető Móró Tibor úszótábor vezetőtől

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 70/241-5979)

július 3 – 7. XXX. Zoológiai és természetvédelmi szaktábor az Állat- és Növénykert területén

A nyári táborozás ideális helyszíne az állatkert. Itt mindig történik valami érdekes, és ha egy hetet töltünk el együtt akkor is maradnak olyan titkok, amelyekért legközelebb is érdemes eljönni az állatkertbe. Együtt sétálhatunk a pingvinekkel, segíthetünk megetetni a zsiráfot, megsimogathatjuk a kígyót és a szakállas agámát, meghallgathatjuk a gibbonok énekét és gyűrűsfarkú makik között sétálhatunk a kifutóban. A Vidámparki jutalomjátékról nem is szólva.

A több évtizedes hagyományok alapján szerveződő táborainkban az állatkerti állatok életének titkaiba igyekszünk bepillantani. Együtt etetjük az állatkert lakóit, és követjük életük nyomait. Az állatokkal való közvetlen találkozások, az izgalmas felfedezések, a játékok, és a nagy versengések élménye sok új ismerettel is gazdagabbá tesz. A nagyító alatt és a távcső előtt a természet apránként felfedi számunkra titkait.

Járjuk együtt a vadon világát! Titkokat kutatva fedezzük fel együtt az élővilág sokszínűségét!

Szinte minden órában új program kezdődik. A csoportok munkáját szakképzett pedagógusok irányítják.

A gyerekeket reggel 7.30-tól tudjuk fogadni, a programok 8.00 órától 16.00 óráig tartanak.

Napi 3-szori étkezés biztosított.

Ha általános iskolás vagy és kíváncsi az állatkert lakóinak titkaira, köztünk a helyed!

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

július 3 – 7. Játékos Jóga És Mozgásfejlesztő Tábor

A jóga a testi-lelki harmónia megőrzésének jól bevált eszköze. A táborban játékosan sajátítjuk el a jóga alapjait és alkalmazzuk annak módszereit (helyes légzés, testmozgás, lazítás). Ennek szellemében a gyermekek mozgásfejlesztő és önismereti foglalkozásokon vehetnek részt. Mindezt a korosztály igényeihez, sajátosságaihoz alakítva. Ügyességi játékok, mese, zene, rajzolás, igényes kézműves foglalkozások, szabadtéri játékok, szekerezés, erdei kirándulás – mind részét képezik a tábornak.

A gyermekek a táborban rengeteg élménnyel és pozitív életszemlélettel gazdagodhatnak. A programok színvonalát képzett szakemberek közreműködése biztosítja. A tábort 5-12 éves korosztálynak ajánljuk. Napi háromszori étkezést biztosítunk.

Táborvezető: Burján Enikő szociálpedagógus, rekreációs sportoktató.

Bővebb információ kérhető Nagy Mária művelődésszervezőtől

Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)

július 3 – 7. Hagyományőrző Népművészeti Kézműves Tábor

Az idei táborunkban a magyar népmesék világába kalauzolunk el benneteket. Naponta más-más mesével ismerkedhettek meg, amelyhez különböző kézműves foglalkozások és vetélkedők kapcsolódnak. A foglalkozások során különböző technikák alkalmazásával készítjük el a mesék egyes szereplőit. Így többek között elmélyülhettek a fazekasság rejtelmeiben, kipróbálhatjátok a nemezelést, szövést, körmöcskézést, különféle fonásokat, rongybaba-, népi játékszer, sárkánykészítést, bőrözést. Minden csütörtökön kirándulunk. Idén Pocsaj lesz az úti cél, ahol Sinka Miska tanyáján vendégeskedünk. Kenyeret dagasztunk, szekerezünk, helyi népdalokkal ismerkedünk meg, valamint kézműves foglalkozáson veszünk részt.

Táborvezető: Mátrai- Nagy Andrea

Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)

július 3 – 7. Napraforgó Tenisztábor          

A táborba szeretettel várjuk azokat a 6-18 éves gyermekeket, akik még csak most ismerkednének a tenisszel és azokat is, akik már rendszeresen űzik ezt a sportot. A csendes, falusias hangulatú környezetben, időjárástól függően salak-, aszfaltpályán és teremben folynak a gyermekek tudásszintjéhez igazított edzések. A kezdő és haladó résztvevők külön csoportban edzhetnek, naponta kétszer másfél, illetve két órában.

Bővebb információ kérhető Burai Luca művelődésszervezőtől

Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)

július 3 – 7. Iciri-Piciri Bábtábor

A hagyományos magyar népmesekincsre épülő tematikus táborunkban az 5-14 éves korú gyerekek a báb- és drámapedagógia eszköztárának segítségével élményszerűen dolgozhatják fel a népmesék világát szakavatott bábpedagógusok segítségével. Táborunkban a dramatikus játék mellett fontos szerepet kap a hagyományőrző élőszavas mesemondás. A délelőtti szakmai programok szerves egységet alkotnak a délutáni szabadidős foglalkozásokkal.

