10 éves a Kölcsey Központ és a Hotel Lycium****

Helyi hírek

 

10 éve, 2006. február 24-én nyitotta kapuit a nagyközönség előtt a Kölcsey Központ, Magyarország második legnagyobb és legmodernebb konferencia és rendezvényközpontja. Tervezője Kováts András, Ybl-díjas tervező, a Magyar Építész Kamara elnökségi tagja. Belsőépítésze Dr. Balogh Balázs, Ybl-, Széchenyi- és Prima díjas építész. A kivitelező cég a Keviép Hungary Kft. volt. Mára az épület a város kulturális életének meghatározó szimbólumává vált. Az itt élők számára a legtermészetesebb, hogy bemenjenek a Kölcseybe egy koncertre, egy színházi előadásra, hogy részt vegyenek egy családi napon.

Egy évtized alatt körülbelül 800.000 résztvevője volt az eseményeknek, ebből 498.446 fő volt a kulturális események látogatója. 10 év alatt ezernél is több rendezvénynapon mintegy 300 kulturális esemény zajlott a Kölcsey Központban.

A hazai művészvilágból szintén mindenki megfordult – akár többször is – a Kölcseyben. A teljesség igénye nélkül néhány név a fellépők sorából: Ákos, Alma együttes, Berecz András, Budapest Bár, Csík Zenekar, Edda, Érdi Tamás, Ferenczi György, Halász Judit, Harcsa Veronika Quartet, Hauser Adrienne, Herczku Ágnes, Horgas Eszter, Kaláka Együttes, Kiscsillag, Koncz Zsuzsa, Lajkó Félix, L’art pour l’art Társulat, Magna Cum Laude, Müller Péter, PG csoport, Presser Gábor, Quimby, Rackajam, Rost Andrea, Szabó Balázs Bandája, Szekeres Adrienn, Tátrai Band, Tompos Kátya és zenekara, Varnus Xavér és Zséda.

Több külföldi sztár is muzsikált a ház valamelyik koncerttermében. Például fellépett itt Al Di Meola, Bobby McFerrin, Jan Garbarek, Cesaria Evora, Chick Corea, David Sanborn, Dianne Reeves vagy Rhoda Scott.

Olyan nagyszabású programok helyszíne lett a ház, mint a Tavaszi- és Őszi Fesztivál, a Tavaszi Tárlat vagy az Országos Sajtófotó Kiállítás, amely vidéken először itt látható a fővárosi bemutató után először itt látható.

2008-ban a Kölcsey Központ először volt házigazdája a különösen rangos “Kórusmuzsika Európa Nagydíja” versenynek, melyen hat jelentős európai kórusverseny győztese mérethette meg magát. A világ egyik legismertebb nemzetközi kóruszenei eseménynek 2014-ben ismét a Kölcsey Központ adott otthont.

A Kölcsey Központ az otthona a Költészeti Fesztiválnak, a Debreceni Irodalmi Napoknak is. A Bényi Árpád-teremben és a körfolyosón megrendezett kiállításoknak, tárlatoknak is köszönhetően évről-évre több tízezer látogató ismerhette meg a művészélet helyi és országos alkotóit.

A város komolyzenei életének meghatározó szereplői a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus – az idei évtől ők is ebben az épületben tartják a koncertjeiket.

Az elmúlt egy évtized alatt a Kölcsey Központ kulturális programjai egyre színesebbé váltak. Mára jól áttekinthetően, évszakos bontásban kínálja a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. a fesztiválokat és önálló rendezvényeket: a kiállításoktól a színházi előadásokig, a koncertektől a családi napokig. Úgy gondoljuk, hogy a Kölcsey Központ elmúlt tíz éve a város és az itt élők közös sikere. Egy olyan értékkel bíró közösségi tér jött létre, amely remélhetően hosszú ideig gazdagítja Debrecen hírnevét, látogatóinak pedig tartalmas szórakozást, emlékezetes kulturális élményt kínál.

