A szakemberek szerint jól haladnak a 471-es főút felújítási munkái

Gazdaság Helyi hírek

Jól haladnak a 471-es számú főút felújításának kivitelezési munkálatai – tapasztalták a debreceni Nemzeti közlekedési napokon résztvevő szakemberek, akik szerda délután Nyíradony térségében tekintették meg a beruházást.

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a beruházás keretében a hajdú-bihari megyehatártól a 4-es főút debreceni csatlakozásáig összesen 31,8 kilométer út újul meg, 44,3 milliárd forint hazai forrásból.

Az útszakaszból Hajdúsámson és Debrecen között 2×2 sávossá bővítik a 471-est, és megépül a Hajdúsámsont elkerülő út is – tette hozzá.
Tasó László arról is tájékoztatta a szakembereket, hogy a Nyíradony-Hajdúsámson közötti, 5,5 milliárd forintból megújuló 16,5 kilométeres szakaszon két vasúti átjárót átépítenek, Nyíradony belterületén pedig egy körforgalmat és egy forgalom-csillapító szigetet alakítanak ki.

A közlekedéspolitikáért felelős államtitkár kulcsfontosságúnak nevezte a beruházást a térség gazdasági fejlődése szempontjából.

Tasó László tájékoztatása szerint a 471-es főút hajdú-bihari szakaszának felújítása 2019-re készül el, de az utolsó 2,8 kilométeres debreceni szakasz – ahol egy vasúti aluljárót is meg kell építeni – befejezése áthúzódhat 2020-ra.