Bővebb információ kérhető Tasnádi-Némethi Melinda művelődésszervezőtől.

Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

július 10 – 14. Fazekas Tábor

A DMK Újkerti Közösségi Házában működő fazekas műhelynek köszönhetően az 5-14 éves korú gyerekek kiváló szakember segítségével betekintést nyerhetnek a fazekas mesterség világába. A tábor résztvevői délelőtti foglalkozás keretében megismerkedhetnek az agyagozás alapvető technikáival, különböző agyagtárgyakat készíthetnek és kipróbálhatják a korongozást. Délutánonként szabadfoglalkozás keretében kézműveskedünk, kirándulunk és különböző szabadtéri játékokat játszunk.

Bővebb információ kérhető Borsányi Ágnes művelődésszervezőtől.

Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

július 10 – 14. Játékos Tudomány

Kutass, nyomozz, kísérletezz! Ha érdekelnek a természet titkai, nyitott vagy a tudományos kalandokra és szeretnél részt venni látványos kísérletekben, jelentkezz az Agóra táborába! Az egy hét alatt bepillanthatsz a fizika, kémia, biológia, környezettudomány és a csillagászat rejtelmeibe, megismerheted a Botanikus Kert növényeit és állatait, mikroszkópon keresztül megvizsgálhatod az Agóra-tó élővilágát vagy óriási távcsövön át kémlelheted az eget. Fedezd fel velünk a természet csodáit!

A tábori jelentkezés feltétele az elvégzett első osztály. A csoportokat életkor és tudásszint szerint állítjuk össze.

Több hetes táborozás esetén, valamint testvéreknek is kedvezményt adunk.

A tábori programok 8-tól 16 óráig tartanak. Reggel 7:30-tól délután 16:30-ig biztosítunk felügyeletet.

Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)

július 10 – 14. Robotika Tábor

A táborban a kezdők játékos formában ismerkedhetnek meg a robotépítés és a modern programozás alapjaival a programozható robotépítő készletek és a fantáziájuk segítségével. A haladók tovább bővíthetik ismereteiket és teljesen automatikusan működő robotokat építhetnek. A robotokat különböző kihívásokon keresztül, terepasztalon is tesztelhetik a gyerekek.

A tábori jelentkezés feltétele az elvégzett első osztály. A csoportokat életkor és tudásszint szerint állítjuk össze.

Több hetes táborozás esetén, valamint testvéreknek is kedvezményt adunk.
A tábori programok 8-tól 16 óráig tartanak. Reggel 7:30-tól délután 16:30-ig biztosítunk felügyeletet.

Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)

július 10 – 14. Úszótábor Az Élményfürdőben

A Debreceni Úszó Teknőcök Sportegyesület szakedzői több mint 20 éve hirdetik úszótáborukat kezdők és haladók részére!

Programok: napi 2-szeri úszásoktatás és edzés az Aquaticum élmény- és strandfürdőben, egész napos mediterrán fürdőzés, búvárkodás, lovaglás, íjászat, állatkert, játszóterek, rajz – és filmvetítés, csúszdázás, szabadtéri főzés, lovaglás

Erdőspuszta szolgáltatásai: műfüves programok, pusztakocsikázás, csónakázás, állatsimogatás, dodgem, 9d mozi

(minden nap éttermi ebédet biztosítunk – Aqua étterem)

Bővebb információ kérhető Móró Tibor úszótábor vezetőtől

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 70/241-5979)

július 10 – 14. XXX. Zoológiai és természetvédelmi szaktábor az Állat- és Növénykert területén

A nyári táborozás ideális helyszíne az állatkert. Itt mindig történik valami érdekes, és ha egy hetet töltünk el együtt akkor is maradnak olyan titkok, amelyekért legközelebb is érdemes eljönni az állatkertbe. Együtt sétálhatunk a pingvinekkel, segíthetünk megetetni a zsiráfot, megsimogathatjuk a kígyót és a szakállas agámát, meghallgathatjuk a gibbonok énekét és gyűrűsfarkú makik között sétálhatunk a kifutóban. A Vidámparki jutalomjátékról nem is szólva.

A több évtizedes hagyományok alapján szerveződő táborainkban az állatkerti állatok életének titkaiba igyekszünk bepillantani. Együtt etetjük az állatkert lakóit, és követjük életük nyomait. Az állatokkal való közvetlen találkozások, az izgalmas felfedezések, a játékok, és a nagy versengések élménye sok új ismerettel is gazdagabbá tesz. A nagyító alatt és a távcső előtt a természet apránként felfedi számunkra titkait.

Járjuk együtt a vadon világát! Titkokat kutatva fedezzük fel együtt az élővilág sokszínűségét!

Szinte minden órában új program kezdődik. A csoportok munkáját szakképzett pedagógusok irányítják.

A gyerekeket reggel 7.30-tól tudjuk fogadni, a programok 8.00 órától 16.00 óráig tartanak.

Napi 3-szori étkezés biztosított.

Ha általános iskolás vagy és kíváncsi az állatkert lakóinak titkaira, köztünk a helyed!

