Handó Tünde nagyon megdicsérte a debreceni bíróságot

Helyi hírek

A Debreceni Törvényszékhez hasonló eredményeket egyik törvényszék sem tudott a Szolgáltató Bíróság Programban felmutatni – mondta Handó Tünde a Debreceni Ítélőtábla és a Debreceni Törvényszék közös sajtótájékoztatóján, a két intézmény összbírói értekezletén.

A Debreceni Törvényszék a programban vállalt 20 százalék helyett a két éven túli ügyek 50 százalékát fejezte be, az időszerűség mellett azonban az ítélkezési minőség is magas színvonalú – tette hozzá az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

2015-ben 67.323 ügy érkezett a törvényszékre és ennél 10 százalékkal több, 73.532 fejeződött be. Azt, hogy felével csökkent a két éven túli ügyek száma, több mint 600 plusz tárgyalási nap beiktatásával sikerült elérni. A törvényszéken egyébként összességében az ügyek 85 százaléka egy éven belül befejeződött, ezen belül a polgári és a közigazgatás-munkaügy területén az egy éven belüli befejezés aránya 90 százalék fölötti. Kiemelkedő az ítélkezési munka megalapozottsága is, a büntetőügyek 80 százaléka, a polgári pereknél az ügyek 93 százaléka első fokon jogerőre emelkedik, a fellebbezett ügyek esetén pedig mindössze 6,4 % (büntető) és 3,58 % (polgári) a hatályon kívül helyezés aránya – derül ki a dehir.hu tudósításából.