Campus Fesztiválon: Jess Glynne és a Clean Bandit

Világsztárok, Kis Grófo és tömeg a 2016-os Campuson

Party Zone

Két világsztár is fellépett tegnap a Campus Fesztiválon: Jess Glynne és a Clean Bandit voltak a nap – egyben vélhetően az egész fesztivál- legnagyobb attrakciói. Látszott a hétvége közeledte is, péntek este már óriási tömeg hömpölygött, sokak számára élvezhetetlenné téve a Halott Pénz koncertjét. Egyébként minden előadó hozta a szokásos formáját és a tőle megszokott színvonalat.

Civilek és egyetem a fesztiválon

A Campusra kiérve, jobbra fordulva azonnal az Egyetem tér várja az érdeklődőket. Az oktatási intézmény igencsak korai életszakaszban megcélozza a leendő egyetemistákat, ugyanis számtalan gyermekprogram várja a kicsiket, de van egyetemet formázó ugráló vár is. Kitelepült ide a Campus rádió, több tudományterület is külön standdal képviselteti magát, ahol játékos formában ismerkedhet mindenki az adott tudománnyal, sőt még nyeremények is vannak. A bátrabb párok házasságot is köthetnek a fesztivál idejére, és most először saját színpaddal is készült az egyetem, ahol az érdekes beszélgetések (pl. Csernus Imrével, Kovács „Kokó” Istvánnal) mellett koncertek és dumaszínház is várja az érdeklődőket. Kicsivel arrébb, a “civilzónában” bukkantam a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület (HAHA) sátrára. Itt a roma-magyar kulturális párbeszéd elősegítésén dolgoznak egy pályázat keretében. Ott jártamkor éppen autentikus roma zene szólt élőben, csillámtetoválások készültek a kicsiknek, a 3D-s nyomtató pedig nyakláncokat “varázsolt”. De egy kis tóból roma áldást is ki lehetett horgászni az ügyesebbeknek. Bár én nem vagyok az, mégis sikerült, szóval bárki nyugodtan próbálkozhat. Azt is megtudtam a civilektől, hogy idén először külön elsősegélynyújtó sátor is van azoknak, akik rosszul lesznek, vagy bármi másban egészségügyi ellátásra, netán csak nyugalomra van szükségük. Itt nyugodt körülmények között azonnal segítséget kaphatnak a szakemberektől.

Majka és a világsztárok a Nagyszínpadon

Bevallom őszintén, számomra a két nemzetközi sztárfellépő megtekintése volt a fő cél az idei Campus Fesztiválon. A brit Clean Bandit azzal büszkélkedhet, hogy nemcsak Európában, hanem az USA-ban is befutottak. Legnagyobb sikerű dalukban a szintén brit Jess Glynne működött közre, aki szólóban főképp az öreg kontinensen ért el jelentős sikereket.  Pénteken mindkét alőadó a Campus nagyszínpadán állt, és egyikük sem okozott csalódást. Előttük Majka és Curtis melegítette be a közönséget, az ismert dalaik mellett egy kis retro-blokkal is készültek, ami mindig jól sikerül.

Halott Pénz az OTP színpadán

Látszott a fesztiválon a hétvége közeledte, péntek lévén hatalmas volt a tömeg. Vélhetően ez ma tovább fokozódik – hacsak az időjárás közbe nem szól valamivel. A Halott Pénz koncertjét (igen stílusosan…) az OTP színpadon tartották, amely előtt viszonylag nagy hely van a két oldalról erdővel övezett Nagyerdei körúton. Itt viszont annyian gyűltek össze, hogy meg sem lehetett mozdulni. Mivel aki nem szereti ezt a fajta tömeget, elindult kifelé, de haladni nem tudott, ezért folyamatos volt a lökdösődés, a tolongás, az egymásnak préselődés. sokhoz hasonlóan végül mi is az erdőben kötöttünk ki, aztán a bozóttal küzdve, kullancsokkal dacolva hagytuk el a tömeg miatt -számunkra- élvezhetetlenné vált koncert helyszínét. „Kimenekültünk” a plázsra, ahol a lépcsőre leülve pedig a biztonsági őr tessékelt le onnan minket és a többieket is. Következetlenségre vallott, hogy az utánunk érkező tömegeket már nem parancsolták le, mert annyian voltak. Mi végül jól jártunk, a lépcső helyett a nyugágyakban pihenhettünk rá a következő koncertekre.

Korda Gyuri és Kis Grófo

Tegnap Dévényi Tibi bácsi, ma Korda Gyuri és Balázs Klári vették be a Riska színpadot, és hozták a tőlük megszokott produkciót. Gyuri bácsi most is hatalmas szeretettel köszöntött mindenkit, és elmondta, mekkora csoda és varázslat, hogy ő most itt lehet. Akár playback-ről is mehetett volna az üdvözlő szöveg – bár ki tudja… lehet, hogy tényleg arról ment? A koncert fantasztikus volt azok számára, akik szeretik a zenéjüket, minden jól ismert slágert becsülettel előadtak, éltesse az Isten őket sokáig, látszott, hogy nagyon élvezték a koncertjüket. Ha a Halott Pénzen tömegnyomor volt, akkor biztosra vettem, hogy Kis Grófon is az lesz. Mivel az előadóművészt élőben még sosem láttam-hallottam, gondoltam, most itt az alkalom. A Hallban lépett színpadra, és azonnal a lecsóba csapott a „Nézését meg a járását” című dalával, majd rögtön jött a No Roxa Áj, én magam pedig mentem. Dicséretére legyen mondva, hogy zenészekkel érkezett, egy szintetizátoros és egy gitáros kísérte. Valóban sokan voltak, csak a terem hátulján lehetett mozogni, és szauna-szerű hőmérsékletek uralkodtak. Ahogy tegnap Horváth Tamás koncertjén, itt is őszinte csodálkozással néztem, ahogy több ezer ember egyként fújta a dalszövegeket.

A fesztivál ma is folytatódik, olyan előadókkal, mint a Brains, a Tankcsapda, az angol Therapy?, vagy épp a 30Y.

– DJ Bread –