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

július 10 – 14. „Luther Nyomában” Reformációs Tábor

A tábor a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódik. Célja, hogy a Luthert jellemző bátorságot, kreativitást, alkotni és jobbítani akarást, közösségi élmények formájában vidámsággal teli könnyedséggel közvetítsük a gyermekek felé. Fontos szerepet kapnak a megújulást és újrakezdést példázó szimbólumok és bibliai hősök. Délutánonként szabadfoglalkozás keretében kézműveskedünk, kirándulunk és különböző szabadtéri játékokat játszunk. A táborba szeretettel várjuk a 6-12 év közötti gyerekeket!

Bővebb információ kérhető Szabó Katalin művelődésszervezőtől.

Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

július 10 – 14. Fazekas Tábor

Fazekas táborunk az agyag számtalan felhasználási lehetőségéből nyújt ízelítőt. Megismerkedhettek a felrakásos és épített edénykészítési technikákkal, ezek változatos díszítési módjaival, valamint kipróbálhatjátok a korongozást is. Valamennyi használati és dísztárgyat, melyet a tábor ideje alatt készítetek, kiégetünk, mely által örök darabokká válnak számotokra. Csütörtöki napon a Népművészeti Kézműves Táborhoz hasonlóan Pocsaj lesz az úti cél. Szabadidőben játékos vetélkedőkön vehettek részt.

Táborvezető: Terdik Angéla fazekas Népi Iparművész

Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)

július 10 – 14. Népzene És Néptánc Tábor

A tábor célja a népzene és néptánc iránti kedv felkeltése, valamint a néptánc-alapismeretek továbbmélyítése, a tájegységek táncainak megismerése.

Bővebb információ kérhető Miklós Lászlótól, valamint Veres Tamásné Hercz Beátától.

Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)

július 17 – 21. Csicsergő Néptánc És Népi Kézműves Tábor

A tábort 6-14 éves korú gyermekeknek ajánljuk, akik kedvet éreznek a Kárpát-medence, illetve szűkebb hazánk táncainak (nyírségi táncok) megismerésére, gyermekjátékok, népdalok, népi ügyességi játékok (bothajítás, botrúgás, csülközés, méta, stb.) elsajátítására, népi kézműves foglalkozások megismerésére, kipróbálására. A szakmai foglalkozásokra délelőtt kerül sor. Délutánonként szabadidős foglalkozás keretében kirándulunk, kézműveskedünk, mozizunk, szabadtéri játékokat játszunk.

Bővebb információ kérhető Tasnádi-Némethi Melinda művelődésszervezőtől.

Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

július 17 – 21. Úszótábor Az Élményfürdőben

A Debreceni Úszó Teknőcök Sportegyesület szakedzői több mint 20 éve hirdetik úszótáborukat kezdők és haladók részére!

Programok: napi 2-szeri úszásoktatás és edzés az Aquaticum élmény- és strandfürdőben, egész napos mediterrán fürdőzés, búvárkodás, lovaglás, íjászat, állatkert, játszóterek, rajz – és filmvetítés, csúszdázás, szabadtéri főzés, lovaglás

Erdőspuszta szolgáltatásai: műfüves programok, pusztakocsikázás, csónakázás, állatsimogatás, dodgem, 9d mozi

(minden nap éttermi ebédet biztosítunk – Aqua étterem)

Bővebb információ kérhető Móró Tibor úszótábor vezetőtől

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 70/241-5979)

július 17 – 21. XXX. Zoológiai és természetvédelmi szaktábor az Állat- és Növénykert területén

A nyári táborozás ideális helyszíne az állatkert. Itt mindig történik valami érdekes, és ha egy hetet töltünk el együtt akkor is maradnak olyan titkok, amelyekért legközelebb is érdemes eljönni az állatkertbe. Együtt sétálhatunk a pingvinekkel, segíthetünk megetetni a zsiráfot, megsimogathatjuk a kígyót és a szakállas agámát, meghallgathatjuk a gibbonok énekét és gyűrűsfarkú makik között sétálhatunk a kifutóban. A Vidámparki jutalomjátékról nem is szólva.

A több évtizedes hagyományok alapján szerveződő táborainkban az állatkerti állatok életének titkaiba igyekszünk bepillantani. Együtt etetjük az állatkert lakóit, és követjük életük nyomait. Az állatokkal való közvetlen találkozások, az izgalmas felfedezések, a játékok, és a nagy versengések élménye sok új ismerettel is gazdagabbá tesz. A nagyító alatt és a távcső előtt a természet apránként felfedi számunkra titkait.

Járjuk együtt a vadon világát! Titkokat kutatva fedezzük fel együtt az élővilág sokszínűségét!

Szinte minden órában új program kezdődik. A csoportok munkáját szakképzett pedagógusok irányítják.

A gyerekeket reggel 7.30-tól tudjuk fogadni, a programok 8.00 órától 16.00 óráig tartanak.

Napi 3-szori étkezés biztosított.

Ha általános iskolás vagy és kíváncsi az állatkert lakóinak titkaira, köztünk a helyed!