Az elmúlt egy évtized alatt az is számtalanszor bebizonyosodott, hogy a Kölcsey Központ valóban multifunkcionális. Alkalmas arra is, hogy egy időben több, akár teljesen más profilú rendezvényt is lebonyolítsanak benne. Ezért a kulturális programok mellett számos üzleti és egyéb rendezvénynek, nagy létszámú konferenciának, kiállításnak és vásárnak is otthont adott. Létszámban ezek közül a konferenciák a legnagyobbak, 800-1000 fős konferenciát is látott már a ház. A skála nagyon széles: a 20-30 fős üzleti találkozóktól a 200-300 fős esküvőkön át az 5-6 ezres látogatottságú kiállításokig terjed.

A Kölcsey Központban olyan rangos események zajlottak, mint a Magyar Sebész Társaság kongresszusa, a Magyar Kórházszövetség Konferenciája, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség Plenáris Ülése, az Eskrima Világbajnokság vagy az Utazás Kiállítás.

Összességében 1 624 db kisebb-nagyobb üzleti esemény megrendezésére került sor az elmúlt tíz évben a Kölcsey Központban. Ezek a rendezvények sok esetben több naposak voltak. A rendezvények megoszlását tekintve a legtöbb konferenciát harminc százalékban (pontosan 30,8%) orvosi témában rendezték. Gazdasági témában tartott rendezvények aránya meghaladjta a tizennégy százalékot, (14,6%), a gyógyszeripari, illetve informatikai témát felölelő konferenciák aránya pedig hozzávetőlegesen tizenegy százalékot (10,8%-ot) tett ki. Ezt követték a tudományos tematikájú konferenciák közel hét százalékkal (6,9%), mezőgazdaságiak majdnem öt (4,6%), pénzügyiek négy százalékkal (3,8%). A sort a művészeti és oktatási, (2,3%) valamint az egyéb (13,1%) tematikájú rendezvények zárják.

Hotel Lycium****

Magyarország egyik legnagyobb konferencia- és rendezvényközpontjának jótékony hatása – különösen a MICE szegmensben – természetesen megmutatkozott Kelet-Magyarország első üzleti szállodájának, a négycsillagos Hotel Lyciumnak forgalmában is.

A város és a régió első üzleti szállodáját, a Hotel Lycium****- ot 2006. július 15-én vehették birtokba a vendégek, a hivatalos megnyitó időpontja 2006. augusztus 4. volt. Tervezője Kováts András, Ybl-díjas tervező, a Magyar Építész Kamara elnökségi tagja. Belsőépítésze Dr. Balogh Balázs, Ybl-, Széchenyi- és Prima díjas építész. A kivitelező cég a Keviép Hungary Kft. volt. A kitűnő adottságokkal rendelkező létesítmény kiszolgálja az üzleti élet szereplői által elvárt és megfogalmazott igényeket. A Debrecen szívében, a MODEM és a Kölcsey Központ épületegyüttesében üzemelő szálloda 87 kétágyas légkondicionált szobával és 4 apartmannal áll a vendégek rendelkezésére. Szolgáltatásai mind a hivatásturizmus, mind a szabadidős vendégek által igénybe vehetőek. A hotelben 400 négyzetméteres wellness-részleg, a magyar, valamint a nemzetközi konyha különlegességeit kínáló Átrium étterem, hangulatos drinkbár, business corner, 70 fős befogadóképességű különterem, valamint az azt tökéletesen kiegészítő 4 üvegterem várja a rendezvényre érkezőket és az egyéni vendégeket. Jelentős üzleti előnyökkel jár az épületegyüttes városközponti elhelyezkedése és a kiváló megközelíthetőség. A szálloda 2006-ban a Magyar Szállodaszövetség tagja lett, és bekerült a 100 legjobb magyar szálloda közé.

Főbb küldő országok:

Magyarország, Németország, Románia, Olaszország, Nagy-Britannia, Ausztia, Spanyolország, Szlovákia, Hollandia, USA. A vendégkörből meghatározó a magyar vendégek száma. A szálloda a román vendégek számának tekintetében az utóbbi évben jelentős növekedést tudott realizálni. A hotel üzleti jellegének megfelelően business, konferencia és sport célú vendégek fordultak meg a legnagyobb arányban az elmúlt 10 évben a szállodában. A Hotel Lycium**** vendégei között üdvözölhetett több nemzetközi hírnévnek is örvendő személyt (teniszvilágbajnokok, híres előadóművészek, a nemzetközi sportdiplomácia ismert szereplői, valamint a kulturális élet megbecsült tagjai).

