Tiszacsege polgármestere verekedés

80 éves férfit vert össze Tiszacsege polgármestere

Helyi hírek

Önvédelemre hivatkozik Tiszacsege polgármestere, amiért verekedett egy idős gazdával – számolt be az RTL Klub szombat este.A vita egy halastó miatt alakult ki, ami először a polgármesteré volt, de a gazda nemrég megvette. A területet Kemény István szerint Szilágyi Sándor, a város első embere most vissza akarja szerezni tőle. Azt, hogy ki kezdte a verekedést, a rendőrség vizsgálja. Egyelőre mindkét férfi a másikat okolja.

A 80 éves sértett a tévécsatornának adott interjújából kiderül, hogy elmondása szerint a polgármester volt a kezdeményező fél. Ő csak önvédelemből vett elő kocsijából egy vascsövet, de azzal sem tudta megállítani a rárontó Szilágyi Sándort, aki – jelentette ki – többször megütötte és megrúgta őt, majd meg is taposta, s ennek következtében bordája is megsérült és az orrcsontja eltört.  Szemtanú nem volt, és Kemény István azt állította: a polgármester úgy megverte, hogy az eszméletét is elvesztette egy időre.