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

július 17 – 21. Játékos Tudomány

Kutass, nyomozz, kísérletezz! Ha érdekelnek a természet titkai, nyitott vagy a tudományos kalandokra és szeretnél részt venni látványos kísérletekben, jelentkezz az Agóra táborába! Az egy hét alatt bepillanthatsz a fizika, kémia, biológia, környezettudomány és a csillagászat rejtelmeibe, megismerheted a Botanikus Kert növényeit és állatait, mikroszkópon keresztül megvizsgálhatod az Agóra-tó élővilágát vagy óriási távcsövön át kémlelheted az eget. Fedezd fel velünk a természet csodáit!

A tábori jelentkezés feltétele az elvégzett első osztály. A csoportokat életkor és tudásszint szerint állítjuk össze.

Több hetes táborozás esetén, valamint testvéreknek is kedvezményt adunk.

A tábori programok 8-tól 16 óráig tartanak. Reggel 7:30-tól délután 16:30-ig biztosítunk felügyeletet.

Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)

július 17 – 21. Robotika Tábor

A táborban a kezdők játékos formában ismerkedhetnek meg a robotépítés és a modern programozás alapjaival a programozható robotépítő készletek és a fantáziájuk segítségével. A haladók tovább bővíthetik ismereteiket és teljesen automatikusan működő robotokat építhetnek. A robotokat különböző kihívásokon keresztül, terepasztalon is tesztelhetik a gyerekek.

A tábori jelentkezés feltétele az elvégzett első osztály. A csoportokat életkor és tudásszint szerint állítjuk össze.

Több hetes táborozás esetén, valamint testvéreknek is kedvezményt adunk.
A tábori programok 8-tól 16 óráig tartanak. Reggel 7:30-tól délután 16:30-ig biztosítunk felügyeletet.

Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)

július 17 – 21. Hagyományőrző Népművészeti Kézműves Tábor

Az idei táborunkban a magyar népmesék világába kalauzolunk el benneteket. Naponta más-más mesével ismerkedhettek meg, amelyhez különböző kézműves foglalkozások és vetélkedők kapcsolódnak. A foglalkozások során különböző technikák alkalmazásával készítjük el a mesék egyes szereplőit. Így többek között elmélyülhettek a fazekasság rejtelmeiben, kipróbálhatjátok a nemezelést, szövést, körmöcskézést, különféle fonásokat, rongybaba-, népi játékszer, sárkánykészítést, bőrözést. Minden csütörtökön kirándulunk. Idén Pocsaj lesz az úti cél, ahol Sinka Miska tanyáján vendégeskedünk. Kenyeret dagasztunk, szekerezünk, helyi népdalokkal ismerkedünk meg, valamint kézműves foglalkozáson veszünk részt.

Táborvezető: Mátrai- Nagy Andrea

Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)

július 24 – 28. Kalando-Zoo Természetbarát Tábor

A régi Állatbarát tábor egy sokkal izgalmasabb és kalandosabb táborrá alakult át, amelyet 5 éves kortól ajánlunk az állatok iránt érdeklődő és természetkedvelő gyermekeknek. A tábor célja a környezeti nevelés, amely által a gyermekek közvetlenül, játékosan, tapasztalat útján ismerik meg az állatok, növények világát és környezetüket. A csoport délelőttönként érdekes szakmai foglalkozásokon vehet részt, ahol nap, mint nap, különböző szakemberek segítségével közelebbről is megismerhetik a Botanikus kertet, a vízi élővilágot, az állatkert és a Nagyerdő élővilágát. Délutánonként szabadidős foglalkozásokra kerül sor: kézműveskedünk, kirándulunk, szabadtéri játékokat játszunk, mozizunk.

Bővebb információ kérhető Szabó Katalin művelődésszervezőtől.

Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)

július 24 – 28. „Vadászgörény” Természetismereti Gyerektábor

Életkor: 6-14 év

A tábor célja megismertetni a gyermekeket a kedves kis háziállattal, a vadászgörénnyel. Ezen kívül sok játékkal, vetélkedővel, ismeretterjesztő programokkal, rajzversennyel, játszótéri kirándulással várjuk a gyermekeket.

Bővebb információ kérhető Új Judit művelődésszervezőtől

Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)

július 24 – 28. Játékos Tudomány

Kutass, nyomozz, kísérletezz! Ha érdekelnek a természet titkai, nyitott vagy a tudományos kalandokra és szeretnél részt venni látványos kísérletekben, jelentkezz az Agóra táborába! Az egy hét alatt bepillanthatsz a fizika, kémia, biológia, környezettudomány és a csillagászat rejtelmeibe, megismerheted a Botanikus Kert növényeit és állatait, mikroszkópon keresztül megvizsgálhatod az Agóra-tó élővilágát vagy óriási távcsövön át kémlelheted az eget. Fedezd fel velünk a természet csodáit!

A tábori jelentkezés feltétele az elvégzett első osztály. A csoportokat életkor és tudásszint szerint állítjuk össze.

Több hetes táborozás esetén, valamint testvéreknek is kedvezményt adunk.