Fontosabb díjak, elismerések a szálloda történetében

A Hotel Lycium**** – amely a Hotelstars Union minősítési rendszer alapján 4 csillagos besorolást szerzett és Magyar Turizmus Minőségi Díjjal is rendelkezik– a minőségi szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt. A Magyar Turizmus Minőségi Díj birtokosaként a szálloda a Q jel mellett a „European Hospitality Quality” minősítési rendszer elismerését jelentő 2Q használatára is jogosult. Debrecen első üzleti szállodája a Business Traveller Hungary Star Alliance Club a „Legjobb új szálloda 2007-ben” díját érdemelte ki megnyitását követően. 2014-ben a szálloda elnyerte a Business Traveller Hungary által meghirdetett Business Excellence Díj 2014 legjobb rendezvényhelyszín közönségdíját, 2015-ben pedig a Business Excellence 2015 legjobb vidéki business hotel közönségdíját. A Gault&Millau Kalauz legjobb magyar szállodák összeállításában a Hotel Lycium**** a Kelet- magyarországi TOP 10 tagja lett.

A hotel életében fontos előrelépést jelentett, hogy 2014-ben 90 szobája közül 8 szoba felszereltségét bővítették. Kialakításuknál elsősorban az üzleti utazók igényeit tartották szem előtt. A felújított superior szobák kellemes színvilága és a kiegészítő szolgáltatások nyújtják a tökéletes kényelmet a vendégek számára. A maximális rekreáció és pihenés biztosítása érdekében 2013-ban egy masszázsszoba is kialakításra került, ahol különféle frissítő, alakformáló masszázskezeléseket vehetnek igénybe a vendégek. 2013-ban egy másik wellness szolgáltatással is bővült a szálloda palettája: a hétköznapok fáradalmait képzett szaunamesterek segítségével pihenhetik ki a vendégek hangulatos szauna-szeánszokon.

2013-tól egyedülálló élményvacsorákon kóstolhatnak ínyencségeket a gasztronómia szerelmesei a hotel Átrium éttermében a Világbajnok Chefek Éjszakája, valamint a 4 Évszak 4 Sztár Chef élményvacsora-sorozatok keretében. Idén megújul a sorozat, áprilisban a Legendák éjszakája vacsoraesten legendás debreceni sztárchefek fogásait kóstolhatják meg az érdeklődők.

2012 januárjától a Hotel Lycium**** vette át a Kölcsey Központ rendezvénytermeinek hasznosítását és értékesítését a MICE szegmensben. A Kölcsey Központ termeinek MICE szegmensben történő értékesítésével a szálloda ebben az üzletágban is hangsúlyosabb szerepet vállalt. Kelet-Magyarországon elsőként jelentkezik olyan komplex szolgáltatási csomaggal, amelyben egy kézben és egy helyen konferencia- és rendezvényhelyszínt, szállodai szolgáltatást, vendéglátást, rekreációs és gasztronómia lehetőségek széles tárát nyújtja az érdeklődők számára. A szálloda újrapozícionálásnak köszönhetően számos új nagy konferenciát sikerült behozni a Kölcsey Központba.

A szálloda vezetősége különleges rendezvényajánlatokkal és egyedülálló kedvezményekkel készül a jubileumra. Olyan meglepetések várják a vendégeket, mint például 10 évvel ezelőtti árakon foglalhatnak, valamint az elmúlt 10 év legkedveltebb szállás-csomagajánlatai közül válogathatnak az érdeklődők. A rendezvényszervezőket és rendezvényre érkezőket is különleges ajánlatokkal várja a szálloda event csapata. Múltidéző nosztalgia kávészünet vehető igénybe, valamint jubileumi ételkínálatból válogathatnak az Átrium étterem új étlapjáról.

További információ: www.kolcseykozpont.hu és www.hotellycium.hu