Partnerségi konferenciát tartottak Debrecenben a közbeszerzési törvény módosításáról

Helyi hírek

Senki és semmi nem marad felügyelet, illetve ellenőrzés nélkül a közbeszerzéseknél, még az értékhatár alattiaknál sem.

Mondta Csányi István, a Miniszterelnökség közbeszerzésekért felelős helyettes államtitkára a közbeszerzési törvény módosításával kapcsolatban a Hajdú-Bihari Kereskedelmi és Iparkamara Miniszterelnökséggel és a Közbeszerzési Hatósággal partnerségben megrendezett keddi közbeszerzési konferenciáján Debrecenben.

A kamarai tagokat köszöntő Miklóssy Ferenc országos kamarai alelnök, Hajdú-Bihar megyei elnök elmondta, az idei első konferencia debreceni megrendezése azt jelzi, hogy intenzív párbeszéd van a kamara, a Miniszterelnökség és a Közbeszerzési Hatóság között. Az elmúlt évben pedig megkezdődött a közbeszerzési eljárások intenzív ellenőrzésén túl a megvalósulások és a környezetvédelmi előírások betartására vonatkozó szigorú ellenőrzés is.

Csányi István, a Miniszterelnökség közbeszerzésekért felelős helyettes államtitkára a hatékony munkára hívta fel a figyelmet az ellenőrzés során, amikor is a Közbeszerzési Hatóság a jogalkalmazás érdekében útmutatókat ad ki. Év végére a közbeszerzés elektronikus úton történhet – jelezte a helyettes államtitkár.