A tábori programok 8-tól 16 óráig tartanak. Reggel 7:30-tól délután 16:30-ig biztosítunk felügyeletet.

Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)

július 24 – 28. Robotika Tábor

A táborban a kezdők játékos formában ismerkedhetnek meg a robotépítés és a modern programozás alapjaival a programozható robotépítő készletek és a fantáziájuk segítségével. A haladók tovább bővíthetik ismereteiket és teljesen automatikusan működő robotokat építhetnek. A robotokat különböző kihívásokon keresztül, terepasztalon is tesztelhetik a gyerekek.

A tábori jelentkezés feltétele az elvégzett első osztály. A csoportokat életkor és tudásszint szerint állítjuk össze.

Több hetes táborozás esetén, valamint testvéreknek is kedvezményt adunk.
A tábori programok 8-tól 16 óráig tartanak. Reggel 7:30-tól délután 16:30-ig biztosítunk felügyeletet.

Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)

július 24 – 28. Úszótábor Az Élményfürdőben

A Debreceni Úszó Teknőcök Sportegyesület szakedzői több mint 20 éve hirdetik úszótáborukat kezdők és haladók részére!

Programok: napi 2-szeri úszásoktatás és edzés az Aquaticum élmény- és strandfürdőben, egész napos mediterrán fürdőzés, búvárkodás, lovaglás, íjászat, állatkert, játszóterek, rajz – és filmvetítés, csúszdázás, szabadtéri főzés, lovaglás

Erdőspuszta szolgáltatásai: műfüves programok, pusztakocsikázás, csónakázás, állatsimogatás, dodgem, 9d mozi

(minden nap éttermi ebédet biztosítunk – Aqua étterem)

Bővebb információ kérhető Móró Tibor úszótábor vezetőtől

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 70/241-5979)

július 24 – 28. XXX. Zoológiai és természetvédelmi szaktábor az Állat- és Növénykert területén

A nyári táborozás ideális helyszíne az állatkert. Itt mindig történik valami érdekes, és ha egy hetet töltünk el együtt akkor is maradnak olyan titkok, amelyekért legközelebb is érdemes eljönni az állatkertbe. Együtt sétálhatunk a pingvinekkel, segíthetünk megetetni a zsiráfot, megsimogathatjuk a kígyót és a szakállas agámát, meghallgathatjuk a gibbonok énekét és gyűrűsfarkú makik között sétálhatunk a kifutóban. A Vidámparki jutalomjátékról nem is szólva.

A több évtizedes hagyományok alapján szerveződő táborainkban az állatkerti állatok életének titkaiba igyekszünk bepillantani. Együtt etetjük az állatkert lakóit, és követjük életük nyomait. Az állatokkal való közvetlen találkozások, az izgalmas felfedezések, a játékok, és a nagy versengések élménye sok új ismerettel is gazdagabbá tesz. A nagyító alatt és a távcső előtt a természet apránként felfedi számunkra titkait.

Járjuk együtt a vadon világát! Titkokat kutatva fedezzük fel együtt az élővilág sokszínűségét!

Szinte minden órában új program kezdődik. A csoportok munkáját szakképzett pedagógusok irányítják.

A gyerekeket reggel 7.30-tól tudjuk fogadni, a programok 8.00 órától 16.00 óráig tartanak.

Napi 3-szori étkezés biztosított.

Ha általános iskolás vagy és kíváncsi az állatkert lakóinak titkaira, köztünk a helyed!

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

július 24 – 28. Hagyományőrző Népművészeti Kézműves Tábor

Az idei táborunkban a magyar népmesék világába kalauzolunk el benneteket. Naponta más-más mesével ismerkedhettek meg, amelyhez különböző kézműves foglalkozások és vetélkedők kapcsolódnak. A foglalkozások során különböző technikák alkalmazásával készítjük el a mesék egyes szereplőit. Így többek között elmélyülhettek a fazekasság rejtelmeiben, kipróbálhatjátok a nemezelést, szövést, körmöcskézést, különféle fonásokat, rongybaba-, népi játékszer, sárkánykészítést, bőrözést. Minden csütörtökön kirándulunk. Idén Pocsaj lesz az úti cél, ahol Sinka Miska tanyáján vendégeskedünk. Kenyeret dagasztunk, szekerezünk, helyi népdalokkal ismerkedünk meg, valamint kézműves foglalkozáson veszünk részt.

Táborvezető: Mátrai- Nagy Andrea

Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)

július 31. – augusztus 4. Bibliai Vakációs Tábor 

A gyermekek délelőttönként játékos hitoktatáson vesznek részt. Délután sport, kézműves foglalkozásokat, játékos vetélkedőket ajánlunk számukra. A tábort a Debrecen – Ondód – Macs egyházközösség szervezi és csak kismacsi illetőségű gyermekek vehetnek rajta részt. A tábor ingyenes. Táborvezető: Ráczné Veres Sára lelkész

Bővebb információ kérhető Burai Luca művelődésszervezőtől

Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)

július 31. – augusztus 4. Úszótábor Az Élményfürdőben

A Debreceni Úszó Teknőcök Sportegyesület szakedzői több mint 20 éve hirdetik úszótáborukat kezdők és haladók részére!

Programok: napi 2-szeri úszásoktatás és edzés az Aquaticum élmény- és strandfürdőben, egész napos mediterrán fürdőzés, búvárkodás, lovaglás, íjászat, állatkert, játszóterek, rajz – és filmvetítés, csúszdázás, szabadtéri főzés, lovaglás

Erdőspuszta szolgáltatásai: műfüves programok, pusztakocsikázás, csónakázás, állatsimogatás, dodgem, 9d mozi

(minden nap éttermi ebédet biztosítunk – Aqua étterem)

Bővebb információ kérhető Móró Tibor úszótábor vezetőtől

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 70/241-5979)

július 31. – augusztus 4. XXX. Zoológiai és természetvédelmi szaktábor az Állat- és Növénykert területén

A nyári táborozás ideális helyszíne az állatkert. Itt mindig történik valami érdekes, és ha egy hetet töltünk el együtt akkor is maradnak olyan titkok, amelyekért legközelebb is érdemes eljönni az állatkertbe. Együtt sétálhatunk a pingvinekkel, segíthetünk megetetni a zsiráfot, megsimogathatjuk a kígyót és a szakállas agámát, meghallgathatjuk a gibbonok énekét és gyűrűsfarkú makik között sétálhatunk a kifutóban. A Vidámparki jutalomjátékról nem is szólva.

A több évtizedes hagyományok alapján szerveződő táborainkban az állatkerti állatok életének titkaiba igyekszünk bepillantani. Együtt etetjük az állatkert lakóit, és követjük életük nyomait. Az állatokkal való közvetlen találkozások, az izgalmas felfedezések, a játékok, és a nagy versengések élménye sok új ismerettel is gazdagabbá tesz. A nagyító alatt és a távcső előtt a természet apránként felfedi számunkra titkait.

Járjuk együtt a vadon világát! Titkokat kutatva fedezzük fel együtt az élővilág sokszínűségét!

Szinte minden órában új program kezdődik. A csoportok munkáját szakképzett pedagógusok irányítják.

A gyerekeket reggel 7.30-tól tudjuk fogadni, a programok 8.00 órától 16.00 óráig tartanak.

Napi 3-szori étkezés biztosított.

Ha általános iskolás vagy és kíváncsi az állatkert lakóinak titkaira, köztünk a helyed!

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

július 31. – augusztus 4. Játékos Tudomány

Kutass, nyomozz, kísérletezz! Ha érdekelnek a természet titkai, nyitott vagy a tudományos kalandokra és szeretnél részt venni látványos kísérletekben, jelentkezz az Agóra táborába! Az egy hét alatt bepillanthatsz a fizika, kémia, biológia, környezettudomány és a csillagászat rejtelmeibe, megismerheted a Botanikus Kert növényeit és állatait, mikroszkópon keresztül megvizsgálhatod az Agóra-tó élővilágát vagy óriási távcsövön át kémlelheted az eget. Fedezd fel velünk a természet csodáit!

A tábori jelentkezés feltétele az elvégzett első osztály. A csoportokat életkor és tudásszint szerint állítjuk össze.

Több hetes táborozás esetén, valamint testvéreknek is kedvezményt adunk.

A tábori programok 8-tól 16 óráig tartanak. Reggel 7:30-tól délután 16:30-ig biztosítunk felügyeletet.

Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)

július 31. – augusztus 4. Robotika Tábor

A táborban a kezdők játékos formában ismerkedhetnek meg a robotépítés és a modern programozás alapjaival a programozható robotépítő készletek és a fantáziájuk segítségével. A haladók tovább bővíthetik ismereteiket és teljesen automatikusan működő robotokat építhetnek. A robotokat különböző kihívásokon keresztül, terepasztalon is tesztelhetik a gyerekek.

A tábori jelentkezés feltétele az elvégzett első osztály. A csoportokat életkor és tudásszint szerint állítjuk össze.

Több hetes táborozás esetén, valamint testvéreknek is kedvezményt adunk.
A tábori programok 8-tól 16 óráig tartanak. Reggel 7:30-tól délután 16:30-ig biztosítunk felügyeletet.

Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)

augusztus 7 – 11. Úszótábor Az Élményfürdőben

A Debreceni Úszó Teknőcök Sportegyesület szakedzői több mint 20 éve hirdetik úszótáborukat kezdők és haladók részére!

Programok: napi 2-szeri úszásoktatás és edzés az Aquaticum élmény- és strandfürdőben, egész napos mediterrán fürdőzés, búvárkodás, lovaglás, íjászat, állatkert, játszóterek, rajz – és filmvetítés, csúszdázás, szabadtéri főzés, lovaglás

Erdőspuszta szolgáltatásai: műfüves programok, pusztakocsikázás, csónakázás, állatsimogatás, dodgem, 9d mozi

(minden nap éttermi ebédet biztosítunk – Aqua étterem)

Bővebb információ kérhető Móró Tibor úszótábor vezetőtől

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 70/241-5979)

augusztus 7 – 11. XXX. Zoológiai és természetvédelmi szaktábor az Állat- és Növénykert területén

A nyári táborozás ideális helyszíne az állatkert. Itt mindig történik valami érdekes, és ha egy hetet töltünk el együtt akkor is maradnak olyan titkok, amelyekért legközelebb is érdemes eljönni az állatkertbe. Együtt sétálhatunk a pingvinekkel, segíthetünk megetetni a zsiráfot, megsimogathatjuk a kígyót és a szakállas agámát, meghallgathatjuk a gibbonok énekét és gyűrűsfarkú makik között sétálhatunk a kifutóban. A Vidámparki jutalomjátékról nem is szólva.

A több évtizedes hagyományok alapján szerveződő táborainkban az állatkerti állatok életének titkaiba igyekszünk bepillantani. Együtt etetjük az állatkert lakóit, és követjük életük nyomait. Az állatokkal való közvetlen találkozások, az izgalmas felfedezések, a játékok, és a nagy versengések élménye sok új ismerettel is gazdagabbá tesz. A nagyító alatt és a távcső előtt a természet apránként felfedi számunkra titkait.

Járjuk együtt a vadon világát! Titkokat kutatva fedezzük fel együtt az élővilág sokszínűségét!

Szinte minden órában új program kezdődik. A csoportok munkáját szakképzett pedagógusok irányítják.

A gyerekeket reggel 7.30-tól tudjuk fogadni, a programok 8.00 órától 16.00 óráig tartanak.

Napi 3-szori étkezés biztosított.

Ha általános iskolás vagy és kíváncsi az állatkert lakóinak titkaira, köztünk a helyed!

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

augusztus 7 – 11. Játékos Tudomány

Kutass, nyomozz, kísérletezz! Ha érdekelnek a természet titkai, nyitott vagy a tudományos kalandokra és szeretnél részt venni látványos kísérletekben, jelentkezz az Agóra táborába! Az egy hét alatt bepillanthatsz a fizika, kémia, biológia, környezettudomány és a csillagászat rejtelmeibe, megismerheted a Botanikus Kert növényeit és állatait, mikroszkópon keresztül megvizsgálhatod az Agóra-tó élővilágát vagy óriási távcsövön át kémlelheted az eget. Fedezd fel velünk a természet csodáit!

A tábori jelentkezés feltétele az elvégzett első osztály. A csoportokat életkor és tudásszint szerint állítjuk össze.

Több hetes táborozás esetén, valamint testvéreknek is kedvezményt adunk.

A tábori programok 8-tól 16 óráig tartanak. Reggel 7:30-tól délután 16:30-ig biztosítunk felügyeletet.

Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)

augusztus 7 – 11. Robotika Tábor

A táborban a kezdők játékos formában ismerkedhetnek meg a robotépítés és a modern programozás alapjaival a programozható robotépítő készletek és a fantáziájuk segítségével. A haladók tovább bővíthetik ismereteiket és teljesen automatikusan működő robotokat építhetnek. A robotokat különböző kihívásokon keresztül, terepasztalon is tesztelhetik a gyerekek.

A tábori jelentkezés feltétele az elvégzett első osztály. A csoportokat életkor és tudásszint szerint állítjuk össze.

Több hetes táborozás esetén, valamint testvéreknek is kedvezményt adunk.
A tábori programok 8-tól 16 óráig tartanak. Reggel 7:30-tól délután 16:30-ig biztosítunk felügyeletet.

Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)

augusztus 21 – 25. 9.00 – 13.00 Bibliai Vakációs Tábor

A Debrecen- Ondód- Macsi Református Egyházközség szervezésében

A gyermekek délelőttönként játékos hitoktatáson vesznek részt. Délután sport tevékenységeket, kézműves foglalkozásokat, játékos vetélkedőket ajánlunk, a csak ondódi illetőségű gyerekek számára.

A tábor ingyenes.

Bővebb információ kérhető Új Judit művelődésszervezőtől és Ráczné Veres Sára lelkészasszonytól.

Helyszín: DMK Ondódi Közösségi Háza (Debrecen – Ondód, Kádár dűlő 61./c, Tel.: 30/8248-969)

augusztus 21 – 25. Úszótábor Az Élményfürdőben

A Debreceni Úszó Teknőcök Sportegyesület szakedzői több mint 20 éve hirdetik úszótáborukat kezdők és haladók részére!

Programok: napi 2-szeri úszásoktatás és edzés az Aquaticum élmény- és strandfürdőben, egész napos mediterrán fürdőzés, búvárkodás, lovaglás, íjászat, állatkert, játszóterek, rajz – és filmvetítés, csúszdázás, szabadtéri főzés, lovaglás

Erdőspuszta szolgáltatásai: műfüves programok, pusztakocsikázás, csónakázás, állatsimogatás, dodgem, 9d mozi

(minden nap éttermi ebédet biztosítunk – Aqua étterem)

Bővebb információ kérhető Móró Tibor úszótábor vezetőtől

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 70/241-5979)

augusztus 21 – 25. XXX. Zoológiai és természetvédelmi szaktábor az Állat- és Növénykert területén

A nyári táborozás ideális helyszíne az állatkert. Itt mindig történik valami érdekes, és ha egy hetet töltünk el együtt akkor is maradnak olyan titkok, amelyekért legközelebb is érdemes eljönni az állatkertbe. Együtt sétálhatunk a pingvinekkel, segíthetünk megetetni a zsiráfot, megsimogathatjuk a kígyót és a szakállas agámát, meghallgathatjuk a gibbonok énekét és gyűrűsfarkú makik között sétálhatunk a kifutóban. A Vidámparki jutalomjátékról nem is szólva.

A több évtizedes hagyományok alapján szerveződő táborainkban az állatkerti állatok életének titkaiba igyekszünk bepillantani. Együtt etetjük az állatkert lakóit, és követjük életük nyomait. Az állatokkal való közvetlen találkozások, az izgalmas felfedezések, a játékok, és a nagy versengések élménye sok új ismerettel is gazdagabbá tesz. A nagyító alatt és a távcső előtt a természet apránként felfedi számunkra titkait.

Járjuk együtt a vadon világát! Titkokat kutatva fedezzük fel együtt az élővilág sokszínűségét!

Szinte minden órában új program kezdődik. A csoportok munkáját szakképzett pedagógusok irányítják.

A gyerekeket reggel 7.30-tól tudjuk fogadni, a programok 8.00 órától 16.00 óráig tartanak.

Napi 3-szori étkezés biztosított.

Ha általános iskolás vagy és kíváncsi az állatkert lakóinak titkaira, köztünk a helyed!

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

augusztus 21 – 25. Napraforgó Tenisztábor          

A táborba szeretettel várjuk azokat a 6-18 éves gyermekeket, akik még csak most ismerkednének a tenisszel és azokat is, akik már rendszeresen űzik ezt a sportot. A csendes, falusias hangulatú környezetben, időjárástól függően salak-, aszfaltpályán és teremben folynak a gyermekek tudásszintjéhez igazított edzések. A kezdő és haladó résztvevők külön csoportban edzhetnek, naponta kétszer másfél, illetve két órában.

Bővebb információ kérhető Burai Luca művelődésszervezőtől

Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)

augusztus 28. – szeptember 1. Úszótábor Az Élményfürdőben

A Debreceni Úszó Teknőcök Sportegyesület szakedzői több mint 20 éve hirdetik úszótáborukat kezdők és haladók részére!

Programok: napi 2-szeri úszásoktatás és edzés az Aquaticum élmény- és strandfürdőben, egész napos mediterrán fürdőzés, búvárkodás, lovaglás, íjászat, állatkert, játszóterek, rajz – és filmvetítés, csúszdázás, szabadtéri főzés, lovaglás

Erdőspuszta szolgáltatásai: műfüves programok, pusztakocsikázás, csónakázás, állatsimogatás, dodgem, 9d mozi

(minden nap éttermi ebédet biztosítunk – Aqua étterem)

Bővebb információ kérhető Móró Tibor úszótábor vezetőtől

Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 70/241-5979)

augusztus 28. – szeptember 1. XXX. Zoológiai és természetvédelmi szaktábor az Állat- és Növénykert területén

A nyári táborozás ideális helyszíne az állatkert. Itt mindig történik valami érdekes, és ha egy hetet töltünk el együtt akkor is maradnak olyan titkok, amelyekért legközelebb is érdemes eljönni az állatkertbe. Együtt sétálhatunk a pingvinekkel, segíthetünk megetetni a zsiráfot, megsimogathatjuk a kígyót és a szakállas agámát, meghallgathatjuk a gibbonok énekét és gyűrűsfarkú makik között sétálhatunk a kifutóban. A Vidámparki jutalomjátékról nem is szólva.

A több évtizedes hagyományok alapján szerveződő táborainkban az állatkerti állatok életének titkaiba igyekszünk bepillantani. Együtt etetjük az állatkert lakóit, és követjük életük nyomait. Az állatokkal való közvetlen találkozások, az izgalmas felfedezések, a játékok, és a nagy versengések élménye sok új ismerettel is gazdagabbá tesz. A nagyító alatt és a távcső előtt a természet apránként felfedi számunkra titkait.

Járjuk együtt a vadon világát! Titkokat kutatva fedezzük fel együtt az élővilág sokszínűségét!

Szinte minden órában új program kezdődik. A csoportok munkáját szakképzett pedagógusok irányítják.

A gyerekeket reggel 7.30-tól tudjuk fogadni, a programok 8.00 órától 16.00 óráig tartanak.

Napi 3-szori étkezés biztosított.

Ha általános iskolás vagy és kíváncsi az állatkert lakóinak titkaira, köztünk a helyed!

Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)

A rendezvényszervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

A programokról bővebb tájékoztatás a Tourinform irodában kérhető.

4024 Debrecen, Piac u. 20.

Tel.: 52/412-250

E-mail: debrecen@tourinform.hu

www.iranydebrecen.hu

facebook.com/iranydebrecen